Beszéljünk az alkalmazkodási nehézségekről is. Tényleg nehezebben alkalmazkodnak a Waldorfból a hagyományos rendszerbe átmenő diákok, ennek leglátványosabb jele az, hogy folyton jelentkeznek, miközben a többi diák próbál a pad alá süllyedni, hogy nehogy véletlenül őt kérdezze a tanár. Azt is nehezen szokták meg, hogy igazságtalan jegyekkel osztályozzák a munkájukat. Amennyiben lehetséges, arra kell törekedni, hogy a gyerek első osztálytól tizenkettedikig Waldorfba járjon, ezért a székely városokban sorban létesülő Waldorf iskolák (az elmúlt években indult Waldorf osztály Csíkban, Vásárhelyen, Szentgyörgyön, s most Udvarhelyen is mozgolódunk) mind azt a célt tűzik ki, hogy tizenkettedikig megteremtsék a folytonosságot. A román törvények ezt megengedik, állami iskolában nyugodtan lehet Waldorf osztályt működtetni érettségiig. Na de mi lesz a kisérettségivel s az érettségivel? Ezeket a vizsgákat a Waldorfos diákok is le kell, hogy tegyék, és nem Waldorfos módszerek szerint, hanem a hagyományos rendszerben. Nyilván, ennek nem örül senki, de nem is olyan tragikus a helyzet, mint amennyire félünk tőle. A neten keresgélve kiderül, hogy az elmúlt években az ország Waldorf líceumaiban kb. 85 százalékos volt az érettségin való átmenés, ez az országos átlag fölött van jóval, időnként akár a duplája is. Mindez olyan körülmények között, hogy a Waldorf licik nem elit licik, nem a környék krémjét gyűjtik össze, gyengébb képességű gyerekeket is befogadnak, nem csak a zseniket. Nincs tehát nagy ok a félelemre, már ami az érettségit illet. Az, hogy a Waldorfban arra tanítják a gyereket, hogy magával versenyezzen és ne mással, illetve hogy a gyereket nem puskázásra és csalásra ösztönzik, hanem igazi munkára, meghozza gyümölcsét ebben a bekamerázott érettségizős rendszerben.