Juli néni azt mondja, nincs hova mennie. Ha kipakolják, a néptanács ajtajában áll meg. Ha ’97-ben elküldték volna őket, akkor még fiatalok voltak, az más lett volna. De vénségükre hova menjenek? Dicsőszentmártonba nem mehet haza, a szülei már meghaltak. Nincstelenségből jött, s most ismét a semmibe kellene mennie, nem hibás azért, mert szegény. Arra kéri a néptanácselnököt, ne hordoztassa a törvényszékekre, mert nincs pénze. Szegény is, s a gyógyszerei is sokba kerülnek. Harmincvalahány év nem hat hónap, itt élte le az életét, s most, közel hatvanévesen, vénségére, hova menjen? Sértődötten mondja, ezeknek csak egy a fontos, hogy a románok innen tűnjenek el. Ezt már románként mondja, és nem először.