Az asszony ismét elájult, amikor leszállt a kecskéről, ölben kellett elvinni az ágyig. Olyan volt, mint egy rongybaba. Végül tolószéken vittük fel az újszülött osztályra, pár infúzió és egy szelet lekváros kenyér elfogyasztása után. Nem volt könnyű, úgy kellett tartanunk, hogy a feje ne legyen sokkal magasabban, mint a lába, mert ha nem, vesztette el az eszméletét. Fent az újszülött osztályon még ültem vele pár órát, kiszolgáltam mindennel, és segítettem neki mozgolódni. A személyzet nagyon kedves és szívélyes volt velünk, nem úgy, mint másnap, mikor a reggeli műtét után délben be akartam menni elkeseredett és mozgásképtelen nőmhöz, és az egyik nővér elkezdett ordibálni, hogy hogyan is képzelem el, hogy bemehetek, mintha azelőtt való nap nem az én ölemben érkezett volna az asszony abba az ágyba. Ismét arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a kórház legnagyobb problémája nem a szakmai tudás, hanem egyes alkalmazottak emberségének hiánya. Habár, ha jobban meggondolom, nem is egyes emberek emberségének hiányával van baj, hanem az egész rendszer embertelenségével. Egy báb vagy, akit megfejnek, és továbblöknek. Ha nem sikerül jól a dolog, egy számjegy leszel a negatív statisztikában, vagy talán még az sem, ha sikerül csendben tartani a dolgot. Ezen kép elkészülte után pár hónappal egy magyarországi bábát, aki otthonszüléseket vezetett, letartóztattak, elítéltek, és házi őrizetbe vettek. Geréb Ági a neve, statisztikája sokkal jobb, mint bármelyik kórházé. Legnagyobb hibája, hogy túl jó, és nem veti alá magát a rendszernek, annak a rendszernek, amelyik be akarja bizonyítani a nőknek, hogy a testük nem képes szülni, csak boríték segítségével. A szakmai féltékenység nagyon nagy úr, főleg, ha hatalommal társul.