A kismamának nehéz otthon éreznie magát a kórházban. Az a legzavaróbb, hogy rendszeresen felnyúlkálnak neki, mindenki látni akar valamit, legtöbben azt, hogy mennyire tágult. Itt minden attól függ, hogy mennyire tágultál, az egész vajúdás egy tágulási versenyfutás. Ha nem tágulsz elég gyorsan, az hatalmas gond errefelé, és feltétlenül beavatkozásokhoz vezethet. Na, próbáld meg úgy elengedni magad, hogy ha nem engeded el magad elég gyorsan, akkor valaki felnyúl neked két ujjal, hogy elősegítse lazulásod. Az asszony szerint szüléskor az alfeled mintha átmenne magántulajdonból köztulajdonba, nem te döntöd el, hogy ott mi történjen. Ez nem csak lelkileg, hanem gyakorlatilag is rossz, mert megzavarja és meghosszabbítja a vajúdás egyébként meghittnek és intimnek tervezett folyamatát. A kórházban az idegen környezet, az idegen emberek, a folyamatos szakmai beavatkozások, és a bejelentkezés bürokratikus folyamata elvonják a kismama figyelmét arról, ami benne zajlik, és aminek át kellene adnia magát. Nem csoda hát, ha sok esetben megesik az, hogy a nő bejön a kórházba 5 percenként jelentkező fájásokkal, és pár óra múlva ezek frekvenciája visszaesik negyedére, majd huszonvalahány órát vajúdik, míg megszül.