Egyébként az étkezésekre nem fogok túl nagy örömmel visszaemlékezni. Az étkezők egy része vega vagy vegán, a kaláka csúcsvezetősége is, és még Robi is, akivel én érkezem. Ezzel semmi baj, tisztelem, szeretem őket. Még azzal sincs baj, hogy az elején szabályként állítják be, hogy a vegákhoz való közeledésben milyen biztonsági előírásokat kell nekünk húsevőknek betartanunk, például húsevő kanállal nem szabad hozzáérni vega kajához, mert akkor a vegáknak kicsattoghat a szájuk. Oké. De amikor ülnék le az asztalhoz, és rám szólnak, hogy ez egy vega asztal, na az már fáj. Mikor jó társaságban szeretném elfogyasztani az ebédem, de nem tudom, mert már nem tudom hányadszor szólnak rám, hogy vega asztal, na jó, nem folytatom. A másik véglet a húsevők pártja. Vicces, hogy egyszer-kétszer elnevetjük, hogy bezzeg, ezek a vegák… De mikor valaki elvárja, hogy minden étkezésnél elröhögjük, hogy bezzeg, ezek a vegák, akkor már nem vicces. Értem én, hogy székelyek vagyunk, de hadd éljenek a vegák is. Ezt a vega-antivega háborút valamennyire megértem, de nem igazán tudom értékelni. Úgy érzem, csak arra vágyom, hogy békében, lelkileg feltöltődve, jó társaságban elfogyaszthassak egy kaját, mindegy, hogy milyet, csak nyugi legyen közben és jókedv. Otthon nagyon megválogatjuk, hogy milyen kaját eszünk és az milyen forrásból származik, de ha egy évben összesen két hetet vendégségben vagyok, akkor azt eszek, amit elém raknak, és megpróbálok nyitott lenni az idegen ízekre. Nehezen megy, miközben az én asztalomnál a tizenkét emberből mindig kerül három-négy fintorgó, fúj, én nem szeretem a mákot, fúj, ezt most hogy egyem meg, hát ez fel fog fújni, fúj, már megint káposzta van, fúj, hát ez a disznó lába, hogy lehet ezt megenni, fúj, fúj, fúj. S akkor te egyél, miközben veled szemben három undorodott arcú ember töltögeti az érintetlen kaját egyik tányérból a másikba. A kép csak illusztráció, semmi köze ahhoz, amit eddig elmondtam.