A néni állítja, hogy ott az egész hely az övé, a nagyszüleitől örökölte, és oda ne építsen senki semmit. Pár évtizede még szántóföld volt ez itt, murkot és hagymát termeltek rajta. Csak azután lett ilyen lápos. Van a néninek egy fia Londonban, aki, mint később kiderült, a lánya, és az majd halastavat fog oda építeni, de meg tudja építeni ő magának, nem kell más megépítse. Ha bárki bármit épít oda, akkor perelés lesz, s le kell bontani. A nénit főleg az zavarja, hogy őt senki nem kérdezte meg semmiről, és akarata ellenére a polgármester idehozta ezeket az embereket építkezni. Mire a néni elmegy, a polgármester megjelenik, de ő sem ismeri a területhatárokat, mint ahogy a bácsi sem, akit magával hoz. Ő megvett 5 ár területet egy nénitől, azt lehet tudni, hogy a pataktól kezdődik, de hogy milyen alakú, azt nem. Így a medencét a biztonság kedvéért néhány méterrel arrébb kell költöztetni. A régit betömni, az újat kiásni. Na de ezzel még a jogi viták nem ültek el. Mint kiderül, a néni nincs túl jóban a polgármesterrel, s ez egy gyönyörű személyes konfliktus, melynek vége nincs. Ági, a kaláka vezetője, megpróbál egyeztetni a nénivel, úgy tűnik, hogy sikerrel, de itt minden siker tiszavirág életű. Ma lehet építeni a fürdőt, holnap kiderül, hogy a néni lánya ügyvédet fogadott Londonban. Ez egy ilyen szappanopera, melyet egy ideig az egész tábor követ, aztán már egyre és egyre kevesebben. Az utolsó napokban még az hírlik róla, hogy aláírnak valami papírt, a néni és a polgármester, de aztán, hogy mi lesz a vége az egésznek, fogalmam sincs. A fürdő felépül, s aztán lesz ami lesz, bízunk a gondviselésben.