Csütörtökön a színház előterében lesz az előadás, ez lesz idei utolsó belőle.
A Tomcsa Sándor Színház csütörtökön, október 19-én este fél kilenckor idén utoljára játssza a Stop the Tempo című előadást. ...
2017. október 16., hétfő
(Kultúra/Színház)
A kérdést neked magadnak kell megválaszolnod, de a Stop the tempo! kocsmaszínházi darab segíthet benne.
A G. Caféban rendezett kocsmaszínházi előadáson jártunk kedden este. Tóth Árpád a kortárs román ...
2017. május 31., szerda
(Kultúra/Színház)
A videókat csak erős idegzetűeknek ajánljuk, a szőr is égnek állt a hátunkon.
Az udvarhelyi rendezvényekhez képest szokatlan módon pontban hétkor elkezdődött pénteken az Udvarhelyi Fiatal Fórum által ...
2016. november 21., hétfő
(Itthon/Ifjúság)
Amilyen a színház, olyan az előadás – ezt korábban mondták, de erre tényleg illett. Brahms és a Quimby.
Habár az alkotók felcsigázták az érdeklődést a bemutató előtti sajtótájékoztatóval, a második ...
2016. március 08., kedd
(Kultúra/Színház)
Az előadásoka hét végén, illetve jövő héten lesznek.
Az október elsejei bemutató után is játszotta a Tomcsa Sándor Színház Örkény István Tóték című tragikomédiáját, ezen a héten ismét lehet színházba ...
2015. november 23., hétfő
(Kultúra/Színház)
Egyetlen romániai benevezőként különdíjat kapott a székely rajzfilm.
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivált idén 12. alkalommal rendezték meg, a fesztiválra 342 alkotást neveztek be, ezek között 13 ...
2015. június 29., hétfő
(Kultúra/Multimédia)
Hajdu Imeldának tetszett az udvarhelyi tapasztalat, és ha esetleg hívják, szívesen jön majd vissza.
Még csak egyetemi hallgató, nekünk már volt szerencsénk látni első komolyabb lépéseit a színházi ...
2015. június 01., hétfő
(Itthon/Portré)
Sötét, nagyon sötét a Nélkül. Nem lesz jókedved tőle, de nemcsak azért van a színház, hogy önfeledten szórakozz. Az élet hab nélküli oldala.
A Boldogtalanok című dráma az író egyik legismertebb darabja, ...
2015. május 20., szerda
(Kultúra/Színház)
Fogyatkozik a színház csapata, de nem ezért lett a legújabb, hatodik és ezzel az évad utolsó bemutatójának a címe: Nélkül.
Egyre boldogtalanabb a Tomcsa Sándor Színház társulata: vélhetően több színész ...
2015. április 22., szerda
(Kultúra/Színház)
Kétszer telt meg a G. Café karácsony előtt az előadásra, most újra előadják.
Kocsmaszínházzal kezdi az évadot a Tomcsa Sándor Színház, január 6-án, kedden 20 órától Garaczi László: Csodálatos vadállatok ...
2015. január 05., hétfő
(Kultúra/Színház)
A székelyszáldobosi Bikficek legendafeldolgozása bizonyult a legjobbnak a XII. Amatőr Színjátszó Fesztiválon. De nemcsak ők nyertek.
Nagy volt az érdeklődés az amatőr színjátszók produkciói iránt, ...
2013. június 10., hétfő
(Kultúra/Színház)
Mondogatja nagyanyám. Elég volt a szenvedésből, mondogatja a vaginám. A te vaginád, az ő vaginája, a nagy közös, egyetemes Vagina.
Nem szeretek az udvarhelyi színházba járni, és úgy egyáltalán, színházba. ...
2013. április 11., csütörtök
(Kultúra/Színház)
December 30-án és 31-én ünnepi előadásként játssza a székelyudvarhelyi társulat Feydeau Fel is út, le is út! című vígjátékát.
A Tóth Árpád rendezte produkciót 19, ill. 18 órától láthatjuk.
Tóth Árpádnak ...
2012. december 28., péntek
(Kultúra/Színház)
Klasszikus francia vígjáték, diszkrét erotikával, groteszkebb, eltolt burleszkkel. Tóth Árpinak nem fér a zabszem a hátsó felébe.
Nagy az izgalom a Tomcsa Sándor Színház háza táján. Nem a december ...
2012. december 18., kedd
(Kultúra/Színház)
A „Színházban a város" jelmondattal indítja új évadát a Tomcsa Sándor Színház. Négy nagyszínpadi és három stúdió-előadás lesz.
„Erőn felül vállalunk" – hangzott el a Tomcsa Sándor Színház évadnyitó ...
2012. augusztus 21., kedd
(Kultúra/Színház)
A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház is jelen lesz a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén.
A rangos színházi seregszemlén, amelyet május 9-14. között a Thália Színházban rendeznek meg, nyolc, ...
2012. április 20., péntek
(Kultúra/Színház)
Annyiszor sóhajtottál fel, hogy úgy elmennél színházba, de a kocsma mindig útba esik? Az italmérés most színházhoz jön. Ő Olvas, te nevess.
Garaczi László Plazma 2 avagy az Ovibrader című felolvasószínházi ...
2012. március 29., csütörtök
(Itthon/Művelődés)
Nem a szakma, a közönség véleménye érdekli, utálja a néphülyítést, és meggyőződése, hogy a balkáni nem egyenlő a románnal.
Szabadúszóként kezdted, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdió ...
2011. szeptember 16., péntek
(Itthon/Portré)
Az udvarhelyi balkáni bulik atyja színésznek készült mióta az eszét tudja, de előtte megtanult mesterien bánni a kőműves kanállal is.
Nagydumás kiskölyök és rebellis kamasz volt. Apja papnak szánta, ...
2011. szeptember 14., szerda
(Itthon/Portré)
A helyi színtársulat előadását Tóth Árpád rendezésében április 20-án, szerdán és április 21-én, csütörtökön 19 órától szabadelőadásban tekintheti meg újra a nagyközönség.
A stúdiótérben játszódó De ...
2011. április 18., hétfő
(Itthon/Művelődés)