A Boldogtalanok című dráma az író egyik legismertebb darabja, több feldolgozást is megért már száz év folyamán. Tóth Árpád, a Tomcsa Sándor Színház színész-rendezője Nélkül címmel állította színpadra Füst Milán darabját – az egyébként négyfelvonásos drámát alig több mint egy órásra csupaszította, átdolgozása pedig nem nyerte el az örökösök tetszését, ezért nem is lehetett az eredeti címmel játszani.

Minimális díszlete van az előadásnak, csupán egy nagy piros bőrfotel áll a színpadon – ebbe a térbe érkezik meg Húberné (Fincziski Andrea), hogy fiának, Vilmosnak az élettársával, Rózával (Jakab Orsolya) vitatkozzon arról, ő is ide szeretne költözni, mert már nem képes dolgozni nagyothallása miatt. Idejön aztán Rózsi (Mezei Gabriella), Vilmos alkoholista testvére is, és úgy tűnik, hogy itt minden, de minden Vilmos körül forog.

Vilmos pedig sehol. Mindenki rá vár és mindennek elmondják – a mai értelemben vett léha, link, felelőtlen férfi képe dereng fel előttünk, aki mindig más nők karjaiban keresi boldogulását. Az ellenpólus talán Sirma, a hentesmester (Dunkler Róbert), aki mindig hoz valami „nyami-nyamit", de ennyi – ki is osztják rendesen a pocakos embert. Mindenkinek megvan a maga baja, szerencsétlensége – valami nagyon el van rontva és még jobban elromlik, hiszen tragédiával ér véget a történet.

Tóth mindig jó érzékkel nyúlt a modern színház eszközeihez, nemcsak a szöveg, hanem a megkomponált mozgások is fontosak nála – a Nélkülben Györfi Csaba koreográfus keze nyoma is benne van, hiszen mozgásszínházi elemek is vegyülnek az előadásba. Kezdésnél, illetve az előadás alatt többször is projekció jelenik meg egy vetítővásznon, ez egyrészt a teret tágítja ki, másrészt szintén rátesz egy lapáttal a sötét hangulatra.

Lehet, hogyha jobban ragaszkodik az eredeti darabhoz, és klasszikus megközelítésben tálalja, akkor a helyi közönség jobban szerette volna az előadást. De ki kell mondani talán azt is, hogy nemcsak a dráma keletkezésekor éltek rosszul sokan, hanem korunkban is, s itt nemcsak az anyagiakra gondolunk. A szerelmi háromszögek kialakulásának is vannak okai. Még ha közhelyesen hangzik is: minden valahol el van rontva.

Ha Füst Milán darabját 1914-ben, megírásának idején értetlenség és közöny fogadta, az udvarhelyi előadásról is ez mondható el. Ismerőseim köréből senki sem jött ki jókedvvel a színházból, de hát az élet nem habos torta, ahogy annak idején Virág elvtárs megjegyezte. Nem minden szép és bohém, ami az embert körülveszi.

Ki tudja, lehet, hogy egyszer újra felfedezzük ezt a darabot. Lehet, hogy egyszer nem az lesz a fontos, hogy azért járjunk a színházba, mert „ott lehet röhögni, mert a színészek komédiáznak, mert ezért tarcsuk őket." Lehet, hogy lesz létjogosultsága a kísérleti színháznak is, nemcsak a hahotázásra késztető, cifra előadásoknak. De ne szegje kedvüket mások véleménye, inkább menjenek és nézzék meg az előadást. Utána pedig gondolkodjanak.