Átlag kétévente láthatunk monodrámát a színházban, s előfordul, hogy a bemutatás után még egy-két évvel is műsorra tűzik őket.

Benedek Botond Álmatlan hánykolódása 2008-ban mindössze egy előadást ért meg. Szabó Jenő 2004-ben Az idő alkalmatos volta, Varga Márta 2007-ben Patty Dyphusa, Mezei Gabriella 2008-ban Az ötödik Sally, Kulcsár-Székely Attila 2009-ben a Virágot Algernonnak című előadással lépett a közönség elé.

Barabás Árpád 2012 tavaszán mutatta be Az őrült naplója című Gogol-adaptációt, akkor többször is játszotta, és két évvel később, ezen a héten is kétszer láthatta a közönség.

Az orosz szív

A Porogi Dorka által rendezett előadás kapcsán Barabás még a bemutató előtt közölte, hogy „mindent szeret, ami orosz", a népet, a kultúrát, az irodalmat.

"Közel állnak hozzám, mert az oroszok mellkasának háromnegyedét a nagy szívük foglalja el. Gogolt az abszurd dráma előfutárának tartom, aki szépen lebegteti a realitást és a fikciót" – fűzte hozzá.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol, ukrán származású orosz író a 19. század első felében élt és alkotott. Habár Az őrült naplója nem a legismertebb műve, azért rengetegen játszották ezt is a színháztörténelem folyamán. A legklasszikusabb magyar példa Darvas Iván előadása, ami televíziós felvételen és hanglemezen is megjelent.

A hivatalnok elhívatása

A Barabás Árpád által megformált Popriscsin tragédiája ugyancsak nagyot tud ütni, még többszöri megnézés után is. A frusztrált, ideges, fokozatosan megőrülő hivatalnokember drámája egy pillanatig sem unalmas, végig rajta tartod a szemedet, figyeled minden mondatát, minden dühkitörését.

Egyszerű, iratokkal, könyvekkel és szemüvegekkel tele hivatalnokasztal mellől panaszkodik a környezetére, a főnökére, a körülményekre – elvileg bármelyikünk lehetne a helyén, hiszen mindannyiunkra vonatkozhat ez az élethelyzet. Telnek a napok egymás után, csak a történések jelzik egy idő után, hogy szegény Popriscsin már nem ezen a világon van.

Addig mondogatja, ő nemesember, hogy egyszer csak Spanyolország királyaként ülteti trónra magát, a VIII. Ferdinándból pedig már nincs visszaút.

Nincs, még ma sincs visszaút a megtébolyult lélek számára – a beteg, önkínzó, ugyanakkor mások által elmegyógyintézetben is kínzott ember most is azt gondolja, hogy az alattvalói nem értik. Miközben a kívülálló számára egyre szánalmasabb és siralmasabb lesz a látványa és a viselkedése, valódi segítség nem érkezik. Az őrült élete továbbra is monodráma.

A kérdés pedig még mindig érvényes: tulajdonképpen kinek van igaza, ki a hülye, ő vagy a világ.