Megvizsgálom magamat, és rájövök, hogy gyenge ember vagyok. Nem vagyok „igaz ember”. Képes vagyok röhögni egy válságba került politikus kétségbeesett csicskásán, képes vagyok örömmel nézni az üvegajtón túl az elsavanyodott képét. Nem túl nemes cselekedet, ugye? Hadd menjek inkább haza, hagyjam ezeket nyugton bulizni. Inkább olvasok egy nagyot, vagy beszélgetek a tesómékkal, mintsem egész este itt lessem ezeket a bohóc-székelyeket, nehéz hátizsákkal a hátamon.