Képriport
Ülünk a félhomályban és csendesen beszélgetünk. Eszter megérti fájdalmam, ezért elsírom magam, mennyivel nehezebb volt itthonszülést fotózni, mint kórházit. Az asszony félhomályban akart itthon vajúdni és szülni, bezzeg a kórházban haverek voltak az alkalmazottak, és reflektorfényt nyomtak rá. Ráadásul a kórházban nem én voltam a házigazda, nem jöttek a legfotogénebb pillanatban hozzám, hogy adjak egy lábost vagy egy tálat, vagy segítsek megtartani a borogatást. A fotós panaszok kitárgyalása után szedek friss cseresznyét a kertből, örülnek neki a lányok is, de az asszony is. Eszter elmosogatja az azelőtti napokban összegyűlt mosatlant, hogy ne kelljen nekünk mosogatnunk egy-két napig. Rendes leányka, na. Aztán dumálunk mindenféléről, szép csendesen, ünnepélyes hangulatban, körbeülve a kisdedes kismamát, mint egy tábortüzet.