Ez itt egy megszokottnak tűnő udvarhelyi kapualj, de a látszat csal. Ez itt valójában egy nagyon speciális kapualj, nevezzük P. B. kapualjnak, két leghíresebb lakója után. Az udvarhelyiek onnan ismerték eddig leginkább ezt a kapualjat, hogy előtte parkoltak folyamatosan tilosban a menőbbnél menőbb P. rendszámú autók. Senki nem mert soha azon autók helyére parkolni, még a polgármester sem. Legendák keringtek arról hogy P. B. hogyan rángatott le ruhájánál fogva egy hatvanéves üzletasszonyt a cukrászda lépcsőjéről, csak azért, mert oda parkolt a tilosba, ahova csak neki, P. B.-nek van joga. P. B., és fia, kicsi P. B. alvilági figuraként ismertek a városban. Nem ők a város legnagyobb maffiózói, de kétségkívül ők a legismertebbek. Hol egy kis pofozkodás, hol egy nagy pofozkodás, hol a gyerek rabolja el a csaját az iskolából, hol az öreg felesége hal meg furcsa körülmények között, s az egész város arról tárgyal. Az utcán már a megjelenésük is látványos, kigyúrt testüket kihangsúlyozó járásuk figyelemért könyörög, fellépésük mindig maradandó élmény, de a gyerek legújabb zenei szereplése is bejárta az udvarhelyi netet rendesen. P. B.-ék szeretik a közszereplést, szeretik a nyilvánosságot, szeretik a lármát és az akciót. A kapualj most nyugodt, csak P. B. ügyvédje jön-megy rajta időnként, és csöndjét csak P. B. férfias hangja töri meg fentről: „Nem fogsz kamerázni, tudod!” Mikor határozott „de igen”-nel válaszolok és felé fordítom a gépet, akkor elbújik és a kamerám szomorú sorsáról kezd beszélni. Nagymestere P. B. a fenyegetésnek, de még nem tudja, hogy pár óra múlva ő fog akarattal pózolni a fényképezőgépem előtt.