Furcsa, de nagyon érdekes élmény volt a Tomcsa Sándor Színház Szebb az élet a halál után című produkciója – érdemes lenne többször is megnézni. Sajnos az a tapasztalat, hogy az ilyen típusú, nem „közönségbarát" vagy „kísérleti" darabok nem vonzanak sok nézőt, így a néhány félházas, bérletes előadás után általában leveszik műsorról a darabot. Decemberben lesz még három előadás, úgyhogy aki újrázna, megteheti.

Vígadnak a holtak

A darab egy égi kocsmában, „nyári kertben" játszódik, a díszlet egy részét az egyik helyi kocsmából kölcsönözték, a sörösládák egyfajta falat alkotnak. Van itt minden, egy furcsa, kombinált hangszer – a zongorára fúvós és vonós hangszerek is vannak illesztve –, sörcsap, pult és persze emberek, akik jól, de mégis furcsán és nem normálisan érzik magukat.

Sok beszéd nem kell hozzá, hogy rájöjjünk, ők bizony halottak, akik átkerültek a túlvilágra, ami az elképzelésük szerint így néz ki. Az sem mellékes, hogy nagyrészt fiatalok, akiknek életük hamar kettétört (van közöttük olyan, akit rendőr lőtt le, de balesetben elhunyt is) és nem úgy fejezték be földi pályafutásukat, ahogy eltervezték.

Talán emiatt van az is, hogy a földi dolgokat, a stresszt, a konfliktusokat, az önteltséget is magukkal cipelték abba a mennyei kocsmába, ahol megpróbálnak – jó magyar módra – sírva vigadni. A halál utáni élet ugyanis csak látszólag szebb: az előadás alatt kétszer jelenik meg a föld, amire mind a tizenkét „egyszerű ember" szájtátva, nosztalgiázva, megilletődve tekint.

Az Árpádok dalszövegei

A rendező Mihai Măniuțiu és stábja (Vava Ștefănescu koreográfus, Tudor Lucanu díszlet- és jelmeztervező) a színészekkel együttműködve hozta létre az előadást, a szöveget is közösen írták.

Feltétlenül meg kell említeni Șerban Ursachi zenéjét, ami telitalálat: búskomor, de mégis vidám, amolyan balkáni ízekkel dúsított muzsika, amire a magyar nyelvű szövegeket a társulat két tagja, Barabás Árpád és Tóth Árpád írták.

A szebb az élet a halál után egyszerre morbid és nevettető, a téma komolyságát jól ellensúlyozzák a meglepő lazasággal előadott show elemek. És innen máris érthetővé válik a rendező által metafizikai kabarénak keresztelt műfaji meghatározás. Ettől is válik olyan előadássá, amit többször is érdemes megnézni, mert azt teszi a nézővel, ami a színház egyik legfontosabb feladata: nem ad választ bizonyos kérdéseire, nem is sugall, csupán leheletkönnyedséggel gondolkodásra készteti.