Az érveimre nem igazán tud érvekkel válaszolni, inkább támadásba lendül: nem is a szeméttel van a baj, hanem velem. Hogy én mindenbe beleszólok. Mert olyan a stílusom, hogy mindenbe bele kell pofáznom. Mi közöm hozzá, hogy mit hoznak ide ki? Az én földemre öntötték? Nem. Akkor mit szólok bele? De hiába jár a nagy pofám, mert ők az ilyen típusú szemetet eddig is patakokba hordták, ezután is patakokba fogják hordani. És ő egyébként is tudja, hogy ki az, aki engem most ide küldött. Merthogy én védek valakit, aki egyébként szekérrel hordja a Küküllő partjára a szemetet. De nem mondja meg, hogy kit. Na, én itt teljesen elveszítem a szálat. Ki küldött és kit védek? Ez már fikció, Csaba agya elkezdett összeesküvés-elméleteket termelni, ráadásul olyan pökhendi, felsőbbrendű stílusban beszél velem, mintha legalább a főnököm lenne, vagy az apám, s megengedhetné magának.