Képriport
Kóstolónk nagydíjasa a meglepetés-alma, a Hosszúszárú Páris, 9,41-es átlaggal. Annyit tudunk múltjáról, hogy Szani Zsolt kutatásai szerint Nagy F. említi az almát 1873-ban az Erdélyi Gazda egyik cikkében, mely az “Erdély ős gyümölcsei” címet viseli. Aztán az 1950-es években, mikor felmérték egész Erdély gyümölcsállományát, akkor Tordátfalván lejegyezték ezt a fajtát is, Nagy-Tóth Ferenc előbb említett könyvében szerepel. Aztán csend volt körülötte. A Székelygyümölcs program keretében Lantos Tamásék lefotózták néhány évvel ezelőtt, de az általuk közzétett leírásból nem sok mindent tudunk meg, bizisten, főleg azt nem, hogy milyen finom. Ezért úgy tartom, Pap Jóska bácsi érdeme az, hogy ez az eltűnés szélén álló fajta újra bekerül a köztudatba, és szaporítani kezdjük. Nézzük a fő jellemzőit: finom. Papék unokái csak ilyen almát akarnak enni. Fája kerek koronát alakít ki, bőtermő, ez a 100 évnél is idősebb fa 200 kilónál többet terem. Alternanciára hajlamos, minden második évben hoz termést. Nem permetezik, mégsincs semmi baja. Nem hull. Változó méretű termései elég kicsik. Megeszik, illletve kompótot és almalevet készítenek belőle. Májusig tárolható, de március után már óvatosan kell kihozni a pincéből, mert a meleg hatására 1-2 nap alatt bebarnul. Nem túl piacos, mondják Papék, és ők aztán tényleg értenek hozzá. Nem ismerik az emberek, valami külföldi, kemény almának nézik. Aki ellenben megkóstolta, az visszajön és keresi.