Még egy éve sincs, hogy a Kézdinél dolgozik Bokor Éva, már megkétszerezte a szövetkezet az eladásokat. Bankból érkezett, kereskedelmi vezetőként kezdte, ma már ügyvezető. De nem neveznénk irodakukacnak, hiszen a falvakat és a bennük élő gazdákat lassan házaik helyett az istállóik alapján ismeri fel. „- Sokat járok razziázni, vagyis ellenőrizni a tejet" – magyarázza, hogy miért az istálló az ismerősebb.

Ha pedig nem a tejfokot méri, akkor hivatalról-hivatalra jár, hogy az összes dokumentációt beszerezze az aktuális pályázatokhoz.

Milyen külső forrásokat vontatok és terveztek bevonni a szövetkezet fejlesztésébe?

Decemberben partnerként részt vettünk egy központi pályázatban, amelynek fő célja, hogy Csíkszépvízen létrejöjjön egy közös laboratórium. Ernyőszervezetként jobb esélyeink vannak nyerni, és a partnerek is mindig kapnak valamit a pályázatból. Erről még semmi hír.

Január végén leadtunk egy 16.4-es pályázatot, európai uniós támogatásról van szó százezer euró értékben. Ha megnyernénk, körülbelül 20 százalékát egy hűtősített ügynöki autóra fordíthatnánk, mely télen-nyáron azonos hőmérsékleten tudja tartani a tejet, és amely egy 450 euró értékű nyomtatót is tartalmaz, hogy igazolni lehessen, milyen hőfokon volt szállítva a tej.

A többi pénz marketingköltségekre van szánva, amiben szórólapok, újságmegjelenések, bannerek, különféle reklámanyagok szerepelnek. Ezekre szükség van a Kézdi márka népszerűsítéséhez, hiszen még mindig sokan nem hallottak róla.

Hét partnerrel vettünk részt a pályázaton, a keresztúri gyár, az Apor Péter Szakközépiskola, farmok, helyi intézmények, egyesületek.

Minél komplexebb egy pályázat, minél több partner vesz részt, annál több az esély. Mi mindent megtettünk, hivatalról hivatalra jártam, hogy minden igazolást és pecsétet megszerezzek a partnerektől is, garancia semmire nincs, reméljük, hogy megnyerjük.

Mitől függ ez?

Rengeteg tényezőtől. A pályázatíró tapasztalatától, hogy írt-e és nyert-e már ilyen pályázatot, szerencsére esetünkben igen. Rengeteg dokumentumra van szükség a partnerek részéről is, és lennie kell egy stratégiánknak, hogy mit és hogyan szeretnénk a pályázat által elérni. Meg kellett néznünk, mennyi volt a mostani eladásunk, és felbecsülni, hogy a pályázat eredményeképp négy év múlva mennyi lesz. Stagnálásra, egyhelyben állásra nem adnak pénzt.

Ez a százezer euró nagy összegnek tűnik, de szükség is van rá, mert még most is sokan nem ismerik ezt a mi áldott márkánkat, a Kézdi márkát. Elég szomorú, de nem teljesen rajtunk múlik, hanem a vásárlón is. Sokan azért sem akarják támogatni a helyit, hogy ne gazdagítsák a szomszédot, vagy mert úgy vélik, politika van benne.

Nem vásárolnak tudatosan, nem nézik, mi van a dobozon. Azt kérdezik például, miért folyósabb a mi tejfölünk a konkurenciáéhoz képest. Megszokták, és azt hiszik, a sűrűbb a jobb, pedig csak több keményítő van benne.

Hogyan szeretnétek ezt a vásárlói mentalitást megváltoztatni?

Kóstoltatásokkal, tájékoztató anyagokkal ismertetnénk meg a Kézdi márkát. Hogy miért jó a termék, és egyáltalán milyen háttér áll mögötte. Mert az is fontos, hogy a Kézdi márka mögött 200 kézdiszéki gazda munkája van. Láthattuk akár most is Máthé Benedek gazdánál, hogy mennyit dolgozik nap mint nap azért a tejért az egész családjával, mennyit küzdenek, és még munkát ad a helyi embereknek is. Sokan ezt sem tudják, vagy ha igen, akkor nem tulajdonítanak neki elég jelentőséget.

Milyen pályázati lehetőségeitek vannak még?

A fő cél egy vajat, tartós tejet és desszertalapanyagokat előállító gyár itt, helyben. A magyar államhoz is pályázunk támogatásokért, de az EU-s pályázatokon is részt akarunk venni. Most tavasszal teszik közzé az új kiírásokat, reméljük, lesz köztük számunkra megfelelő.

Ha lesz is, rengeteg az akadály. Ezek sokmillió eurós pályázatok, ennyire van szükség a gépsorok beszerzéséhez, és egy ilyen pályázatot nem tud bárki megírni. Én a szívem-lelkem beleadom, mindent megpróbálunk, de nem vagyok pályázatíró. Itt, a megyében nem is nagyon tudok ilyet, máshol kell keresni, aminek a hátránya, hogy nem ismerik a helyi viszonyokat. Ugyanez a helyzet a gyár megtervezésével is, nincs rá szakember a megyében.

A másik akadály az önrész. Vannak olyan támogatások, hogy 40 százalék kell, hogy legyen az önrész. Nekünk a 10-90 százalékos arány jobban megfelelne, de egy kétmillió eurós pályázatnál ez is 200 ezer eurót jelent, amit a szövetkezetnek kell előteremtenie. Ehhez a megyei tanács, az Agrosic Egyesület támogatását kérhetnénk, s Keresztúrtól a tartozását.

Ha semmi pályázat nem sikerül, akkor is megyünk tovább. Akkor saját erőnkből kell kezdenünk valamit. Most béreljük a csarnokot a helyi tanácstól, de ha bizonyos időn belül nem sikerül felmutatnunk valamit, akkor azt már tovább nem fogják nekünk fenntartani, valamilyen tevékenységnek kell lennie benne és munkahelyet kell teremteni.

Mi az, ami téged hajt?

Hát ennél szebb dolog sincs, amikor együtt fel tudunk mutatni valamit. De én nem szeretem hülyíteni az embereket, hogy gyere, milyen jó lesz, tejben-vajban fogunk fürödni. Nem szeretek ígérgetni, hazudozni. Nehéz a sok gazdával, üzleti partnerrel egyeztetni, de haladnunk kell, mert ha nem így teszünk, nem biztos, hogy a szövetkezet is meg tud maradni. Az emberek várják, hogy valamit mutassunk fel, s már valahova fejlődjünk, legyen egy jövőkép, egy biztos pont.

A bankban teljesen más volt, az egy nagyon szabályozott környezet, szinte lehetetlen tévedni, itt nekem kell meghoznom a szabályokat. Meg kell találni azokat az embereket, akik szeretnek dolgozni, és akik céllal dolgoznak, nem csak azért, hogy a nap elteljen. Akiknek nem felel meg az átlag. Most kevesen vagyunk, de jó a csapat.

Nagy kihívás volt a számomra, hogy tudjak segíteni az embereknek. Egy nagy közösség áll ennek a Kézdi márkának, terméknek a háta mögött. Falun nőttem fel én is, nem állt távol tőlem a tehén, a gazdálkodás eddig sem. Ennek ellenére, nem is hittem volna, hogy ennyi értékes ember van a szövetkezetben. Amikor elfáradok, vagy elkeseredek, azokra gondolok, akik egy fityinget sem kapnak a szövetkezeti munkájukért, milyen jó, hogy ilyen emberek vannak.

Nem érdemes ezt a közösséget sem elhanyagolni, mert az rögtön látszik, ha nincs kire támaszkodni. Én nem hátrálok meg, mindaddig csinálom, amíg látok benne fejlődési lehetőséget, s amíg a gazdákkal szembe tudok nézni.