A dályai papnak lételeme a legelő
MEGOSZTÓ
Tweet
Óraátállítás: utoljára ugrálhatunk az időben
Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó...Tökös gazda: nyolcan hozták fel a kertből
Az első két kísérlet sem volt semmi, harmadszorra...Szeretjük, ha ellátják a bajunkat
Tudjuk, hol süttetted a hasad a nyáron, és azt is, hol...Tízéves korában a hattyútól a libát nem nagyon tudta megkülönböztetni. Egyed Ufó Zoltán fotói.
ÍRTA: SIMÓ VERONIKA
Székelydálya olyan kicsi és eldugott falu, ahol nem történik semmi. Megállt az idő. Igaz, nem is úgy mérik, mint városon. Itt a reggelt a fejés ideje jelenti, az estét úgyszintén, a kettő között pedig sajtkészítés, mezei és házimunka, meg a lelkészi teendők is bele kell, hogy férjenek Fülöp Szabolcs napi programjába. Más időszámítás ez, de senki ne higgye, hogy lassú itt az élet.
Amikor megérkezünk a pipacsokkal, vadrózsával és bodzával szegélyezett poros, kanyargós úton a torony árnyékába, Szabolcs már indul is a sajtműhelybe, mert a tej nem várhat sokáig.
A református lelkészt sokan bivalyos gazdaként ismerik, de most kivételesen kecsketejet dolgoz fel. „Ma egy olyan nap van, hogy a bivalytejet elviszem valakinek, vadhálót kapok cserébe. A bivalytej az egy valuta, sokszor olyan dolgokat elintézel vele, amit mással nem tudsz. Attól olyan értékes, hogy jobb a zsír-, cukor-, szárazanyagtartalma. Aki nem fél attól, hogy 15 százalékos zsírtartalma lehet, az szereti" – mondja.
Édesen (meg)alszik
Közben nekilát a munkának, és a rézüstben pihenő tejet késsel darabokra vágja. Pontosabban az aludttejet feltöri, és el is magyarázza, miért. A sajtok nagyrésze úgynevezett kimozin enzimmel készül, amit az oltógyomra is termel az állatoknak, amíg azok még szopnak. Ezzel kell beoltani a tejet, hogy édesen megalvassza. Ezt a masszát kell feltörni, a sajttöretből pedig – különböző kezeléseknek alávetve – különböző féle sajtok készülnek.
Általában víztartalom szerint kategorizálják a sajtokat, vannak a krémsajtok, amit a franciák találtak ki, aztán következnek a lágy sajtok, mint például a telemea. Utána jön az úgynevezett gomolya, amit a pásztorok szoktak készíteni az esztenákon juhtejből. Ebből most egy félkemény, érlelendő sajt lesz. Minden azon múlik, hogy mennyi vizet ad le magából a töret. Az utolsó kategória a hosszú érlelésű kemény sajt, az a magasiskola a sajtkészítésben, én még nem nagyon tudom – magyarázza Szabolcs.
A mesterséget a feleségétől tanulta el, ő pedig egy tanfolyamon szerezte meg a tudást. Általában ő foglalkozik a tej feldolgozásával, nem a férj, de ez egy kivételes időszak, mert hamarosan megszületik az ötödik gyerek, fiút várnak a másik három legény és egy leány mellé – tudjuk meg.
Közben a töret is alakul, az a lényeg, hogy minél kisebb sajtrögöcskékből álljon, mert annál több vizet tud leadni magából. A következő lépés a töretmosás, ami arra jó, hogy a sajttészta ruganyos legyen. „Hozzáadok 5-10 százalék nagyjából ugyanolyan, vagy melegebb vizet, mint a töret és 5-10 percig folyamatosan kavargatom. A szerepe valami olyasmi, hogy kimossa a laktózt, de ezt a feleségem tudja egész pontosan".
A mosás után utómelegítés következik, ami közben a részecskék összeállnak az edényben, így kerülnek a sajtformába, majd prés alá.
Tömbházas gyerek vagyok
Szabolcsnak jár a keze, de a szája is közben, s hamar kiderül, hogyan lett a városi fiúból elhivatott gazdálkodó.
„Én nem így indultam, egy tömbházas gyerek vagyok Szatmárnémetiből. Azt szoktam mondani, hogy tíz éves koromban még a hattyút a libától nem nagyon tudtam megkülönböztetni".
A falusi életmóddal akkor találkozott először, amikor lelkészhiányra hivatkozva teológiai hallgatóként kihelyezték egy eldugott falucskába, Szilágymenyőbe. Az akkori szóbeszéd szerint ha a traktor ősszel beleragadt a sárba, azt tavaszig nem vette ki onnan senki, közlekedni csak ritkán és nehezen lehetett arra. Egy év eltelt valahogy, de Szabolcs továbbra is városban tervezte a jövőt, Váradra, majd Zilahra került, sőt, még egy svájci tanulmányút is tervben volt. Aztán beleszólt a tervekbe két szerelem: a budapesti Magyar Hagyomány Műhely nevű népfőiskola és egy békéscsabai lány, Anna, aki később Szabolcs felesége lett.
Itt lehetett himnuszt énekelni
A zilahi állás után Berettyópoklostelekre helyezték a fiatal házasokat. „Annyira nem volt rossz hely, mint a neve, de közel volt hozzá. Másfél év után már tudtuk, hogy nem maradunk ott. Én markánsan próbáltam magyar lenni, nem is szerették. A teológián nekem már mind idevaló barátaim voltak. A szüleimnek volt egy családi barátjuk Udvarhelyen, sokat jártunk ide, a Villanytelep utcába. Mindenhol magyar felirat, mindenki magyarul beszél, életemben először itt lehetett nyilvánosan magyar himnuszt énekelni, igaz, fent a Hargitán. Ezek olyan élmények voltak, amik megmaradtak.
Siklódon volt lelkész a komám, ezért vettünk egy házat ott. Nekünk az olyan volt, mintha eljöttünk volna a mennyországba 2-3-szor egy évben. Tőle tudtam 2002-ben, hogy Dályában lelkészre van szükség. Úgy mondtam igent, hogy azt sem tudtam, hányan laknak a faluban. A templom romos volt, szemétkupacok mindenhol, az ablakok helyén szakadt nejlonokat fújt a szél. De eljöttünk, azóta itthon vagyunk, a helyünkön vagyunk. Első évben még üdülésként fogtuk fel. Ültünk a teraszon a feleségemmel, kérdezgettük egymást, hogy ez tényleg igaz, itt vagyunk?
Az első 9 évünk arról szólt, hogy váltsuk meg itt a világot. Aztán 9 év után kiderült, hogy nem így működik ez a történet, nem hagyják magukat az emberek, és lehet, hogy mi is rosszul próbáltuk. Amikor én idejöttem, nagyon sok mindent csináltunk, baranta csapat volt, betlehemes hagyomány, énekkarunk volt. Aztán azok a gyerekek felnőttek, és nem jöttek utánuk olyanok, akikkel lehetne folytatni."
Neki bivaly kéne
Az állattartás fokozatosan került egyre hangsúlyosabb szerepbe a család életében. Minden egy tehénnel kezdődött, és most tíz ló, huszonöt bivaly és több kecske után még ki tudja, mi van hátra. A történetben nem mellékes az sem, hogy az egyház földjeit nem akarták kihasználatlanul hagyni, a támogatások sem jöttek rosszul. „Aki ezzel nem foglalkozik, annak csak nyűg, viszont nem jön ki a fizetésem máshonnan" – fogalmaz Szabolcs.
A fejlődésben az első bivaly érkezése volt az egyik mérföldkő. A lelkész pontosan emlékszik a napra, ami a változást hozta.
„2007 nagycsütörtökén Géczi Gábor barátom elhozott ide egy embert pitykés lájbiban, darutollas kalapban, és bemutatta: ő Rózsa Péter, hortobágyi biogazda. Neki bivaly kéne."
A vásárlásban segített Szabolcs a betyár nevű gazdának, aki, a jó tett helyébe jót várj filozófiáját követve neki ajándékozott egyet a bivalyok közül.
Szabolcs vonakodott elfogadni, gyerekkori emlékei sem voltak kellemesek a bivalyokkal kapcsolatban.
„Ötéves koromban vettek a szüleim nekem egy képes háziállat-atlaszt, középen egyik oldalon volt a jak, másik oldalon a bivaly. Kinyitottam, juj, de félelmetes – összecsaptam. Nem mertem kinyitni.
Nem volt szép elsőre az állat, veszélyes is volt. Van egy érdekes szaga, ami más, mint a tehéné, és nem is nagyon adja le másnak a tejet, mint akit megszokott. Fel is hívtam Pétert, hogy nem kell. Nehéz neked az ösztök ellen rugdalóznod, tiszteletes – mondta. És így volt. Akkor szembesültünk egy életmódváltással. A feleségem nehezen ment bele, de aztán nagyon megszerettük."
Nyalta a visszapillantó tükröt
Egy évig volt egyedül az első bivaly, amíg bikaborja született, majd két további jövevénnyel bővült tovább a társaság. Kalandos útjuk volt, Neamț megyéből jöttek egy Volkswagen Transporter mikrobuszban.
„A régi tulajdonos kivette az üléseket, felléptette őket. Két felnőtt állatról beszélünk, mindenhol bivaly volt hátul. Az egyik nem volt rendesen megkötve, elszabadult, viszont nem nagyon volt, amit csináljon, de azt tudta, hogy előrenyújtotta a két ülés között a fejét, és nyalta a visszapillantó tükröt. Na, ezekkel lett három. Közülük egyik adott tejet. Egyet, meg a régit elcseréltem két borjúzóra. Így már hármat fejtünk. Azon az őszön már hét bivaly lett, azokból még mindig megvan kettő, most huszonöt van a kicsikkel együtt."
Mesélés közben végzünk a sajtműhelyben, irány haza, majd később a legelőre, ott vannak most az állatok. Szabolcsék egyébként naponta 2-3 kiló kecskesajtot készítenek, bivalytejből is lesz még egy ennyi. A portékát Marosvásárhelyre viszik eladni, helyben kevesebbet vesznek meg.
A fejés reggel hatkor kezdődik, hárman végzik: Szabolcs, a fia, Attila, és a pásztor. Ha több fejős állat van, két órába is beletelik, míg végeznek, a reggeli csak ezután következik. Attila azt mondja, ő már két évvel ezelőtt megtanult fejni, most egyébként tízéves. A bivalyoktól természetesen nem fél, de azért a lovak a kedvencei, közülük is Délceg és Virág. A fiú nem csak lóháton, a drótszamáron is magabiztosan mozog, menet közben feláll a vázra, úgy megy. Ezt a lovon is megcsinálja – mondja az apja, és közben visszaérünk a papilak udvarára, hogy onnan a kicsi, sokat látott terepjáróval kizötyögjünk a legelőre, az állatokhoz. Csatlakozik Csaba is, a kisebbik fiú.
Amint kiérünk a faluból, a fiúk előre szólnak: apa, felülhetünk? Na jó, gyertek – mondja. Megáll, a fiúk előre másznak a kocsi orrára, ott kapaszkodva utaznak. Az anyjuk nem szereti – jegyzi meg Szabolcs – de szerintem itt biztonságosabb nekik, jobban tudnak kapaszkodni.
Azt szoktam mondani, hogy ők így nőttek fel, ridegtartásban – nevet.
Élet az, ha félted a gyereket?
Nem. Sose csináltuk. És pedagógiailag sem indokolt. Ha a gyerek nem tapasztalja meg a határait, az nem jó. Ha folyamatosan tiltod, biztos megcsinálja, nagyobb az esélye, hogy baja lesz. Ebben egyetértettünk mindig a feleségemmel, hogy bizonyos határig engedni kell – érvel az apa.
Nem akarok versenylovat a gyerekemből
Szabolcsék gyerekei nem járnak állami iskolába, magántanulók egy amerikai, úgynevezett „unschooling" rendszerben, és a szülők tanítják őket otthon. Azért választották ezt a megoldást, mert úgy látják, a közoktatási intézményekben nem azt tanítják a gyerekeknek, amire az élethez szükségük lesz, hanem arc nélküli alattvalókat nevelnek belőlük – fogalmaz a lelkész.
„Találtunk egy amerikai ernyőiskolát, ez a West River Academy, ahol semmi kötelezettség nincs, gyakorlatilag adnak egy papírt, hogy jár iskolába a gyerek, ha valakit ez érdekel, de eddig még senkit nem érdekelt.
A feleségem pedagógus, tanított is az előző szolgálati helyemen, az alap dolgokat megtanítjuk, írni, olvasni, számolni, a szorzótáblát, a mértékegységeket, még alap mértant is. Az unschoolingnak az a lényege, hogy a motiváltság legyen meg a gyerekben. Igyekszem visszafogni a káros dolgoktól, és olyan lehetőségeket megnyitni, ami a lelkéből fakad. A történelemben, irodalomban eléggé otthon vagyok, az egzakt tárgyak a feleségemé. Amikor érdekli valami, akkor megragad benne, ha kényszerből kell megjegyezni, akkor elfelejti.
Szerintem az a cél a gyereknevelésben, hogy a saját lehetőségeivel minél jobban tisztában levő felnőtt legyen belőle, aki megtalálja azt az életutat, amivel boldog lehet. Teljesen mindegy, hogy hány diplomája van, és teljesen mindegy, hogy ezt milyen úton éri el. Persze vannak erkölcsi szabályok, amikre igyekszünk megtanítani. Ők gyakorlatilag azt csinálják, amihez a legtöbb kedvük van. Jelenleg ez a néptánc és a népzene, a lovak, háziállatok, a természet maga, és az egymásnak való örvendezés" – foglalja össze a családapa a tanítási rendszerüket.
És rögtön hozzáteszi, hogy a gyerekek szociális élete nem szenvedi ennek a kárát, mert rengeteget járnak társaságba, főleg a néptánc révén, de a látogató is sok náluk, egyrészt a gazdaság, másrészt a dályai templom miatt.
„Az iskolában a legjobban az zavar, hogy nem a család gazdálkodik a saját idejével, hanem mindent az iskolához kell igazítani. A pedagógusok nem rugalmasak, rajtuk egy nagy nyomás van, mert eredményeket kell felmutatni. Én nem akarok versenylovat a gyerekemből."
A legelőn először a lovakhoz megyünk, ők a fürdőző bivalyoktól kicsit távolabb, egy csoportba verődve töltik a napot. Látszólag nem unatkoznak, de nagyon megörülnek a társaságunknak, simogatni kell őket és játszani velük, cserébe bújnak és csípnek, de csak szelíden.
A csikók az arab telivér méntől származnak, akit – Szabolcstól megtudjuk – eredetileg nem is akartak megvásárolni Konstancáról, de olyan szemekkel nézett rájuk, hogy nem lehetett otthagyni. Mostanában kevesebbet lovagolnak, de volt év, hogy naponta megülték szőrén a lovat – mesélik. A fiúk most is felpattannak, bár a lovakat kicsit győzködni kell, hogy szót fogadjanak.
Lennebb, a domb aljában fürdőznek a feketék. A sárfürdő azért kell nekik, mert nincsenek izzadságmirigyeik, így hűtik magukat – magyarázza a gazdájuk – a medencéket egyébként maguknak csinálták. Nagy nyugalom van, amíg oda nem érünk – az idegeneket nem nagyon szeretik, (ők is) félnek. Pedig Dallos, a bika legszelídebb tekintete is ijesztő, ha nem vagy hozzászokva.
Szabolcs a szomszéd falu gondnokától tanulta, hogy csak annyi tehene legyen az embernek, hogy mindegyiket tudja a nevén szólítani. Azt is vallja, hogy a bivalytartás nem csak munka, hanem tanítómester is :„mindig kreativitásra serkent, toppon tart, hogy alkalmazkodj a változásokhoz. És ez már filozófia, mert aki nem tud alkalmazkodni, nem tud megváltozni, mikor kéri az élet, az meghal".
Hozzászólások | Szabályzat |
|
|
|
|
|