... ellen, akik feleltek a „nemzeti összetartozás napján" (Trianon-évfordulón) az iskola udvarára rajzolt
Nagy-Magyarország térképért.
Korábban Porsche Éva igazgatónő és Görbe Péter megyei főtanfelügyelő ...
2018. szeptember 28., péntek
(Itthon/Intézmények)
... mondva: a nemzeti összetartozás napján), az iskola udvarán megjelenő
Nagy-Magyarország térkép, ami utólag eltűnik az aszfaltról és az internetről egyaránt.
A tanügyminisztérium politikai-szeparatista ...
2018. szeptember 20., csütörtök
(Vélemény/Vélemény)
Az oktatásra már nem
nagyon kell, több marad az utakra. Kisebb költségvetésből gazdálkodik Hargita megye.
Az idei évet kisebb összeggel, közel 228 millió lejjel kezdi a megye, mint a tavalyit, de ez ...
2018. február 08., csütörtök
(Itthon/Gazdaság)
Vészesen fogynak a jegyek az egy hétig tartó DráMA kortárs színházi találkozó előadásaira. Nyugi, azért a
nagytermi darabokra még biztosan van.
„
Nagy változások nincsenek, de igyekeztünk színesíteni" ...
2017. szeptember 14., csütörtök
(Kultúra/Színház)
... szerint
„tíz év alatt
nagyon sok mindent elértünk
és
nagyon sok mindent nem", majd azt is hozzátette, hogy „ha az ember érzi, hogy elfáradt, az nem jó, az ember ne használódjon el, hanem inkább álljon ...
2017. június 13., kedd
(Kultúra/Színház)
Párbajozni menne vissza a múltba, a jelenben pedig a lábát lógatva olvasna egy tengerparton. Ha tehetné.
Nagy Pál színházigazgató válaszolt.
Mikor nevettél utoljára úgy igazán, teljes szívből?
Sokat ...
2017. június 07., szerda
(Itthon/Arcok)
... az udvarhelyi társulat életében.
Nagy Pál igazgató ismertette a huszadik születésnapjára készülő intézmény jövőbeli terveit. Azt mondta, új időszámítás kezdődik a színháznál, szeretnék még közelebb hozni ...
2017. május 29., hétfő
(Kultúra/Színház)
... Szarvas Zsuzsanna, valamint
Nagy Pál és Zakariás Zoltán) márciustól kezdődően minden héten, csütörtökön 14 és 16 óra között fogadóórát tartanak a Vár utca 4. szám alatti Demokrácia Központban.
A képviselők ...
2017. március 01., szerda
(Itthon/Közélet)
... és a kulturális életnek
nagyobb odafigyelés jár. A polgármester megköszönte a társulatnak azt, hogy a nehéz körülmények között is kitartottak.
„Megtalálnánk a módját annak, hogy az alkotó munkájukhoz ...
2016. szeptember 20., kedd
(Kultúra/Színház)
Új videoklippel jelentkezett a néhai Face Today. Első
nagylemezük is úton van.
Múlt héten új videoklippel rukkolt elő a
Palma Hills, a néhai Face Today. Igazából az első kiadványuk látott napvilágot, ...
2016. július 25., hétfő
(Kultúra/Zene)
... Azokat a követőieket, akik egy-egy menő fotóra, vagy bármilyen külsőségre kapták fel a fejüket, nem sajnálják a tagok. Lukácsi elmondta, idén érkezik az első
nagylemez, amely miatt és a Cseh Tamás Program ...
2016. február 02., kedd
(Kultúra/Zene)
... készített kisfilmet, majd az évfordulóra készült könyvet mutatták be
Nagy Pál és Jakab Attila, volt UFF elnökök.
bdY7NlQmMSA
Inkább nosztalgiázás volt, mint könyvbemutató, de azok is jókat nevethettek ...
2015. december 28., hétfő
(Itthon/Ifjúság)
Vannak javaslataik a jövő évi költségvetést illetően is, de azt különösen fájlalják, hogy november végén és december elején
nagyon sokat "bombázták" a magyar közösséget.
A Magyar Értéktár helyi bizottságát ...
2015. december 22., kedd
(Itthon/Közélet)
... címen tartott előadást a Művelődési Ház koncerttermében kedden a Kolozsváron született, majd 1989-ben Svédországba emigrált Sántha Hanga.
Nagy Pál, az EMNT régióelnöke mutatta be az előadót, aki jogot ...
2015. november 25., szerda
(Itthon/Közélet)
Hétfőtől kezdődően lezárják a
Nagyszeben és Szászváros közötti autópályaszakaszt.
A CNADNR a javítási munkálatok időtartamát mintegy másfél hónapra becsüli kedvező időjárási feltételek mellett.
Ezen ...
2015. szeptember 04., péntek
(Országos/Országos)
Megnyílik július 11-én, szombaton
Nagylaknál az első autópálya-határátkelő Magyarország és Románia között.
Ugyanaznap átadják a Pécska-Arad közötti 16 kilométeres sztrádaszakaszt, illetve a magyar ...
2015. július 01., szerda
(Országos/Országos)
... évadban – kezdte
Nagy Pál színházigazgató sajtótájékoztatóját, hozzátéve később, hogy a felolvasó színházak mellett igyekeznek a színházat mint közösségi teret is kihasználni. Erre jó alkalom lesz az egy ...
2015. július 01., szerda
(Kultúra/Színház)
Szomorú és tréfás történetek, csend és nevetés a G. Caféban Závadával és Parti Naggyal. Kiabálás lett a vége.
Mind Závada Pál, mind pedig Parti
Nagy Lajos új kötettel jelentkeztek idén – a G. Caféban ...
2014. október 24., péntek
(Kultúra/Irodalom)
A kortárs magyar irodalom két
nagy alakja, Závada Pál és Parti
Nagy Lajos lesznek a G. Café vendégei csütörtökön.
Závada Pállal és Parti
Nagy Lajossal beszélget a szervező Murányi Sándor Olivér október ...
2014. október 23., csütörtök
(Kultúra/Irodalom)
Más időpontban tartják Závada Pállal és Parti
Nagy Lajossal a találkozót, októberre tolódott az irodalmi est.
Családban történt haláleset miatt Parti
Nagy Lajos és Závada Pál estjére szeptember 18, ...
2014. szeptember 15., hétfő
(Kultúra/Irodalom)