Volt egyszer, hogy a kisemberrel elindultunk magyar állampolgárságét. Akkor az anyaországban megtettük a mi részünket és vártunk. Egész mostanig, ugyanis múlt héten megcsörrent a telefonom. A papírokat rendben találták és eskütételre hívnak a csíki konzulátusra (merthogy azt már ide kértük).

Feszülten indul a nap, a szokásos mit vegyek magamra ceremóniával kezdődött. A kisember segít választani. Ha körülményesen is, de valahogy elindulunk Csíkszereda felé. Fél tizenegyre vagyunk hivatalosak, pár perccel előtte robogunk be.

A sor vége a földszinten, míg bejelentkezni az emeleten kell. Jó ötletnek tűnt, hogy a kisembert kint hagyjuk a nagynénivel. Fotóznék gyorsan párat, de előtte illedelmesen megkérdem, hogy szabad-e? Nem.

Gyorsan halad a sor, alig tíz perc múlva már bent ülünk a teremben. Sokan vagyunk, legalább negyvenen, egy mogorva úriember behoz még néhány széket. Mindenkit leültetnek, majd várunk, közben halk zene szol. Húszpercnyi várakozás után megérkezik a kirendelt konzul.

Mielőtt nekikezdene beszédének, a mogorva úriember közli, hogy a ceremónia alatt sem fényképezni, sem filmezni nem szabad. Majd utána. A jelenlévők alkalomhoz méltóan öltözve, izgatottan várják a kezdést. Az időstől a fiatalig minden korosztályból vannak.

A magyar himnusszal kezdünk, majd újból helyet foglalva hallgatjuk a gyors köszöntő beszédet és az elkövetkezők forgatókönyvét. Az eskütétel szövegét előre mondják, majd mindenki hallhatóan ismétli. Hogy kellően megható legyen az esemény, meghallgatjuk a szózatot, a Szabó Gyula féle versmondásban. Ember legyen a talpán, akinek nem lesz gombóc a torkában, többen is elsírják magukat, főleg az idősebbek.

A társaságon végignézve, arra gondolok, hogy ez az állampolgárság és a vele járó ceremónia mindenkinek mást jelent. Van, aki visszakap valamit, más megkapja, amiről eddig csak álmodott, és persze van, aki így tud majd magyar útlevélhez jutni, hogy könnyebben kapjon munkát külföldön.

Nincs időm sokat merengni, lejár a szózat majd közölnek még néhány hasznos információt. Többek közt, hogy hamarosan megkapjuk a műanyag személyi igazolványt s ettől a pillanattól elindul a születés és házassági oklevelek kiállítása is, amire akár 6-8 hónapot is kell várni. Név szerint szólítva, egyenként vagy családonként kihívják az embereket és baráti kézfogás mellett átadják a magyar állam által kibocsátott honosítási okiratot.

Levezető érzelmi lazításnak jöhet a Székely himnusz, majd mindenkit meghívnak az előtérbe egy pezsgős koccintásra. Fényképezni továbbra sem szabad és ezt a tudtunkra is adják. Koccintás után vissza lehet menni a terembe, ott lehet fotózkodni a zászlók és a falra akasztott címer előtt. Nem kell kétszer mondani az embereknek, pillanatok alatt sor alakul ki. Aki nem fér a zászlóhoz, az addig igényelheti a magyar útlevelet, már ha kell neki.

Tizenkettő után kicsivel már az áthúzott Csíkszereda táblát látjuk. Most már magyar állampolgárként jövünk Udvarhely fele. A kisember még nem érti, mi történik, de elégedetten hajtogatja, hogy jót kirándultunk.