Nem akarunk kitelepedni, nem akarunk kint dolgozni, s majd ha meglesz az állampolgárságunk, akkor is azt fogjuk mondani, hogy kimegyünk Magyarországra. De ha ennyi herce-hurca után most végre lehet kérelmezni, könnyebben, miért ne tennénk meg?

Mint minden nagy utazás, ez is a csomagolással kezdődik. Alaposan átgondolva a legszükségesebb dolgokat pakoltuk az autóba és elindultunk, hogy a kisembernek, és persze magunknak is kérelmezzük a gyorsított honosítási eljárást összekötve egy rokonlátogatással. Hol máshol, mint az állampolgárságot ígérő csonka anyaországban.

A Kisember nagy álmokkal indul útnak. Bár az állampolgárság lényegét még nem érzi, de egy olyan országba készül, ahol érti, amit mondnak neki. Egy olyan országba, ahol soha nem látott unokatestvéreivel játszhat. Még nem tudja mi vár rá, de máris nagy reményeket fűz hozza.

Hosszú az út a csodaországba, útközben ér a napnyugta. A Kisember lelkes, de ő sem fáradhatatlan. Megállunk nyújtózkodni, elgémberedtünk miközben az autópályán a kilométereket koptattuk. Egy kis szaladgálás és egy tiszta pelus nagyot dob a közérzeten és újabb lendületet ad. A motorháztetőn evés elmarad, ez nem a mi világunk. Meghagyjuk a jelenlegi állampolgártársaknak.

Sem a hosszú út, sem a fáradtság nem ingatja meg a Kisember figyelmét. Érdekes fények, furcsán kígyozó utak szaladnak az új országban. A napot felemésztette az utazás, így az ügyintézés másnapra marad. Szentendre felé kanyarodunk, ahol már várnak a rég vagy éppenséggel soha nem látott rokonok.

A Kisembernek egyetlen halaszthatatlan teendője maradt, hogy a rokonoknál bejelentkezzen. Nagy az öröm és az ismerkedés mámora, azonban miután sikerül megszusszanni és kipihenni a fáradtságos utat, a Kisember újra körbenéz.

Aztán rájön, hogy itt sem élnek másképp az emberek. Magyarul beszélnek, mosógéppel mosnak, és angolvécére járnak. Nincs sok idő merengeni: állampolgárságot kell igényelnie, jelenése van a városházán.

Reggel tízre, (baba)kocsin érkezi, hogy legyen idő ügyintézni. A portás az ügyfélfogadó terem felé irányít. Középkorú, visszafogott hölgy áll szóba velünk. Lelkesen közöljük, hogy mit szeretnénk. Rendben, de időpontot kell kérni. Ha hárman vagyunk, az három időpont, amiből kettőt adhat ki egy napra. Arra kér, ketten menjünk másnap vissza, majd két nappal később a harmadik személy, mert csak minden második nap van ügyfélfogadás.

A Kisember nem érti, mi van. Én sem. Jelzem, hogy mi egy család vagyunk, a kérelmet is egyszerre kell leadnunk, így értelmetlen a három időpont. Kekeckedésnek helye nincs, adja tudtunkra flegmán a hölgy. Három ember, három időpont. És különben is, három a magyar igazság is.

Csalódottan, kissé megalázó érzéssel, de három időponttal jöttünk el. A kisember nem értette, miért nem akarnak állampolgárságot adni neki. Még fürkészően vissza-vissza nézett, hátha utána szólnak és visszahívják. De nem. Újból turisták lettünk idehaza.

Mint később kiderült, a mogorva hölgy innen költözött ki az anyaországba. Talán akarta éreztetni, hogy nem mindenkinek adatott meg a gyors állampolgárság.

Nincs mese, a Kisembert fel kell vidítani. A pohár feneke helyett inkább a fővárosi állatkert vízilovának a mélyére néztünk. Átérezte a Kisember fájdalmát, így a tiszteletére kimászott a medencéből és szájakrobatikájával hosszan szórakoztatta.

Mint felelős szülők, gyorsan kellett reagálnunk, és olyan megoldást találnunk, ahol a Kisember is jól lakik s a káposztából is tudunk haza hozni. Mit tehettünk, hogy nemzeti identitása megfelelően alakuljon, s népe iránti kíváncsisága se apadjon?

Igazi hősök közé emeltük.

Másnap, ahogy észrevette, hogy a nap már rég túl van a delelőn, gyorsan lóra pattant – megérinthette a tegnapi történelemóra – és már vágtatott is ki a szentendrei anyakönyvvezetőhöz. Miután újból előadtuk érkezésünk szándékát emberségesen fogadta kérelmünket.

Az iratcsomó ellenőrzése és a kérelmek leadása után már boldogan hagytuk magunk mögött a városházát. Az eskütételre és az állampolgárságra még ugyan hónapokat kell várni, de nem gond. Nem sietünk, mert tudjuk: nem késsük le magyarságunkat

A nap ismét lenyugvóban van, de most már mögötte. Egyre közelebb kerülünk a mi kis városunkhoz, Székelyudvarhelyhez. A Kisember mostmár itthonról várja, hogy üzenjék meg, mikor kell esküt tennie. Egy kisváros kisemberének nagy esküjét.