Nem fog rajta az átok, hiába kívánják neki nap mint nap a legkörülményesebb és legszerencsétlenebb sérüléseket, halálokokat, "alattvalói" nem tudnak megszabadulni tőle. Korán reggel ott van a gyárban, műhelyben vagy munkatelepen, szigorúan néz, ha egy percet késik az emberei közül valaki, egyébként úgy kezeli őket, mintha rabszolgák lennének. Nem reggelizik, csak kávézik, de soha nincsenek gyomorpanaszai.

Hanem van ez a szúrós tekintete. Amikor valaki másnaposan érkezik melóba, azonnal kiszúrja,

minden korty víznél megy a csesztetés.

Az amúgy is megy, hiszen ebben él, mint szú a fában. Évtizedeken keresztül a szocializmust építette, de jött az átmenet, maradt még egy darabig a gyárnál, aztán "maszekhez" került, s az évek múlásának, valamint a magyar szaknyelv állandó változásainak köszönhetően ma már nem "mesterelvtárs" és nem is "csoportfelelős" illetve "brigádvezetőúr" a megnevezése, hanem "középvezető". Ez egy funkció. Illetve szerep. Poszt.

Beosztottjai egymás között legszívesebben a "gecimester", a "köcsög", a "tetűkicsifőnök", a "bőcsmajom", a "mocsokeggyember" kifejezéseket használják személyét illetőleg, s ezekre bőven rászolgált. A reggeli eligazításnál előszeretettel elemzi az előző nap elvégzett munkát, s ha rossz napja volt és van, olyan a fellépése és a viselkedése, hogy egy, az ötvenes években szolgálatot teljesítő vidékről beszármazott analfabéta börtönőr is sűrűn jegyezetelgetne.

Int, kezdődik a meló. "Mekkelcsináni, mesenincs." Ha valaki tényleg elront valamit, a káromkodások olyan színes és változatos tárházát lehet hallani tőle, hogy Quentin Tarantino forgatókönyvei is megirigyelhetnék, amennyiben le lehetne fordítani angolra. Isten, Szűz Mária, kereszt- és édesanya keveredik a nemi közösülés kifogyhatatlan szinoníma-tárával és az alannyal, mindez múlt, jelen és jövő időben, a szélrózsa minden irányába egyszerre.

"Vagy megszoksz, vagy megszöksz!"

– harsogja a legtapasztalatlanabb és legfiatalabb dolgozók felé, akik a tekintetét is igyekeznek elkerülni, nehogy abba is bele találjon kötni. Mert bele tud, ha nagyon akar. ("Mit nézel? Mi..? Van-é neked amivel foglakozzál? Mií..?")

Telik az idő, megy az idő, valahogy eljön az ebédszünet, amit szíve szerint hasznosabb dolgokkal is el lehetne tölteni (reggel egyen annyit az ember, hogy délutánig kibírja), ilyenkor felszusszanhatanak az emberek, mert az ő ebédszünete hosszabb a melósokénál, s ezt kihasználva még egymáshoz is lehet szólni.

Amikor valakit le kell építeni, elsősorban az ő véleményére kíváncsi a tulajdonos, aki soha nem megy le az alkalmazottak szintjére, nem is nagyon tekinti embernek őket – ez meglátszik a fizetéseken is. Amikor szökőévben egyszer mégis megjelenik a műhelyben vagy a telepen, emberünk siet mellette, lobog a köpenye szára az igyekezettől, eljárt sarkú cipőjében szedi a lábát a "nagyember" mellett, félrerúg egy szerszámot az útból.

Szóban jelentést, "ráportot" tesz, minden jó úgy, ahogy van, főnökúr, nem kell ide fizetésemelés vagy jobb körülmények, domnu' sef, szeretik az emberek a munkát, bizony, dom' pátron. S különben is: aki nem becsüli meg ezt a munkahelyet, annak

fel is út, meg le is,

mehet Isten hírével, mert senki se pótolhatatlan. "Még én sem..." – jegyzi meg néha rezignáltan, holott lelke mélyén ennek az ellenkezőjét bírja magáról. Nagy kakas a szemétdombon, s csakis a felettese előtt hajlandó meghunyászkodni – de hát azért vették át az államiból a magánba a kilencvenes évek közepén, mert a gyárban is hírhedt volt a módszereiről.

Ideológiailag is képzett volt a kommunizmus éveiben, s szerinte is az a gyanús, aki nem gyanús. A katonaságtól káplárként szerelt le, háborúban ezredesi rangig vitte volna.

A főnöki látogatás után be kell vennie egy Distonocalmot, az mindig ott lapul a zsebében, de van nála Xanax is, cigi is (ezt a füle mögé is szokta tűzni olykor-olykor), kulcscsomó nyuszifarokkal meg egy nyolcvanas évekből ottmaradt pucér keblű, elfelejtett topmodell képével. Beletörli ízzadt tenyerét a köpeny oldalába. Kevés van a nyugdíjig. Ha meg nem lincselik addig a munkások.

Idő van, négy-öt záróbölcselkedés és fenyegetőzés után mára vége a melónak. Tényleg, a lába is elállt a sok járkálástól. Hazapöfög kocsival a blokkba, de "átellenben", az "ódalba" már épül a családi ház öregkorára, "pirosbavan".

Az asszony már otthon, oda se neki, megszokta, kidől a kanapéra. Később benéz egyet a bodegába, ahová mindenféle ember betér, ilyenek is, olyanok is, nekik elbölcsködi, hogy milyen jól megy a fírma, s hogy nélküle hol lenne. A szomszéd asztaltól feláll egy munkás, odébb ül. Neki javasolt ma délben húsz százelékos fizetésmegvonást.

Este zabál egy nagyot, kolbász szalonnával, "jófehérpityókásházikenyérrel". Fáradtan dől ágyba. Holnap megy munkába.

Beosztottjai szintén fáradtan dőlnek ágyba. Holnap mennek dolgozni.