A dátumot már hónapok óta tudja – megkapta a meghívót már valamikor télutón, tudja, hogy mikor jön el a szent nap. Nem közeli rokon, tehát sok pénzbe nem kerül, s amúgy is az év bulijának ígérkezik.

Szombat van, reggel. Felkel, megborotválkozik, erélyesen ráparancsol az asszonyra, hogy kezdjen készülődni, mert egész délután nem akar egy helyben topogni, mint a vett malac. Gondosan nem ebédel, hogy legyen mindennek hely.

Ahogy elröpül a délelőtt, elkezd öltözködni. Zakó, ing, egy hozzá nem illő nyakkendő, illetve a belélépős félcipőhöz egyáltalán nem illő zokni. A pénzt a meghívó borítékjába teszi, azt pedig a belső zsebbe. Maradék haját oldalra fésüli.

Fél öt körül kocsiba ülnek az asszonnyal, aki a zöld ruhához fehér szandált vett fel, előző nap fodrászatban volt. Templom előtt kiszállás, kocsi marad a tűző napon, a hűvös templomba belépve keresztet vet, biccent, mosolyog az ismerősöknek. Elkezdődik a ceremónia, vigyorog, mint egy fakutya, az asszony mellette pityereg, az ifjú pár pedig az oltár előtt. Hallotta, hogy

a "kicsifehérnép" terhes lett,

ezért a lakodalom, dehát ezért jöttünk. Templom után "puszíllózás", majd jön a futam. Kocsival sorba be, nyomja a dudát, mint süket a csengőt, még integet is a munkatársnak. Körbejárják a várost, az örömapa nyomja legelől, nagy, fehér Mercedest bérelt a "zifjúpár" számára – meg kell adni a módját, hadd lássa a jónép, hogy van amiből, mert másképp mi értelme volna az egésznek?

Fél óra körözés, dudálás, burrogtatás után este hétre megérkeznek a vendéglőhöz. A kocsit leteszi, taxival jön vissza – ez egy alapvető dolog. Jöhet a pálinka. Pálinka. Pálinka. Az asszony "áfinátát" nyom, ő köményest. Meg még egyet, biztos, ami biztos, ki tudja, milyen lesz a bor.

Előétel. Pörkölt, laska, savanyúság. Mindent megeszik, még ami nincs, azt is betolná. Mint Kis János a Móricz-novellában. Közben jókat nevet a vőfély idiotizmusokkal, szexszel és ordenáré bunkóságokkal tele szövegein, laskadarab esik ki a szájából.

Ing, gagya hámlik

Leves, majd (végre!) megjön a bor. Egy pohár. Két pohár. Savanyú, fehér, de jó. Na még egyet. És akkor elkezdődik a buli... Az elsők között pördül a parkettre, rángatja az asszony kövér derekát. Tud ő mindent járni: csárdást, keringőt, sasszét, de twistel és rokizik is, ha kell. Fárasztja a bajszos "zenészt", aki civilben szobafestő, egy gitárossal duóban nyomják, hogy csak kétfele oszoljon a gázsi, de tudnak mindent, amit a nép kíván.

Etetés – jön a fő fogás, tekeri befele a sült húst a hasábburgonyával, az ecetes uborka leve az ingére cseppen, az asszony morog, bosszús, mint egy fogfájós medve, ő visszaszól. Még egy pohár bor. No meg a maradék pálinka.

Amikor annyira berúg, hogy bátorsága is lesz, ellopja a menyasszonyt a budi elől. Kiviszi a vendéglő elé, onnan "izen" a násznagynak, hogy dugja má' ki az orrát. Az est fénypontja, amikor beviszi a menyasszonyt nagy kegyesen, vigyorog, mindenki őket nézi (már aki nem részeg), az asszony szégyenlősen elfordul, a vőlegény kínjában vigyorog.

Egy kupa "pirosbór" a lopócsel ára, megkapja, leül, megissza. Forog már a világ, körbe-körbe. De jó múlaccság van, "inggagyahámlik", ingujja feltűrve, nyakkendője a zsebéből lóg ki. "Dickózene" van, ádzseszkó, tuszéj, állávjú. Majd "hosszúfeketehaj, suGár ez a csaj". Tényleg sugárba hányna, szerencséjére a "jó sütemény a bort felszívja."

"Ti mennyit adtok?"

- kérdi az asztalnál ülőktől. Sopánkodás, nincs pénz, komám, de muszáj, "a maji világba' semmi sincs ingyér', igenbiza". Sorbaáll az asszonnyal, de már rá kell támaszkodnia az asztalra. Aztán odakerülnek, izzadt puszi a "léánka" izgatott, kipirult orcájára, vizestenyérbe csapás a vőlegénnyel, puszi-puszik, vigyor, a pénz a kosárkában landol.

És a buli megy tovább. Még három pohár bor, gyakorlatilag már seggrészeg. Lepisili magát a vécében, slicce nyitva marad, így megy menyasszonyi táncot járni, mindenki röhög rajta a háta mögött. Vonatozás, szerelemvonat, integet a videósnak, szorítja a masiniszta vállát, később egy menyecske derekát, hülyeségeket duruzsol a fülébe.

Később leül az asztalhoz, kipirosodott arccal kezd politizálni az ott ülőkkel. Mittett az Erremdéessz? Mittett az Emmpépé? Mit akar az Éemmenpé? „Ne fárassz mán, te köcsög." – ezt kapja az ifjú pár egyik talajrészeg magyarországi, lila ingbe és zöld nadrágba öltözött ismerősétől, odébbáll. Illetve odébb ül.

Oldalra fésült haja lefittyen a fülére, feltűrt ujjú inge beletapad a hátába, csavarni lehetne belőle a verejtéket. Megkezdődik a nótázás, „hargtajifecskemadár", honvéd áll a Hargitán, varjúsereg, kisgalambom, kiskútkerekeskút. A komával csapják egymás izzadt hátát, nem győzik inni a bort, mutogatnak a plafon felé. Ahogy a torkukon kifér. Nem csoda, hogy egyesek már szedelőzködnek.

Hajnalban leeszi a nadrágját a töltött káposztával, a kávét kilocsogtatja az asztalra, leejti a kiskanalat, nem veszi észre. Zacskóba tett sütivel kipördül az ajtón, de már az asszony, illetve a feje viszi, lába már alig van. Taxit hív, fizet, szuszog, game over.

Otthon pisilne, támaszkodik a fajanszba, venné elő. Ott veszi észre, hogy órák óta nyitva a slicce. Valahogy kitámolyog, zoknistól bele az ágyba.

„Szép múlaccság vót."