Ha azt írom, hogy a fesztiválhelyszín festői, akkor még nagyon keveset mondtam: ötnapos fesztivált rendeztek összesen három településen, ezeken belül is több helyszínen.

Többek között ettől speciális az Ördögkatlan Fesztivál, melynek negyedik kiadását idén augusztus 3. és 7. között tartották három, egymáshoz közeli és Pécstől sem túl messzi településen: Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya kedd éjszakától hétfő hajnalig bírta a gyűrődést. A fesztiválozók pedig jobbnál jobb borokat ihattak (ne feledjük, Magyarország egyik leghíresebb borvidékén, Villány mellett vagyunk!), színházat, mozit, koncertet, kiállítást nézhettek, hallhattak.

Nem rockfesztivál, nem filmfesztivál, nem színházi fesztivál, mégis kicsit mind így együtt. A színházat nem nagy sátrakban, hanem tornateremben és faluházakban rendezték be, a kocsma az utcára költözött néhány napra, a bor a szájba, a jókedv pedig a szívbe. A helyszínek között félóránkét, óránként járt a katlanbusz, s néha még ezen is színházat rendezett a Mucsi Zoltán – Scherer Péter – Göttinger Pál színésztrió.

Villany, Villány, villanj!

Mint minden fesztiválon, első a bejelentkezés és a sátorverés (mivel a második nap reggelén érkeztünk, a nyitóesti Quimby-koncertről lemaradtunk), az első fröccsök, majd körbeszaglásszuk a terepet. Miután mindez megtörtént, és eldöntöttük, hogy kivételesen szép helyen van szerencsénk lenni (takaros, rendezett házak, felettünk a Villányi-hegység csúcsa, a Szársomlyó, mellettünk rengeteg, de tényleg rengeteg szőlőültetvény), egy felhőszakadás úgy végigsöpört az Ördögkatlanon, hogy egy kocsmasátorba menekülve már azon járt az eszünk, hogy a villanynak, sátornak és mindennek annyi.

De nem. Néhány perc múlva már A fajok eredete című színházi előadásban tapsolhattunk a Mucsi – Scherer – Thuróczy Szabolcs triónak, akik olyanokat villantottak, hogy has nem maradt mozdulatlanul a nevetéstől. A Lovasi Andrással való közönségtalálkozón sem sok: az önmagát „mezei popsztárnak" hívó Lovasi az Ördögkatlan egyik díszvendége volt olyanok mellett, mint Berecz András vagy Tőrőcsik Mari.

Tapsolhattunk a Kistehén zenekarnak, amely nagyon energikusan, nagyon „dinamósan" melegítette be a nagyszínpadot – azt a nagyszínpadot, amelynek nézőterét a Budapest Bár késő esti koncertje változtatta népünnepéllyé.

„Ez az utolsó jó hely a Földön"

A Budapest Bár végét szintén meg-meglegyintette az eső, de másnap olyan szép napra virradtunk, hogy kölcsönbicajokkal meg sem álltunk a négy kilométerre fekvő Villányig, ahol a jól ismert borpincés utcában kóstolgattuk az isteni nedűket. Aztán „biciklik gurulnak nyáron", és tényleg azt hiszed, hogy az utolsó jó helyre érkeztél, amikor begurulsz Palkonyára – szenzációs pincesor megint borral és a técsői zenekarral.

A Técső nevű település egyébként Kárpátalján van, Kárpátalja pedig szintén az egyik díszvendég. Cuvée és olaszrizling, juhfark és rosé, cabernet sauvignon és portugieser... Palkonya gyakorlatilag a borturizmusból él, de megsúgom, hogy rengeteg az eladó ház. A palkonyai borokra jött rá este a Szársomlyó oldalában kialakított szoborpark látványa és akusztikája, ahol Lajkó Félix hegedűművész elmaradhatatlan társával, Brasnyó Antallal és vendégükkel, Dresch Mihállyal koncertezett. 

A péntek éjszakát az Európa Kiadó zárta – energikus koncert egy kultikus, ma már ritkán összeálló magyar együttestől.

„Miért engedik be ide a hittérítőket?"

– tette fel a kérdést egy idős, helyi nő, miközben a Természetes Vészek Kollektíva produkcióját, Katona László színművész utcai performanszát nézte. Előbb Kisharsány egyik utcája adott otthont a hittérítő-paródiának, a színpadként használt kistehereautón megszólalt a kínai Gibson-gitár, majd lement punkba és pogóba. Az udvarhelyi születésű színész igencsak kitett magáért, maradjunk annyiban, hogy nem kevesen tértek meg.

Néhány órával később mindez Nagyharsány főterén ismétlődött meg, ott még több hívet szerzett magának a Fixa Idea Felekezet, vagyis a FIF.

Még azelőtt Törőcsik Mari színművésszel beszélgetett a rendezvény főszervezője, Bérczes László rendező a Narancsliget színpadán (itt tartották a képzőművészeti kiállítások egy részét is), egyben felvezetve az aznap este a szoborparkban előadott grandiózus, szabadtéri előadást, a Vidnyánszki Attila által rendezett A szarvassá változott fiút, amelyben a Kossuth-díjas színésznő is játszott.

Koviubi pörivel, lekipali csokival

A vasárnap nem tűnt vasárnapnak, ha csak az nem attól, hogy Palkonyán megint megittunk néhány üveg helyi bort, aztán igyekeztünk „elkapni" Lovasit és a Véletlent. El is kaptuk. A név egy nagyon érdekes produkciót „takar": habár évente alig néhány alkalommal játszik, a Lackfi János költő megzenésített, nyelvi bravúros verseit bemutató együttes igen jó benyomást tett a közönségre. A „koviubi pörivel/ a kedvencem / lekipali csokival / jaj vétkeztem" és ehhez hasonló sorok kitűnő zenével hangzanak el, aminek fő szerzője Heidl György (Lovasi egykori katonatársa), illetve egyik gitárosa Szabó Attila, a Csík Zenekar prímása.

Szavak és frázisok, hexameterek és átírások magától a színpadra lépő költőtől, akinek szövegeit a zenekar és a Kiscsillag frontembere „prezentálták", talán az egyik legjobban a katlanba találó koncert volt. S még ami kimaradt: a pajtából átalakított kávézó, az istállóban felállított színház, még legalább tízféle jó bor és rengeteg gyerekprogram, hiszen az Ördögkatlan igazi családi fesztivál is.

Nem úgy kell elképzelni, mint egy szigorú, kötött programú valamit – itt előfordul, hogy a gyerekek csendesen rajzolgatnak egy épület falára, miközben anyu meg apu éppen művészfilmet néz elmélyedve, vagy bort iszik a kocsmában. Átlagéletkorban is különleges, hiszen idős, sőt nagyon idős embereken is látni a fesztivál-karszalagot, s azt is, hogy Budapestről vagy még messzebbről jöttek a Bárka-színházért vagy népzenéért, borért vagy csak a napraforgós csónak (a fesztivál jelképe) fílingért.

„Nem vagyunk normálisak"

– üvöltöttük a záró Kiscsillag-koncert végén együtt a színpadra állt főszervezőkkel és Lovasival, de ezt egy nappal korábban Törőcsik Mari fejtette ki a Narancsligetben. Ez olyan nagyon jó értelemben vett „törőcsikmaris nemnormalitás", hiszen az azért tényleg nem az, hogy a Kiscsillag koncertzárása után órákkal, hajnalban még mindig ott pálinkázol és vörösborozol az egyik kocsmaasztalon, aminek padjára felállva Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk) kissé kapatosan a Tobacco Roadot vagy éppen a Let it Be-t gitározza, veled szemben meg olyan színész ül, aki legalább húsz magyar nagyjátékfilmben szerepelt már.

Aztán elköszönsz, másnap lebontod és összecsomagolod a sátrat, elköszönsz a hegytől, a tájtól, ami katlanná, illetve kulturális olvasztótégellyé változott öt napig.

További infók és beszámolók a fesztivál honlapján és koncertrészletek a youtube-on.