Az emberek közti kommunikáció Bábel tornya óta igencsak szövevényes dolog. Bár manapság egyre többen beszélnek kettőnél is több idegen nyelvet, a nyelvi akadályok továbbra is jelentős problémát jelentenek, akár utazás, akár munkakeresés során.

Ha még csak a különböző nyelvi szabályokról, igeidőkről, ragozásokról, sajátosságokról, vagy ne adj’ Isten tájszólásokról lenne szó… De ennyiben nem merülnek ki a problémák, ugyanis sok nyelv olyan szavakat alkot, amelyek más nyelvben teljesen értelmüket vesztik. Általában azt mondják ezekre, hogy nem lehet lefordítani őket, de nem egészen ez a helyzet, ugyanis hosszabb kifejezéssel bármelyiket körül lehet írni, csak éppen a más kulturális és nyelvi adottságok miatt nehezen értelmezhetőek, ha egyáltalán azok.

Erre a nyelvi sokszínűségre egyik gyakran emlegetett példa szerint az eszkimóknak külön szavuk van arra, hogy „a ma éjjel frissen esett hó ropog a lábam alatt”. Bár minden bizonnyal részletgazdagabban tudják leírni a telet, mint afrikai barátaik, de a történet nem egészen igaz. Vélhetőleg egy fordító, vagy kutató tévedhetett, amikor egy szónak hallotta/olvasta a kifejezést, ugyanis az eszkimó nyelv nem használ szóközöket a szavak elválasztására, ezért hathatott egyetlen szónak az, ami tulajdonképpen egy egész mondat az ő nyelvükön is.

Egyedül az erdőben, rosszul elmondott viccekkel

Természetesen ilyen félreértelmezések bármelyik másik nyelvnél is adódhatnak, gyakran kerül a fura szavak közé olyan, ami nem is létezik, de ez cseppet sem von le az olyan szavak bájából, mint a német Waldeinsamkeit. Talán az erdészek tudnak azonosulni jelentésével, ami annyit tesz, hogy egyedül érezni magunkat az erdőben. De a német nyelv egyébként is furcsa, amint kiderül ez az alábbi videóból.

Hogy mennyire saját kultúrkörből eredhetnek szavaink, arra jó példa az olasz culaccino. Nem kulacsot fed, hanem azt a nyomot, amit a hideg pohár hagy az asztalon. Egy borbarát néphez kitalálni sem lehetne passzolóbb szót.

Megint az eszkimók: inuit nyelven az iktsuarpok azt a várakozási érzést fedi, ami arra késztet, hogy folyton kinézzünk, hátha valaki érkezik. Ezt teszi a nyelvvel a hideg jégkunyhók magánya. Bezzeg a japánok a komorebi-vel büszkélkedhetnek, ami a fák leveli közt átszűrődő fényt jelenti. Találjuk ki fenyőfás változatban, és levédethetjük hungarikumnak.

Furcsamód az oroszok nem a vodkát jellemzik ezerféleképpen: a pocsemucska azt az embert jelöli, aki rengeteget kérdezősködik. Na, de erre van magyar megfelelő, az újságíró! A spanyol sobremesa is ismerős lehet a hétköznapokból: ez az ebéd utáni időszak, amikor az asztalnál ülőkkel beszélgetünk.

Az indonéz jayus-ról alsó kategóriás stand-up komédiások jutnak eszünkbe: ez egy annyira rosszul előadott viccet fed, amin az ember kínjában már csak nevetni tud. Indonézia magyar nagykövete Sas József.

Holdfényként, idegen országban

Hawaii szigete az Egyesült Államok része, de itt van saját nyelv is, annak egyik szava a pana po’o, Valamiért a popó jut erről (is) eszünkbe, pedig köze nincs hozzá: arra mondják, mikor valaki elkezdi vakarni a fejét, hogy eszébe jusson valami, amit elfelejtett. Persze, ha neki is mindenről ugyanaz jut eszébe, akkor nem segít a vakarófa sem.

Nemzettudatért és hazaszeretetért nem kell a szomszédba menniük a franciáknak – a dépaysement gyakorlatilag a honvágyat jelöli, kicsit másképp, hiszen arra az érzésre mondják, amit akkor érez valaki, ha nem a saját országában van éppen.

Pakisztánban minden bizonnyal szeretnek történeteket mesélni az emberek. Az ország hivatalos urdu nyelvén a goya szó azt az érzést írja le, mikor valaki, egy nagyon jól előadott történet hallatán úgy érzi, ő is részese annak. Valószínűleg minden Star Wars ruhába öltözött ember a film pakisztáni változatát látta.

Aztán ki gondolná a svédekről, hogy romantikus lelkületű nép? Még ha nem is igazi udvarlók, a mångata szavuk határozottan romantikus hajlamra utal: tükröződést ír le, méghozzá a hold tükröződését a víz felszínén, ami úgy néz ki, mint egy út.

A magyar nyelv sajátosságait, és hasonlóan nehezen fordítható szavait talán leginkább külföldiek, más nyelvet beszélők tudnák megállapítani. De érdemes saját nyelvünkre vetni egy pillantást, és erre kiváló módszer Bencze Imre Édes, ékes apanyelvünk című költeménye, főleg Sinkovits Imre isteni előadásában, amit a fenti videón hallhatunk.

Aztán itt van ez a kis beszámoló, amit egy német anyanyelvű férfi írt, aki magyar felesége unszolására elkezdte megtanulni a magyar nyelvet. Kis csipkelődéssel elég jó meglátásokat fed fel.

Persze, ha van kedvenc magyar szavatok, vagy tudtok olyanról, ami egy szóban mondd el egy fél regényt, akkor ne tartsátok magatokban, jöhet hozzászólásban.