Nem muszáj a Sóvidékre menni sósvízért, elég ha Homoródszentmártont vesszük célba, itt találjuk ugyanis azt a sós- és csodakutat, mely messze földön híres.

Folytatódik a Homoród-Rika-Küküllő Leader Egyesület Érték-kaland (ÉK) elnevezésű kezdeményezése, melynek célja, hogy az egyesület által lefedett térség közismert vagy éppen rejtett értékeit felleltározza, megismertesse, továbbá játékok és túrák által tovább népszerűsítse. Készül tehát térségünk ÉKességeinek leltára, gyalog- és biciklitúrákkal fűszerezve. Az Érték-kaland médiapartnere az uh.ro.

Ha valaki sót keres Székelyföldön, kapásból Szovátát, Parajdot és Korond környékét vagy a Sóvidék bármelyik települését ajánlják neki, pedig a székelyföldi sóbányászat legújabb kori történelméhez tartozik a lövétei sóbánya is, amelyet a szentkeresztbányai vasbányászok nyitottak 1944–1945-ben, hogy az akkori, nehéz közlekedési viszonyok mellett legalább a környék sóellátását biztosítsák.

De a sótest közel van a felszínhez Homoródszentmárton, Homoródszentpál és Abásfalva településeken is. Az abásfalviak szerint már pinceásás közben is elérik a sót, a másik két helységben pedig történelmi adatok bizonyítják a rövid ideig tartó sóbányászatot.

Amint Orbán Balázs soraiból is kiderül, csalhatatlan jelei vannak annak, hogy már a rómaiak is sót aknáztak itt, később pedig a fejedelemség korában is több sóakna volt magánkézben.

„Hogy 1614-ben Bethlen Gábor alatt még használatban volt itt a só vágás, kitetszik neve fejedelemnek egy rendeletéből... Szentpáltól keletre vannak a sóbányáknak felhagyott, de azért féltékenyen őrzött öblei, és egy nagy térség, melyet egészen a veres színű, kövér levelű só növény borit, minek a nép gerafű nevet adott" – olvasható A Székelyföld leírásában.

A só jelenlétét ma már csak a fennmaradt sós kutak és a legnagyobb székely által említett, sós életkörülményekhez alkalmazkodott növények jelzik.

Egy ilyen sós vizű kútja van Homoródszentmártonnak is, amit sehol nem reklámoznak, mégis messze földön híres.

Bőven van belőle

Amikor a faluban a kút iránt érdeklődünk, készséggel mutatják az irányt, megtoldják azzal, hogy egy patakparti faházikót keressünk, ám ha azon lakat van, akkor vele szemben láthatunk egy újonnan felállított székely kaput, azon kopogjunk be és „keressük Vass Lacikát."

Vagyis a kút gondnokát, akinek már ükapja kezelte a kutat jó 150 évvel ezelőtt, nyugdíjat is kapott utána, hajdanán ő volt a sóbíró.

Ha pedig nincs otthon, az sem gond, kibiggyesztettek oda egy telefonszámot, azt hívjuk, „mert hát mobilunk meg ugye van?" Valaki majd úgyis jön, kinyitja a házikót, s annyi sós vizet vihetünk, amennyit akarunk. De tényleg.

Úgy hírlik, hogy régen, amikor a tejgyárak nagyobb mennyiségben hordták a sós vizet, kiszívatták a teljes mennyiséget, 1000-1200 litert, s csodák csodájára három nap alatt újratermelődött.

Nyavalyát gyógyít

Ma már kisebb mennyiségben viszik, főleg télen, disznóvágások idején, amikor napi száz litert is elhordanak. Aztán egész nyáron ebben tárolják a szalonnát, azt mondják, különleges ízt ad neki.

Késő tavasszal meg a juhászok jönnek, kell a telemeához, annyit visznek, hogy fél évig vissza sem jönnek. De az őszi eltevések idején is elkel a sós víz, jó az a káposztának meg a többi zöldségnek.

A szentmártoniak esküsznek rá, hogy kész gyógyszer, ami a kútban van: reumára, megfázásra, ízületi bántalmakra, törések gyógyítására. Jól fel kell hígítani, aztán megmártózni benne, s elmulasztja a nyavalyákat. Lehet otthon a csempe tetején párologtatni, elmúlik a torokfájás tőle, s köhögni sem fog senki. Aztán, ami só ezután megmarad, az jobb, mint amit az üzletben eladnak.

Sóexport Germániába

Nem kell cégér ennek a víznek, mert viszik, mint a cukrot. Nem csak a helyiek, hanem jönnek ide a Lövétéről, Almásról, a gyergyói térségből, Maros és Brassó megyéből, „Kovásznáról meg annyian, mint az oroszok". Akad, aki huszonéve jár ide. Aztán érkeznek svájci, osztrák rendszámú járgányok is, sőt nincs két napja, hogy egy furgon érkezett, amelyik 40 literes tartályban vitte el a sós vizet. „Valahova Germániába..."

Hát igen, fő az egészség. Azt itt még banikban mérik!