Múzeumház nyílt Homoródszentmárton őstelepülésén, Bükkfalván. A Román Viktor szoborparktól nem messze, eredeti formájában áll a parasztház.

A hétköznapokban használt eszközöket, szerszámokat, és édesapja, a kerekes mester hagyatékát állította ki László Árpád az 1800-as években épült, ma már a Múlt Idők Házára keresztelt parasztportán, és környékén.

Még több kaland!

Folytatódik a Homoród-Rika-Küküllő Leader Egyesület Érték-kaland (ÉK) elnevezésű kezdeményezése, melynek célja, hogy az egyesület által lefedett térség közismert vagy éppen rejtett értékeit felleltározza, megismertesse, továbbá játékok és túrák által tovább népszerűsítse.

 

Készül tehát térségünk ÉKességeinek leltára, gyalog- és biciklitúrákkal fűszerezve. Az Érték-kaland médiapartnere az uh.ro.

„Ez a jelen ház, ez pedig a múlt ház. Én vagyok magamnak a szomszédja, úgyhogy nem veszekedünk" – fogalmaz érkezésünkkor László Árpád a múzeumház tulajdonosa, aki a múzeumház szomszédságában éli mindennapjait.

A régi formájában megőrzött ház a Homoródszentmártontól néhány kilométerre levő Bükkfalván található. Bükkfalva a legősibb része Homoródszentmártonnak. 12-13 ház alkotja a kistelepülést, 6-7 házban mindig laknak, másokban csak ideiglenesen.

Árpád szerint azért ilyen kevesen, mert csak 1999-ben vezették be a villanyt ide, addig gyertya-, lámpafénynél tanultak, akik itt maradtak. Szentmártonban 1977 körül már volt elektromos áram.

A kapus szerepét a tulajdonos kutyája látja el. Amint Árpád meséli, általában otthon van, de az sem probléma, ha nem, mert a kapura kifüggesztett telefonszámon mindig elérik a múzeumház látogatói.

Mesterségek, szerszámok

„Gyerekkoromban már nagyon megszerettem a régi tárgyakat, soha semmit nem dobtunk el, mert úgy gondoltam, hogy valamire mindig jó lesz" – mondja Árpád, akinek kerekes mester édesapjától rengeteg szerszám megmaradt.

Tulajdonában mások által hozott szerszámok, egyedi dolgok is vannak. Sokat kapott ajándékba Homoródszentmártonból és felesége szülőfalujából, Székelyszentkirályról.

„Ezek az eszközök fonáshoz, ezek aratáshoz szükségesek" – magyarázza az udvaron jobboldalt felállított szerszámokról. Látható tiló, gereben, szurkáló, majd hátrébb érve boglyahordót mutat, aztán a cséphadaró technikáját ismerjük meg. Felállítva sorakoznak a villák, kétágú, ganyéhányó, forgató, felhányó.

A kenyérsütéshez szükséges alkalmatosságok fontosságára hívja fel a figyelmet, majd a túrós dézsa következik. Szinte mindegyik tárgyhoz személyes élmények is kötődnek. A sós csobánba például édesapja a homoródszentmártoni sósvízből hozott, ebben tartották a szalonnát.

„A szalonna nem vett be több sót, csak amennyit szükséges. Nem kellett félni attól, hogy túl sós lesz" – magyarázza Árpád.

„Ebben a tekenőben fürödtem mikor kicsi voltam. Ez pedig a szapulókád, ebbe a szennyes gúnyát belerakták havonta egyszer-kétszer. Ez volt a nagymosás" – folytatja a múzeumtulajdonos.

Árpád a kerékkészítés fortélyaiba is bevezet. Elmondja, hogy milyen kemény munkának számított kerékagyat esztergálni fából, vagy a fentőket a helyükre illeszteni. Sajnos napjainkban nincs igény a kerekesre, a gumikerekek megölték a szakmát.

Ráfos szekerek is sorakoznak a ház mellett. Ezekről megtudjuk, hogy a kerekesnek nem csak el kellett készíteni a fakerekeket, de ha a tulajdonos útra indult, akkor előtte szintén a szakember áztatta be őket, hogy megdegedjenek.

Azt is megtudjuk, hogy őseink rég feltalálták a GPS-t, hiszen a tehenek, igavonó állatok nyakába azért raktak csengőt, hogy hallják, merre jár az állat, ha éppen nem a szekeret húzza.

Gyűjteményének egyik ritkasága a ganélé hordó. Egy kónuszos hordóról van szó, amit szekérre tettek és kivittek a földekre. Előzőleg a tehenek alatt felgyűlt, trágyából származó folyadékkal töltötték meg.

Másik érdekes tárgy a szekerek mellett az 1896-os keltezésű egyvékás tároló. De vannak korábbi tárgyai is, mint például a tekerőlevél, melyen az évszám 1883-as.

A szerszámok nagy részét akár most is lehetne használni. Árpád ugyanis megpróbálta megőrizni eredeti formájukban nemcsak az eszközöket, de édesapja hagyatékát, a kerékkészítő szerszámokat is, akárcsak az 1800-as években épült házat, amiben nagyszülei laktak.

Dédszülők építették a Múlt Idő Házát

Édesapám ide nősült, nagymamám szülei laktak ebben a házban – teszi hozzá Árpád.

Mielőtt a házba invitál, megjegyzi, hogy ez a felsége dolga, ő szokta bemutatni a ház belsejét, és az ott található tárgyakat.

Csizmalehúzót, kinti lámpást és régi kanapét látunk a tornácon. Bent kakukkos óra felel a hangulatért, csikós kályha, fonószék és fonókerék található. A szép szobában is megállt az idő: a szülőktől, nagyszülőktől kapott bútorok, fehér tapasztott fal, székely ruha és korabeli fényképek a családról.

Előkerül Árpád 80 éves nővérének gyerekkori cipője, aminek eszmei értéke számára felbecsülhetetlen.

„Olyan típusú vagyok, hogy semmit nem dobok el. Ez is így kezdődött. Minden régi dolgot, ami nem kellett az új házba, beraktuk ide. A feleségem mérgelődött, hogy tele van, még csak nem is lakható ez a ház. Lassan kezdtem kirakni a tárgyakat és felújítani a házat, így kezdődött – meséli Árpád.

A házban és a ház körül végzett három éves munka főként Árpád kezét dicséri, és persze felesége is besegített, ahol tudott.

A múzeumtulajdonos közösségi célokra is felajánlja házát, a homoródszentmártoni művésztelep résztvevői például rendszerint nála ünnepelnek. Mivel László Árpád a székelyudvarhelyi Balázs Ferenc Vegyeskar tagja is, ezért akár kihelyezett próbákra is sor kerülhet, sőt a szentpáli régi fotográfiák tárlatát is megszervezné.

Nem kell nekünk időgép, az 1800-as évek a szomszédban vannak.