Akinek a helyében biztosan nem lenne
MEGOSZTÓ
Tweet
Elköltözik Székelyudvarhelyről a MES
Emlékszik valaki arra, hogy volt egy rendezvény, ami...A szegényekért gyúlnak ki a csillagok
Péntek este egy gyertyagyújtással te is segíthetsz a...A téma a székely El Camino
Konferenciát tartanak a tervezett útvonalról. A...Konferencia a mélyszegénység csökkentéséről, fotó: Márton Kinga Izabella
ÍRTA: GYŐRFI KATA
Nemtől, szexualitástól, etnikai vagy vallási hovatartozástól függetlenül. Ismerik? Jó vicc, ezen kacagunk lassan harminc éve. Az ivói hússütéskor, a születésnapos sörözésen, a vasárnapi ebédnél, eszünkbe jut a reggeli kávénál,és elkuncogjuk magunkat. Elmondjuk a külföldi barátainknak, a román barátainknak is, elmondjuk a barátainknak, akik elköltöztek itthonről. Jó vicc.
Ezekbe nem érdemes energiát és pénzt fektetni, ezek b***meg, ha iskoláztatod őket, hazamennek és úgyis lopnak, mert az könnyebb, mert az van a vérükben. Esélytelen, nem tudsz semmit csinálni. Ha a szülők olyanok, már mindegy, mert a gyerek is olyan lesz. Ezek ilyenek s kész.*
Október 9-én civilszervezet-vezetők, hivatali alkalmazottak és pedagógusok adtak elő és vettek részt A mélyszegénység csökkentésének lehetőségei és újrateremtésének megelőzése című konferencián. Erről szóló tudósításunk első részében arról írtunk, hogy hogyan működik a civil szféra, hogy mi a szerepe és milyen nehézségekkel szembesül.
Itt és most nem a rasszizmustól
terhes kultúrkörünkről lesz szó, amiben a szerző megmondja a tutit, hogy milyen gonoszak és buták az emberek, hogy nem hajlandóak odaállni és csinálni valamit, és hogy milyen kényelmesek, hogy az előítéletekkel megelégednek, és úgy járnak-kelnek a világban, mintha szemellenzős, megvert igaállatok lennének. Mert én nem tudom a tutit, mert én is itteni vagyok, mert én is félek.
A már említett konferencián Nun András (Autonómia Alapítvány) A roma integrációs programok alapfeltételei című előadásában valójában olyan alapfeltételekről beszélt, amik – nyilván, a többéves szakmai tapasztalatából kiindulva – azt foglalták össze, hogy miket tisztázzanak magukban egyénenként azok, akik ilyen programok megszervezésére adják a fejüket.
Az egyik első és alap-attitűd a sorsközösség-vállalás. És mielőtt tovább-görgetne, gondolkodjon el, hogy mi az a közösség, az a kisebbség, az a társadalmi réteg, akinek a helyében biztosan nem lenne.
Szünet.
Nun András szerint fel kéne számolni a segélyezési rendszereket is, mert az is egy függőségi rendnek a fenntartása, és az egyenlőségjelnek a kitételét nehezíti meg. Ha nem szűnünk meg segélyeket kiosztani, nem fogunk eredményeket elérni.
Két, szintén inkább hozzáállásbeli feltétel, ami nélkül nincs értelme még csak elindulni sem ezen az úton: az emberi méltóság tisztelete, és hogy ne félelemre alapuljanak a programok. Azt hiszem, hogy az emberi méltóságot azt szokta egy-egy helyzetben felszámolni, ha az egyik fél valamilyen felsőbb státuszból ereszkedik le a másik félhez, mint aki segít, de csak, mert ő megteheti. Mert ő fejlettebb, civilizáltabb,stb. Nun Andrást idézve „fehér ember elviszi a civilizációt a fekete emberhez"-szindróma.
A másik a megfélemlítés-alapon működő programok. Hogy Kelet-Európában
nincs integrációs hagyomány,
amely nem félelem-alapú, a programok nem partnerségre építenek. Befenyítve próbálnak integrálni. A hagyományt most kell kidolgozni emberséges és barátságos alapokra – ez a jelenleg induló és dolgozó szervezetek felelőssége.
A gyakorlati alapféltételek pedig a következők:
Egy roma integrációs program létrehozásához elengedhetetlen a többségi társadalom támogatása.
Fontos ismerni az évtizedes munkák megerősítő sikertörténeteit, hogy hinni tudjunk abban, hogy van lehetőség a változásra.
Szükség van egy önszerveződő roma közösségre, akikkel együtt tudunk működni.
A valóság ismerete – a viszonyok felmérése, hogy hova megyünk dolgozni, hogy milyen körülmények között élnek, hogy ki kivel van.
Az őszinte beszéd – például, amikor a panelbeszélgetésen sor került a romák iskoláztatásáról, és annak sikerességéről Magyarországon, kimondták, hogy bár szeptemberben beíratják és elkezdik az iskolát a roma gyerekek, októberre, amikorra felmerülnek az első problémák, már a legtöbben feladják, és nem járnak többet. S bár statisztikailag vannak sikeres integrációs programok, azért nem lehet valójában haladni, mert még a szervezetek is hazudnak évtizedek óta.
A fent felsorolt alapfeltételek mellett fontos a kapcsolatok létrehozása szervezetek és közösségek között, az együttműködés jó alapja egy sikeres programnak. A program létrehozóinak és kidolgozóinak tudatában kell lenniük annak az óriási felelősségnek, ami rájuk hárul. És biztosan nem az EU-s pályázatok pontos elszámolására gondolt itt az előadó, hanem azokra a programokra, amik elkezdődnek és nem lesznek eredményesek, vagy kevés eredményt mutatnak fel az első években, és a sikerélmény hiánya miatt a szervezet abbahagyja a munkát.
Ilyenkor az otthagyott közösség elveszíti a bizalmat, a szervezet pedig megszűnik hitelesnek lenni. Végül pedig szükség van időre, emberi erőforrásra és pénzre. Amivel kapcsolatban Nun András hozzáfűzi, hogy Orbán Árpád alpolgármester szerint pénz van – csak ötletek kellenek.
Azt pedig, hogy honnan tudjuk, hogy egy integrációs program sikeres-e vagy nem, egy nagyon egyszerű kérdés megválaszolásával tudjuk lemérni. A kérdés mindig az, hogy a roma közösségnek, akiknek az integrációján dolgoztunk, megerősítettük-e az önbizalmát.
Az egész konferencia legtanulságosabb gondolata mégis az volt, amiről az integráció projektjellege, a pályázatok, a statisztikák, a munka és az egyéb kapcsolódó igék és fogalmak néha elterelik a figyelmet, hogy a célcsoport, akikkel foglalkozunk, nem probléma. Ezt megérteni és megértetni a legnagyob feladat.
*Idézet az életből.