A gyerekek, ha a mindennapos fegyelmezett ülést és a munkát nem is, a társakkal, tanító nénivel való találkozást a hosszú nyári hónapok után izgatottan várják. A szülők talán még náluk is izgatottabbak, csak a szó negatívabb értelmében.

Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan oszlassuk el a félelmeket, különösen, ha most kezdi a gyerek az iskolát, óvodát. Dimén-Varga Tünde gyerekpszichológus, terapeuta segített ebben.

Szülők, szimatolni!

Először is járjuk körül az óvoda-iskola témát. Azaz érdeklődjünk. Menjünk el a választható intézményekbe, beszélgessünk, ismerkedjünk azokkal a pedagógusokkal, akikre rábízzuk a gyerekünket.

Fotó: Szász Attila

A szülő szorongásának csökkentésével a gyerek szorongása is jelentős mértékben csökkenthető, a gyerekek ugyanis a ki nem mondott feszültségeket is nagyon lereagálják – tanácsolja a pszichológus. Főleg az első gyereknél, vagy a testvérek közötti nagy korkülönbség esetén alakulhat ki, hogy maga a szülő is szorong az óvoda-, iskolakezdés előtt.

A pedagógus személye az oktatási módszereknél is fontosabb. Ha ismerjük a gyerekünket, könnyebben meg tudjuk ítélni, hogy a kiszemelt oktatóval milyen kapcsolatot fog tudni kialakítani. Olyan iskolát, óvodát keressünk, ahol elfogadóak a gyermekkel, nem a kudarcait emelik ki, hanem az erősségeit.

Habár az iskola feladata, hogy megtanítsa a gyereket olvasni, számolni, alapvető műveleteket elvégezni, ezek szinte másodlagosak, hiszen a hiányzó információk elsajátíthatók később is. Az a lényeg, hogy a gyerek szeresse önmagát és az iskolát – mondja a szakember.

Dimén-Varga Tünde szerint a szülő szempontjából is fontos, hogy megismerje az iskolát, óvodát, körülszimatoljon az épületben, megtapasztalja, hogy milyen benyomást tesz rá a hely, az emberek.

Adjuk át a gyeplőt!

A tanító, óvónénivel való beszélgetésből kiderül, hogy mennyire egyezik az értékrendünk, életszemléletünk, és ha nagyon nem értünk egyet, akkor ne adjuk abba a csoportba, iskolába a gyereket, mert ez a későbbiekben nagyon sok feszültség forrása lehet.

A gyerekek ugyanis szeretik piedesztálra helyezni az óvódapedagógust, tanítót, és rosszul sülhet el (nagyon divatos szóval élve, kognitív disszonanciát okozhat), ha ezt nem látják visszaigazolódni, – legalább az elfogadás szintjén –, a szülő viselkedésén.

Olyan kérdésekre is választ kaphatunk a tájékozódási körképünk során, amelyekre előzőleg nem is gondoltunk.

Ha megtörtént a kiválasztás, eldöntöttük, hová fog járni a gyerek, akkor szavazzuk meg a bizalmat a pedagógusnak, az intézménynek. Iskolai, óvodai dolgokban ezentúl engedjük át a gyeplőt, mert nem biztos, hogy az, amivel mi pillanatnyilag nem értünk egyet, az kárára lesz a későbbiekben a gyereknek. A negatív dolgokkal való találkozás, azokkal való megküzdés is hasznos.

Keressünk ismerőst!

Az a legjobb, ha már hónapokkal a tanévkezdés előtt szülőértekezletet tartanak, erre a városban már van is néhány példa. Így nemcsak az intézménnyel, az oktatókkal ismerkednek meg a szülők, hanem egymással is. Keressünk lehetőséget arra, hogy a gyerekek is megismerkedhessenek egymással, ez nagyon sokat könnyít az új helyzetbe való beilleszkedésben.

Miután mi magunk tájékozódtunk az ügyben, a gyerekkel is ismertessük meg a helyszínt, a kulcsfontosságú személyeket, hogy ne a tanévnyitó ünnepség legyen az első tapasztalat.

A pedagógus is könnyebben megjegyzi a nevét, tud számára egy-két személyes, csak neki szóló mondatot mondani, hogy úgy érezze a kicsi, hogy fontos a személye, nem csak egy a sok közül.

Ne egyen a tévé előtt!

Az iskola-, óvoda megkezdése előtt igyekezzünk a család napi rutinját az intézményekben várhatóan tapasztalható napirendhez igazítani. Keljen a gyerek korán, feküdjön korán, ez később is fontos lesz, hogy legyen idő reggelente rugdosni a gesztenyéket, ne rohanás legyen az oviba, iskolába készülődés.

Tanítsuk meg önállóan étkezni a gyereket, hiszen annak a kicsinek, aki addig esetleg a tévé előtt, vagy játék közben egy-egy falatot bekapva, esetleg adogatva evett, nehéz lesz megszokni, hogy egyedül, félórát egy helyben ülve kell táplálkoznia.

Ha valami régi szokásról akarjuk leszoktatni a gyereket, például cumizás, ujjszopás vagy a cumisüveg, rongyika használata, ne most tegyük. Elég neki a napközi, az iskola. Minél önállóbb, illetve önellátóbb a gyerek, annál könnyebben alkalmazkodik az új szituációhoz.

Játsszuk el az iskolát!

Azon kívül, hogy az iskolakezdés előtt igyekszünk a napi rutint a napköziben, iskolában várható napirendhez hasonlóvá tenni, le is modellezhetjük, hogy mi történik majd a gyerekkel ezekben az intézményekben.

A mini iskola elkészítési módjáért katt a kiflieslevendula.blogspot.ro-ra

„Nemrég találtam egy zseniális ötletet erre az interneten: egy anyuka cipős dobozból készített a gyerekével együtt kis osztálytermet, amelyben kávékapszulákból és préselt papírgolyókból született kisiskolások meg tanító néni tanulnak a megunt építőkockákból gyártott padokban. És az a fantasztikus, hogy már egy udvarhelyi édesanya is elkészítette ezt a gyerekeivel" – osztja meg Dimén-Varga Tünde, hogyan tudjuk játékosan megismertetni a gyerekeket azzal, mi vár rájuk a tanévnyitó után.

Ugyanezt babákkal, plüssállatokkal, sőt fiúk esetében kisautókkal is eljátszhatjuk. Ezzel a módszerrel a gyerektől a későbbiekben is sok információt megtudhatunk arról, hogyan éli meg hiányunkban a mindennapokat. Olyan dolgokat is, amiről esetleg nem beszél. Az alkotásban pedig mind a szülő, mind a gyerek levezetheti a várakozással kapcsolatos feszültségeit.

Ne fenyegessük!

Ahogy a tiszta örömforrást jelentő Mikulást, vagy az angyalt nem érdemes bemocskolni azzal, hogy megbüntet, amennyiben nem viselkedünk megfelelően, úgy az iskolát, napközit sem szabad fegyelmezésre, fenyegetésre használni.

A „Most könnyű életed van, de vége lesz a nagy szabadságnak, ha elkezdődik az iskola", „A napköziben majd megtanítanak kesztyűbe dudálni" mondatokat nagyon gyorsan felejtsük el. A saját emlékeink közül is a pozitívakat emeljük ki.

Készülődjünk együtt!

Az anyagi lehetőségtől függően olyan tanfelszerelést vásároljunk, amilyet a gyerek szeretne, olyan figurákkal, amelyek ismerősek, kedvesek a számára.

Amit csak lehet, készítsünk el együtt: a délután a vásárolgatással is eltelik, miért ne telne inkább közös, örömet okozó tevékenységgel. A füzet- és könyvborítók, címkék előkészítését végezzük el együtt, hogy ne a nagy napon találkozzon először a tanfelszerelésével a kicsi.

Ez abban is segíthet, hogy már első perctől fogva a gyerek felelőssége lehessen minden, ami az iskolával kapcsolatos. Ami nem jelenti azt, hogy nem segíthetünk neki, ha kérdez. De ne noszogassuk folyamatosan, mert azzal csak azt érjük el, hogy a felelősség átkerül a mi vállunkra, az iskola szó pedig az általa utált fogalmak közé.

Lazán elfogadni

Ha már elkezdődött a tanév, és kezd kiderülni, hogy miben teljesít jobban, miben gyengébben a gyerek akkor fogadjuk el, hogy ahogy mi sem vagyunk azok, ő sem lehet minden területen tökéletes.

A saját tökéletességre való törekvésünket ne hárítsuk rá, és ezt ne csak elviekben, szóban hangoztassuk, hanem a viselkedésünk is ezt tükrözze – mondja a pszichológus. A sok betegeskedés, szorongásos, szervi elváltozással nem indokolható fejfájásos, hasfájásos tünetek azt jelzik, hogy a gyerek nem tud megküzdeni az elvárásokkal.

Az átmeneti tünetek normálisak, de ha hosszabb ideje fennállnak, forduljunk pszichológushoz velük, minél hamarabb kezelik őket, annál könnyebben megszüntethetők.

Dimén-Varga Tünde arról számol be, hogy egyre több az ilyen tünettel hozzá forduló kis páciens, sőt már pánikbeteg gyerekekkel is találkozik, ami 10-15 éve még nem fordult elő.

A lazán elfogadó szülői magatartást javasolja a gyerekterapeuta. Ez arról szól, hogy a szülő biztatja a gyereket: úgyis megtalálod azt, amiben jó vagy. És ennek a lehetőségének a megteremtése a szülő felelőssége. Mindenképp legyen egy olyan terület a gyerek életében, amelyben sikeres lehet, ez lehet fáramászás, repülőmodellezés, baráti kapcsolatok kialakítása stb. A jó jegyek nem vezetnek egyértelműen sikeres életúthoz.

Napközi az iskolában

Válasszuk-e vagy sem a délutáni iskolai felügyeletet – merülhet fel sokakban a kérdés. Az előkészítős, első osztályos gyereket még nem hagyhatjuk egyedül, ezért szükségmegoldás lehet a napközis rendszer. Aminek az a hátránya, hogy közösségben nehezebb megtanulni az egyéni tanulás módját. Egy nagyszülő, vagy dadus, aki finom ebéddel várja a csemetét, ráér foglalkozni, játszani vele délután, aranyat érhet. Ha nincs ilyen, akkor sem kell kétségbe esni. A gyerekek elég rugalmasan alkalmazkodnak azokhoz a helyzetekben, amelyekről tudják, hogy nincs választási lehetőség, muszáj.