Pénteken este abszolút telt ház volt a művelődési ház nagytermében, ugyanis az idei fesztivál legnagyobb neve két előadást is bemutatott. Ahogy Miklós Levente-József, a szervező táncműhely igazgatója hangsúlyozta az előadás előtt: ez az a pillanat, amire hat éve vár.

Világszínvonalú produkciókat láthattunk

– mind a Magyar Rapszódia, mind pedig a Queen-Balett hatalmas élmény volt. A Liszt Ferenc-zeneműre előadott darab meghittségével, kidolgozottságával, pontosságával fogott meg – néhol néptáncot idéző mozdulatsorok, másutt modern elemek, a tánckar egy szenzációs dolgot mutatott be. Díszlet és kellékek nélkül, csak a testek összehangolt mozgása.

A Queen pedig még nagyobb – aki ismeri és szereti a nagy angol együttest, az egyszerűen lehidalhatott attól, amit látott. Akárhányszor hallom az angol himnuszt, kiráz a hideg, annyira különleges, s mikor Brian May híres gitárszólója nyitányként felcsendült péntek este a hangfalakból, újfent. Majd a We Will Rock You és az összes olyan híres Queen-dal, ami az együttes életművéből fontos volt (kivéve talán a Bohemian Rhapsody-t) – mindegyikre külön koreográfia, külön történet kitalálva, néha eredeti koncertfelvétel volt látható vetítővásznon... Egyszerűen leírhatatlan, ezt még Freddy Mercury is bírhatta odafentről.

Kattints a képre a galériáért

Talán a színpad volt szűkös, talán a tánckar nem volt formában, de lehet, hogy a gerjedő világítás zúgása és a hátunk mögött ülő gyermekek suttogása, mocorgása vonta el a figyelmet és zavart a kelletnél is jobban: egyszeri élményt nyújtott a Kolozsvári Magyar Opera két előadása. Férfiasan bevalljuk: többet vártunk, vegyes érzésekkel álltunk fel a székből. Pedig nem szorultunk, hely volt bőven. A hatodik Tánc Tavasza utolsó két előadásán mintha elfáradt volna a közönség. Nem volt teltház, foghíjasak maradtak a széksorok.

Kolozsvárról jött a fantasztikum

A kolozsváriak két klasszikus balettelőadással - Popper Péter librettója, a Kék Balett és Berlioz Fantasztikus szimfóniája – léptek színre. A Fantasztikus szimfónia avagy Epizódok egy művész életéből híven követte Berlioz művének tételeit, így aki ismerte a szimfóniát, nem csalatkozott. Az udvarhelyi színpad azonban túl kicsinek bizonyult az egyes jelenetekhez, szemmel láthatóan korlátozta a mozgás szabadságát.

Egyes jeleneteknél határozottan úgy tűnt, hogy a táncosok spórolnak a mozdulatokkal és amikor az egész tánckar együtt volt jelen, nagy volt a „gyúródás". A Kék balettben a két szólótáncos, a japán Mayura Misawa és Cîmpean Rareş szépen megoldotta a feladatot - kár, hogy a téma (férfi nő kapcsolata, önzés és birtoklás) adta lehetőséget, a lelki mélybúvárkodás-érzetét még a tökéletes mozdulatokkal sem sikerült átadni a nagyérdeműnek. Mindezeket a felemás élményeket leszámítva nem éreztük úgy, hogy a szombat estéből két órát „elpazaroltunk".

Még egy koncert a végére

Este 9 után záróakkordként a Nigun zenekar koncertezett a kisteremben – aki még bírta, aki nem sajnálta a szombat estét, az egy érdekes muzikális kísérletnek lehetett fültanúja. Zsidó népzene dzsesszel vegyítve, improvizatív, hosszú, 8-10 perces számok, a négytagú együttes lazán és jókeddvel játszott majd másfél órát. S ez az idő a jó zene hallgatása mellett arra is jó lehetett, hogy végigfuttassuk a hetet, amin oly sok szépet és jót láttunk. Magasra tette a mércét az igazi fesztivál, az a rendezvény, ami nagyon kell jövőre is, utána is, utána is, utána is...