Táncba szőtt arany és szerelem
MEGOSZTÓ
Tweet
Nézd, mit nézhetsz meg! (videó)
Egyenesen Marosvásárhelyről hozzák a centenáriumi év...Vidékre költözik a Néptáncműhely
Az idei évad új előadásával szeretné...Kós Károlyra emlékeznek
Mégpedig táncolva. Kezdődik a néptáncműhely idei...fotó: Csedő Attila
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN, LÁZÁR EMESE
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház februárban mutatta be Arany-légy című előadását Goda Gábor rendezésében, ezt a Tánc Tavasza fesztivál harmadik napján lehetett megnézni.
A Figura mindig is híres volt kísérletező jellegű előadásairól, fiataljairól, lendületéről – az Arany-légyben pedig mindez egyszerre van jelen az alig néhány éve pályára lépett színészektől (Boros Mária, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Mihály Alpár Szilárd, Mosu Norbert-László, Vajda Gyöngyvér) a kísérletezésig.
A stúdiótér kávézónak van kialakítva, pincér vett fel valódi rendelést, a szélein pódiumok, azokon és az asztalok között folyt a játék. Mert játék volt, mégpedig nagyon interaktív, hiszen a közönség – ha nem is minden percben – nagyon bele van vonva a történésekbe.
Készítettünk hangszert válldrótból és cérnából, ki is próbáltuk, s életünk sóját egyetlen szóban kellett megfogalmaznunk. Abszurd jelenetek, tanmesék, történések jöttek-mentek, s egy kiszámítható, de mégis mindig kissé váratlanul érkező aranyinga jelzése szabdalta az egészet, még a taps közben is.
Én szeretlek... és te, kit szeretsz?
Egy nő, két férfi. Szerelmi történet, ahogyan azt a hétköznapok (is) írják. Hepiend vagy mégsem? Líraian szép, az érzelmeket alaposan felbolygató táncelőadást láthattunk a Tánc Tavasza harmadik napján.
Az előadóhármas, Baczó Tünde koreográfus-rendező, Alin State tánművész és a zeneszerző, Cári Tibor De a zongoristával ki táncol? című, minimál szöveggel, Cári zenéjével és szépen megkomponált, akrobatikus elemekkel is átszőtt produkciója a férfi-nő kapcsolatot bontja ki. A férfivé-nővé válástól a párkeresésen és a véletlenszerű egymásra találáson át a harmóniát megbontó szerelmi háromszögig ível a mozdulatok sora.
Szeretlek, mondja a férfibe szó szerint az utcán belebotló nő. Kiteljesedik a szerelem, bár a férfi szájából a vallomás nem hangzik el. A zenét csendek váltják, ketyeg a metronóm, a szerelmi szál feslik. A nő rátalál a zongoristára – lángra lobban a zongorára helyezett piros gyertya. Feketén-fehéren alakul a szerelmi háromszög – az előadás színtelen színvilágban csak a gyertya és a zongorista inge vöröslik.
Elengedni, akit szerettünk – de hogyan? Elszakadni az árnyékként kísérő, lépteink nyomában kúszó múlttól – de hogyan? Megbocsájtani és/vagy büntetni? Harc a másikkal, harc önmagunkkal, mert ami elszakadt azt nem érdemes visszafoldozni.
A végkifejlet: keserédes. A zongoristával négykezest játszó nő, a földön fehér papírból repülőket hajtogató magányos férfi. „Te iubesc" – Szeretlek. A vörössel írt késői vallomás már nem találja meg a nőt. Berepül a nézők közé. És célba talál – akárcsak a történet, ami akár akarjuk, akár nem, most vagy egyszer majd rólunk is szól/szólhat.