A Nagy Gatsby, az ír dokkmunkás és a köztünk bujkáló maffiózók
MEGOSZTÓ
Tweet
Kinek a munkája mennyit ér?
Aki ott volt, látta, szerette, nevetett és vörösre...Nekünk, ha férfiak vagyunk
Mintha az udvarhelyi nők azért ültek volna be erre az...Mi vagyunk az Adria
Arról, hogy hogyan lehet férjhez adni kétszáz aranyért...Fotók: Szabó Károly, Retrobooth
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN
A sikkes '20-as, '30-as évekbe mehetett vissza az, aki a szombati farsangi bálon tiszteletét tette – a Tomcsa Sándor Színháznak ugyanis ez volt az idei farsangi ötlete, és nem is sült el rosszul.
Mivel este hét órára már gyülekezőt fújtak, igyekezett mindenki idejében ott lenni, nehogy lemaradjon, mint Szerjoga a Moszkvába tartó vonatról vagy a svédasztalról – utóbbiról egy kicsit később.
Szóval a szesztilalom, a swing, a Cabaret, a nagynak nevezett gazdasági világválság idejének megidézése volt a feladat a ruhákkal és nem utolsósorban a viselkedéssel. Mindenki sikkes volt és bájos, illetve diszkrét és csinos.
Csajokból például nagyon-nagyon sok volt, de a Nagy-Küküllőt mégsem lehetett volna megrekeszteni velük – ez azt jelenti, hogy sokan is voltunk, de nem is. Mindenesetre a kisteremben megterített svédasztalt úgy lesáskázták az emberek, hogy a Nagy (Gatsby) Pali színidirektor egy csomó pizzát rendelt még azoknak, akik úgy gondolták, a vacsora alatt inkább kimennek cigarettázni az épület elé.
Miközben folyt a bor és a dal – hiszen fellépett Szilágyi Nóra énekesnő Ráduj Gábor zongoristával – az emberek megörökíttették egyestére szóló szerelésüket. Nem mellesleg verseny is volt, a számok azért vannak a hátakon, mert így lehetett szavazni.
Ahogy egy résztvevő epésen megjegyezte, a '20-as, "30-as években „nálunk pont román világ" volt, tehát dédszüleink nem feltétlenül tudtak ebben a hangulatban szórakozni, hiszen egy egyszerű táncos-dalos estélyhez is rendőrségi és pogármesteri engedély kellett (azonban tudunk olyanról, ami hajnali 5-ig szólt, bármennyire hihetetlen!), a mai udvarhelyiek a filmek, a korabeli fotók alapján próbáltak maradandót alkotni.
Itt van rögtön ez a két tengerész, mint amolyan Rejtő Jenő-figurák (abban az időben is volt egy olyan tengerész, aki nagyon sokra vitte), vidámságuk igen előremutató lehetett volna akkoriban is: ha nyomorúság van is, vigadni azért szabad, sőt kell.
Ez a tengerész pedig egyenesen becsajozott, sugárzik az arca a boldogságtól.
Lehetett charlestont is tanulni, Zajba Anikó és két segítője mutatták meg a csajoknak, hogy hogy is kell ezt jól csinálni.
Közben tovább fényképezkedtek az időutazók, itt például a szép fiatal hölgy mögé bújik egy ízig-vérig maffiózó, szeszcsempész, akinek minden bizonnyal köze volt a Valentin-napi mészárláshoz.
Voltak, akik még mélyebbre nyúltak az időben, egyenesen a 19. századot idézték: például az izmos alkarú, sörtebajszú ír dokkmunkás („The Working Class Hero") és szőke hajú, szintén ír származású felesége, valamint a cilinderes úriember és tolldíszes kis kedvese. A harmincas években már csak nagyon konzervatív angol arisztokraták vagy európai, illetve amerikai politikusok hordtak kürtőkalapot, de hordtak.
Ez is egy maffiózó lesz, mondjuk nem éppen a Capone-féle bandából, de lehetséges, hogy kinézete alapján ő is az Alcatrazban, vagy hasonlóan szigorú szövetségi börtönben végezte.
Jól nézzék meg ezt a sármos fiatalembert, a kézilabdameccsekről korábbról ismerős lehet – na, ő lett az egyik nyertes. A legjobb jelmezeket a résztvevők szavazatai alapján Albert Kinga, valamint Orbán Levente viselték – csak mellékesen (hallottuk, na!), hogy a volt sportolón feltűnően jól álló krémszínű öltönyt Tóth Árpi viselte a Pletyka című előadásban.
És mennyi színésznő! Greta Garbók, Marlene Dietrichek, Vivien Leigh-ek csak úgy üldögéltek ott közöttünk, mintha Fincziski Andreák lettek volna világéletükben.
És az a sok-sok Clark Gable és Cary Grant, no meg Charles Chaplin és Fred Astaire – a képzeletbeli Broadway csak úgy csillogott-villogott, mintha nem is Székelyszentegyazonudvarhely lett volna.
És persze tánc, tánc, tánc, koktél a koktél hátára feküdt. Igaz, hajnal felé bekövetkezett egy kis szentségtörés, akarom mondani, (szerintünk) földrengés – a gondosan egymásra rakott pezsgőspoharak felső harmada elindult lefelé, holott a hangerő és a buli sem volt erősebb, mint pár perccel korábban.
A poharak lepotyogtak, de nem volt bánatos senki, gyors takarítás közben és után a buli természetesen ment tovább, mert a sikkesek ropták és járták. Megadták a módját ennek is, mint az öltözködésnek és az időutazásnak.
Szerinted miért estek le a pezsgőspoharak?