Matei Vișniec találkozásai és emlékei
MEGOSZTÓ
Tweet
Kinek a munkája mennyit ér?
Aki ott volt, látta, szerette, nevetett és vörösre...Nekünk, ha férfiak vagyunk
Mintha az udvarhelyi nők azért ültek volna be erre az...Mi vagyunk az Adria
Arról, hogy hogyan lehet férjhez adni kétszáz aranyért...Fotók: Tomcsa Sándor Színház
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN
Szándékosan írtam „sztárvendéget", hiszen akármennyire is tesszük-vesszük, mégiscsak az idei seregszemle talán legnagyobb eseménye, hogy sikerült elhívni végre Matei Vișniec-et, aki a kortárs román drámairodalom legnagyobb alakja.
Kezdés könyvvel és borral
Maga a találkozó már vasárnap megkezdődött a legújabb, dráMÁzat III. című kötet bemutatójával, illetve a Nagyváradi Színház Az én kis hűtőkamrám című előadásával, amit egy kis borkóstoló is követett.
Az idei kötetbe belekerült Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című darabja, de Moravecz Levente Nem lesz reggel, Fred! című írása is, akárcsak Varga László Anglia című darabja, Réczei Tamás Gettó szerelem című drámája, valamint a draMAutor című pályázatra beérkezett egyetlen román nyelvű dráma. Daniel Oltean tollából a Doar in caz de pericol (Csak vészhelyzet esetén) c. alkotás mindkét nyelven bekerült a kötetbe.
A nagyváradiak előadása kicsit kilógott a sorból, hiszen francia szerző művét román rendező vitte színre magyar társulattal. Kitűnő előadás volt ez is, ami hosszúsága ellenére is képes volt a székben tartani – lehettünk volna többen is, hiszen nagytermi előadás volt, bőven maradtak üresen helyek. Amúgy a DráMA visszatérő „baja", hogy a stúdióelőadásokra nem mindig jut elég nézőnek hely, de erre csak az magyarázat van, hogy a kortárs drámák színrevitele ilyen, a rendezők inkább a kevés nézős, intimebb stúdiótereket részesítik előnyben.
Ami a stúdiókörülményeket illeti, a hétfő délutáni Kapufa és öngól ősbemutatója (szintén a váradi színház előadásában, az udvarhelyi Sebestyén Hunor főszereplésével) a református kollégium tornatermében került színre, ugyanis akkora teret igényelt, amit nem tudott a Művelődési Ház épülete biztosítani. Így sem fért be sok néző, az előadás érdekfeszítő, színész- és nézőpróbáló volt, ha a találkozón kívül még meg lehetne nézni a közeljövőben, garantált lenne a teltháza és a(z újabb) sikere.
Matei Vișniec-kel kétszer is találkozhatott a közönség
A 61 éves, Franciaországban élő, bukovinai (rădăuț-i) származású Matei Vișniec már a vasárnap esti „boros" megnyitón is részt vett, amikor a Derzsi László által vezetett borkóstolón Hamvas Béla és Márai Sándor-részletek mellett az egyik új, fiatal színész, Veres Lehel gitárjátékát is hallhattuk. A Radio France Internationale újságírójaként is több évtizede dolgozó Matei Vișniec elsősorban drámaíróként ismert – mint a hétfő délelőtti találkozón kijelentette, eddig öngyilkos lett volna, ha csak kizárólag újságíróként dolgozott volna, annyi emberi butaságot látott életében.
Vișniec-kel a szerző több darabját is megrendező Zakariás Zalán beszélgetett – az író elmondta, hogy az udvarhelyi színház által színre vitt Migránsoook egy nagyon fontos darabja az életművének. „Olyan dologról szól, amiről nem tudjuk, hogy mi lesz a vége. Lehet, hogy száz év múlva itt, Székelyföldön lesz százezer kínai, százezer sri lankai vagy afrikai és lehet, hogy tele lesz a hely mecsetekkel és buddhista kolostorokkal. Na, akkor lehet, hogy valaki azt mondja, hogy milyen jó volt, amikor csak a székelyekkel együtt voltunk itt!" – nevettette meg az érdeklődőket Vișniec, aki szerint a művészet társadalmi párbeszédre ösztönöz.
Ő ötven éve ír, nemcsak újságíróként, hanem szépíróként, drámaíróként, tisztában van a jelenlegi társadalmi változásokkal. A migrációval kapcsolatban kifejtette, hogy ez ebben ez évszázadban nem fog megállni, mert itt a nagyon szegény emberek lázadásáról van szó – ötmilliárdan vannak és nem fognak otthon maradni, mert a technikai dolgoknak köszönhetően tudnak arról, hogy
vannak élhető helyek a földön.
Többek között azt is kijelentette arról, hogy hogyan és miért ír, hogy „olyan szavakat írok napi hét órán át, amelyek 24 órán belül meghalnak, de ha egy órát tudok írni ettől eltekintve, az csodálatos tud lenni".
A szerző este el volt ragadtatva a Migránsoook színrevitelétől, azt is kijelentette, hogy az utóbbi öt évben ez volt a legjobb előadás, amit a saját darabjai közül látott – holott nem kevés van az asztalon ezekből, hiszen Eugene Ionesco után a legtöbbet játszott színpadi szerzőnek számít a „frankofon" nyelvterületen. Nagyon sokat dicsérte a darabot eljátszó társulatot – a társulat pedig egy hatalmas meglepetéssel rukkolt elő.
Még a délelőtti közönségtalálkozón megjelent Biró Gábor grafikus-festőművész, aki tinédzser korában együtt táborozott Bușteni-ben Matei Vișniec-kel. Az udvarhelyi képzőművész nagy meglepetésre több, Vișniec akkor készült rajzát, grafikáját, illetve versét hozta el a találkozóra, amelyeket gondosan megőrzött több mint 45 évig. Felemelő, megható pillanatok voltak, amikor ez a két ember több mint négy évtized után újra találkozott.
A közönségtalálkozókon pedig mindenki ott van, aki számít. Csak éppen egyvalaki nincsen: a tulajdonképpeni közönség. Ami nem színészekből, rendezőkből, szervezőkből, dramaturgokból, újságírókból, önkéntesekből és más szakmai emberekből áll(na).
A találkozó részletes programját itt lehet böngészni.