Nem először dolgozik Zakariás Zalán Udvarhelyen, hiszen a Mesél a bécsi erdő, a Portugál, az És a csellóval mi legyen? című előadásokat is ő rendezte, s mindhárom úgy maradt meg az emlékezetünkben, hogy bizony ezek egyáltalán nem voltak rossz darabok, sokat is játszotta a társulat, illetve egyik sem szilveszteri vagy nőnapi, „közönségdíjas" előadásként volt elkönyvelve.

A sepsiszentgyörgyi Zakariás Zalán talán első ránézésre fiatalnak tűnik, azt viszont jó tudni róla, hogy Budapesten és Bukarestben is tanult rendezői szakon, volt és van alkalma „rendezőinaskodni" Bocsárdi László mellett, munkáiban kiválóan ötvözi a bukaresti „stílust" az erdélyivel.

Ami az udvarhelyi színházzal való viszonyát illeti, három darab megrendezése után az azért gyanítható, hogy ismeri az itteni társulatot és szívesen is dolgozik a Tomcsa Sándor Színház színészeivel – az új, közös munka a Háztűznéző lett, egy 19. századi orosz komédia.

Gogol darabja nagyjából arról szól, hogy van egy ésszel nem túl bőkezűen megáldott, butácska, naiv, eladósorba került lányocska, Agafja (Mezei Gabriella), akinek kegyeiért egyszerre négy „férfi", a gazdag, de rút Tojasov (Dunkler Róbert), az öntelt tengerész Zsevakin (Nagy Csongor Zsolt), a kimért, modoros, de nagyon beképzelt Anyukcskin (Szűcs-Olcsváry Gellért) és a teljes önbizalomhiányban szenvedő, Chaplin-szerű önkormányzati képviselő, Padkaljószin (Antal D. Csaba) versengenek.

Intrikák és nevettető jelenetek sora fut a néző szeme előtt, ám az egész darabot belengi valami rejtett dolog – egyfajta visszafogottság, gyávaság, hiszen az udvarlók különböző módszerekkel akarnak úrrá lenni a házon, illetve egy idő után saját magukon. A központi figurát mégsem a felsoroltak között kell keresni: Kacskarjov (Barabás Árpád) mindenképpen Padkaljószin számára szeretné megkaparintani a hölgyemény kezét, ezért mindenre képes.

Még arra is, hogy a másik három vetélytárs biciklijének küllői közé pálcát dugjon. Ezen a színpadon fizikai értelemben meg nem valósuló mondaton kívül is van néhány utalás városunk közéletére – mondjuk a mutuj, folyton zavarba jövő, szerencsétlenkedő „tanácsos" Padkaljószin pipogyasága önmagában is elég szimbolizálni egy egész testületet.

Barabás lehengerlő a színpadon, egyszerűen minden szálat ő mozgat – de rá is érvényes az, ami az összes szereplőre: mindenki megjátssza magát, mást mutat magáról, mint ami valójában. Tegyük fel a kérdést, szívünkre tett kézzel: velünk ez hogy történik meg? Amikor be szeretnénk valahol „vágódni", saját magunkat adjuk-e vagy pedig a legszebb énünket igyekszünk adni? Na, itt van valahol a Háztűznéző által feltett nagy kérdések egyike. Műfaja szerint komédia, de valahol egy nagy tragédia a szereplőkön keresztül ráismerni saját magunk szerencsétlenségére, élhetetlenségére.

A darab nagyon jól fel van „öltöztetve" – ez a rendező állandó díszlettervezőjének számító Csíki Csabának (Udvarhelyen az Elektra, az említett Portugál, a „Cselló" és a Cabaret díszletét is ő tervezte) is köszönhető. A piros pöttyös díszlettől (amiről a „lányos" házba éréskor lerántják az addigi szürke leplet) az okostelefonok és Tojasov minikamerájának használatáig, a jellegzetes, érdekes, modern ruhákig és a vicces táncjelenetekig sok mindent sűrített a rendező és a díszlettervező a darabba, mégsem érezzük egy percig sem giccsesnek.

A Háztűznéző egy klasszikus, régi darab, de ilyen köntösbe felöltöztetve egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató is egyben. Szerény véleményem szerint ilyen és ehhez hasonló darabokat kellene színpadra állíta(t)ni hasonló stílusú rendezőkkel – legalábbis amíg még lehet. Addig, amíg hozzánk is el nem ér az a magyarországi módi, hogy a politika büdös lába egyre durvábban beletapos az egyre gyengébb deszkákon álló vidéki színházakba.

A darabot ma a Haáz Rezső felnőttbérletesek, kedden a Móricz Zsigmond-, szerdán pedig az Arany János diákbérletesek nézhetik meg, de a bérlet hiánya nem lehet kifogás, mert mindig van szabad hely. Tessék csak menni szépen.