A gyergyószentmiklósi Figura Színház művésznője, Bartha Boróka már főiskolás korában meg szerette volna csinálni ezt az előadást, de akkoriban azt a tanácsot kapta, hogy majd, ha színésznő lesz. A tavaly bemutatott előadás szerdán este az udvarhelyi színházba is eljutott – a stúdiókörülmények között játszott darabra így sem volt telt ház. Pedig a majd másfél órás produkció jól sikerült, sőt.

Georg Keisler darabját 1971-ben mutatták be először Bécsben, a zsidó származású osztrák zeneszerző tulajdonképpen a feleségének írta a Lola Blaut, de a saját sorsából ihletődött. Keisler ugyanis 1938-ban származása miatt volt kénytelen elhagyni Bécset, mert a hitleri Németország bekebelezte Ausztriát, később Amerikába került, de sehol nem örvendett megbecsülésnek, végül hazatérhetett. A darab nagyon sok feldolgozást ért meg a világ összes táján, Romániában Maia Mogenstern jiddis nyelvű alakítása emlékezetes a kilencvenes évek végéről.

Bartha Boróka előadását férje, Béres László rendezte – van itt is egy érdekes párhuzam az eredeti történet és a jelen között. Nagy különbség, hogy egyedül alakítja az összes szerepet, csupán a zongorista Szép András van még a színpadon, de nem mereven, hanem több helyzetben is beleszól a darabba, játszik távirat-kézbesítőt, színi direktort, amerikai műsorközlőt, emellett kitűnően végig zongorázza a majd másfél órás darabot.

A díszlet minimalista, de minden dolog benne van, amire a szállodai szobákban, a bécsi és amerikai művészlakásban szüksége lehet egy lecsúszott, sorsüldözött szex-szimbólumnak.Utóbbi rémesen hangzik, de Amerikába kerülése után ilyesmi lett a kabarékban, revükben, lokálokban fellépő egykori ünnepelt bécsi sztárból.

A zsidó színésznő, Lola Brau sorsa ugyanis tipikusan huszadik századi – azoké, akiknek pályafutását a második világháború törte ketté, akik emigrálni kényszerültek azért, hogy ne náci haláltáborban vagy tarkón lövéssel végezzék.

Ezért menekül vonattal Svájcba, Bázelbe, majd onnan az Egyesült Államokba. Jó fogás volt az utazást szimbolizáló papírhajó a mosdótálban, akárcsak a Yankee Doodle vagy a Csillagos-sávos lobogó a zongorán, illetve a zenész fejére kerülő amerikai cilinder.

Az epizódszereplők egy részét (szomszédasszony, pályaudvari hangosbemondó, zsidó fiú a hajón, stb) is a színésznő alakítja, annyi váltás sem lehetett könnyű.

Hiába vágyik arra, hogy színházban játszhasson, ez nem sikerül neki, így egyre jobban lecsúszik. Majd hazatér a háború után, de azzal szembesül, hogy már Bécsben sem kell senkinek, illetve csak meghallgatásra hívják, holott ő azt gondolja, hogy minden színház tárt ajtókkal fogadja.

Ekkor hangzik el a Herr Director, ami a darab legismertebb dala – a szerzemény a mindenkori művész elkeseredettségét, magányát és kiszolgáltatottságát is megmutatja. Mulatságos, ugyanakkor torokszorító, de talán nincs is olyan színésznő a világon, aki nem tudná, hogy milyen ez az érzés. A stúdió-előadásban természetesen egy kicsit a közönség játssza a „herrdirektort"...

Bartha Boróka, Béres László és Szép András Lola Blauja egy jól kimunkált, de embert próbáló előadás volt. Látszott, hogy sokszor játszották már, így „összeért" a darab, mint egy jó ételfogás-sor. Amit azért volt jó fogyasztani, mert izgalmas, változatos és érződik benne az érlelődés időszaka is. Szerencsénk, hogy napjaink művésznői nem küzdenek hasonló gondokkal, inkább másfélékkel. Ma már nem raknak Heine-verseskötetekből máglyát és háború elől sem kell Amerikába menekülni. De „herrdirektorok" azért ma is vannak.