A 19. századi francia komédiaíró, Eugéne Labiche (1815-1888) eredetileg Gyilkosság a Maxime utcában címmel írta ezt az egyfelvonásost, ami egyike volt a kb. háromszáz hasonló művének. A francia polgári komédiára általában a rövidség, az intrikák, félreértések, bonyodalmak tömkelege jellemző. Ez az előadás is ilyen, egyszerű, könnyed, hiszen a néző végig tudja, hogy egy apró félreértésen alapszik az egész.

A darabot Vlad Mugur rendezésében a kilencvenes évek végén a kolozsvári színház is előadta, többek között Bogdán Zsolt, Hatházi András és Bíró József is játszottak benne, 1971-ben pedig magyar tévéfilm is készült belőle.

A kézdivásárhelyi színház szilveszteri előadását hozta Székelyudvarhelyre. Kedd este Pálffy Tibor rendezése mindjárt a bejáratnál furcsa dologgal „melegítette" a nézőket: a szolgáló Justine (Páll Gecse Ákos) az előtérben egy DJ-pult mögül tulajdonképpen bulit vezényelt. Álltak és bámultak a nézők, a kabátok így később kerültek a ruhatárba, az előadás is később kezdődött meg. Nyilván ez szilveszteri hangulatban másképp hatott a kézdivásárhelyi Vígadóban.

A másnapos inas a színpad előtt jelezte, hogy nagyon nehéz éjszakán vagyunk túl, aztán tulajdonképpen egy családi történetbe csöppentünk. Norine (Mezei Gabriella), a ház úrnője keresztelőre készül, de férje, Lenglumé (Fekete Zsolt) éppen másnaposan ébred, ráadásul nem is egyedül, hiszen a piarista iskolatársaival találkozott előző éjszaka és Mistingue-el (Lung László Zsolt) úgy berúgtak, hogy alig tudnak magukról. Ráadásul szenes a kezük, s egy újságból azt olvassa az inas, hogy megöltek egy szenesasszonyt. Erre Lenglumé és Mistingue tűzbe jönnek, mint a pap szamara, és mindent elkövetnek, hogy lemossák magukról, néha a szó szoros értelmében a gyilkosságot.

A ház ura és egykori osztálytársa kivetkőznek magukból, szorult helyzetükben mutatják ki a foguk fehérjét. Mindezt úgy, hogy a néző tudja, egy húsz évvel korábbi újság volt a tettes. Ahogy lenni szokott, a végén ebben a darabban is megoldódik a dolog, de közben leég a ház.

Ami a színészeket illeti, nem lehetett könnyű munka „előállítani" az előadást, például több zenei betét is van benne, ezek előadásmódján pedig meglátszott, hogy a művészek egyike sem számít kiemelkedő énekesnek.

Pál Gecse Ákosnak volt néhány jópofa sziporkája, akárcsak Lung László Zsoltnak, Fekete Zsolt pedig gyakorlatilag vitte a hátán az előadást, talán Mezei Gabriella váratlan megjelenései és sopánkodásai csalták ki a legtöbb, de nem túl hangos nevetést a félháznyi nézőből.

A Potardot alakító Orbán Levente hangját néha alig lehetett hallani, az énekes részeknél a mikroportok ellenére szintén érthetetlen volt a dalok egy része. A díszlet ötletes, de picit giccses volt, az egyik legnagyobb nevetést az idézte elő, amikor Mistingue a kerti szoborból ivott.

Mivel sok potenciális nézőnek csak az év végi vagy év eleji lazításkor van kedve és ideje színházba menni,  nemcsak Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen trend az, hogy év végére egy vidám, zenés bohózatot visznek színre, amit könnyednek is szoktak nevezni a nézők. Attól még nem könnyű eljátszani.