Szembe kéne néznünk önmagunkkal
MEGOSZTÓ
Tweet
Kinek a munkája mennyit ér?
Aki ott volt, látta, szerette, nevetett és vörösre...Nekünk, ha férfiak vagyunk
Mintha az udvarhelyi nők azért ültek volna be erre az...Mi vagyunk az Adria
Arról, hogy hogyan lehet férjhez adni kétszáz aranyért...Fotók: Csedő Attila
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN
Pénteken és szombaton a hatodik dráMA kortárs színházi találkozó utolsó négy elődását láthatták az érdeklődők, ezek mellett a kiegészítő programokkal ért véget az egyhetes rendezvénysorozat.
Pénteken délután a Csíki Játékszín a felolvasószínház eszközeivel adta elő a dán írónő Janne Teller Semmi című regényéből adaptált előadást. Tizenévesek valahol egy dániai kisvárosban, akik fontos dolgokat kérnek egymástól, egyre extrémebb, meghökkentőbb és szélsőségesebb kívánságaik vannak.
A dolog odáig fajul, hogy gyerekhullát is kiásnak, illetve egyiküknek levágják az ujját – a vége pedig az, hogy a borzalmak miatt nem büntetés a részük, hanem világhírűek lesznek. Elgondolkodtató, érdekes előadás volt, kár, hogy alig húsz-harminc nézője volt, középiskolások számára nagyon ajánlott lett volna.
Forgách András drámaíró több napon át a találkozó vendége volt, az általa írt és rendezett darabot, A fiút pénteken este mutatta be a Nagyváradi Szigligeti Társulat stúdiókörülmények között.
Egy idős házaspár üdülni megy egy elhagyatott faluba, a feleség pedig önkéntelenül belekeveredik a helyiek konfliktusaiba, egy kábítószerfüggő fiatalember utáni hajtóvadászatba. Nem ez volt a találkozó csúcspontja, hanem inkább a Bányvakság, illetve a szombaton este a temesvári társulat által bemutatott Pintér Béla-féle tragikomédia, a Parasztopera.
Előtte a kolozsvári Art-Cord-társula egy Matei Vișniec-darabot (Angajare de clovn – Bohóc kerestetik) mutatott be Alexandru Gherman rendezésében – a román nyelvű előadásban három, egymást régebbről ismerő bohóc (Györgyjakab Enikő, Romina Boldașu és Elena Ivanca) találkozik, mindhárman álláshirdetésre jelentkeznek.
A bili hamar kiborult, az emberi gyarlóság, sunyiság, surmóság hamar kipattant a három régi ismerősből, saját nagyságukkal való kérkedésük, dicsekvésük után drasztikus és szomorú vége lett a találkozásuknak.
Záródarabként a Parasztopera tette fel a koronát a dráMÁra. A zseniális Pintér Béla-előadások egyikéről van szó, amit a temesvári társulatnál Szikszai Rémusz rendezett. A népdalokból, operett-betétekből illetve modernebb zeneművek kifordított variációiból álló darab szövegét énekelve mondták a színészek, már ez adott egy olyan hangulatot az egésznek, hogy egyesek végignevették az előadást.
Idilli képek egy vidéki magyar család életéről, éppen lakodalomhoz készülődnek, de a háttér súlyos dolgai fokozatosan derülnek ki. Például az, hogy a vőlegény bátyja az apja a menyasszonynak.
S ez még csak a kezdet volt, hiszen gyakorlatilag minden öt percben egy újabb titokról hullt le a lepel – a legmegdöbbentőbb talán az volt, hogy mindezek ellenére a családtagok tovább ragaszkodtak az esküvő megtartásához, egyszerűen nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy a hazugságra épült az egész addigi életük. Kor- és társadalomkritika Pintér Béla-módra, felsőfokon: szembe kéne nézzünk önmagunkkal – ez üzenetként több, a dráMÁn láttott kortárs drámából is kiérződött.
Még a Parasztopera előtt Köllő Katalin újságíró az előtérben mutatta be a Tomcsa Sándor Színház 15. születésnapjára elkészült kötetet: az igényes kivitelezésű könyvecske keddtől kapható lesz a színház jegypénztárában. A találkozó a színház előterében tartott születésnapi bulival ért véget.
Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója portálunknak összegzésként elmondta, hogy próbálnak folyamatosan és távlatokban gondolkodni. „Az idén több szerző is jelen volt, lehetett nagyon érdekes kerekasztal-beszélgetéseket tartani. Úgy néz ki, hogy a nézők kezdtek rájönni a találkozó jelentőségére, most már többen voltak, majdnem teltházas előadásokat tarthattunk.
Minden előadásnak a nézőteréhez hozzá kellett nyúlnunk, hogy az igényeket tudjuk kielégíteni, tehát a negyvenes létszámból nyolcvanat kellett csinálni, a százasból kétszázharmincast – ez azt jelzi, hogy kezdett beépülni a köztudatba."
Nagy Pál szerint azért engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy régebbi előadásokat is elhívjanak, mert a dráMA nem fesztivál, hanem találkozó. „Cristina Casian ezelőtt négy évvel is előadta az Amalia sóhaját, de úgy gondoltuk, hogy annyira jó ez a produkció, hogy másokkal is meg kell osztani.
A Bányavakság is frenetikus közönségsikernek örvendett. Én ezt a két előadást emelném ki a közönség szempontjából, mindkettőt imádták – hol azért, mert praktikus volt a játék, hol pedig azért, mert jól összeállt az előadás, mint a Bányavakságnál."
Nagy Pál azt mondta, hogy marad a kérdőjel a dráMA jövőbeli léte felett. „Ilyen anyagi körülmények között nem biztos, hogy még egyszer bevállalnám. Nagyon megerőltető számunkra. Nem azt mondom, hogy nem lesz, hanem azt, hogy ha meglesznek a megfelelő anyagi körülmények, akkor lesz, hanem pedig nem." – közölte az igazgató.
A színház honlapján a kolozsvári teatrológus-hallgatók írásait olvasgatva is több érdekességet lehet megtudni a találkozóról és az előadásokról.