Gyakorta hallani, hogy az egyéni érdek mindennél felettébb való, a közösség épüléséért, neveléséért tenni felesleges és háládatlan feladat, mert a közösségépítők példaértékű munkáját, szépre, jóra nevelő törekvéseit nem sokra becsülik. Ennek a keserű megállapításnak volt szép és megható cáfolta Nagy-Imecs Zsuzsa első, önálló kiállításának megnyitója.

A szavalatokkal, népdallal és a 60 éves alkotó életpályáját, közösségépítő és alkotói tevékenységét méltató köszöntőkkel ünnepélyessé tett premieren

tűt sem lehetett volna leejteni

az eseménynek otthont adó városi könyvtár alagsorában. Zsúfolásig megtelt az audiovizuális terem, családtagok, barátok, ismerősök, egykori kollegák tisztelték meg jelenlétükkel és köszöntötték virágcsokorral az életkorát meghazudtolóan fiatalos Nagy-Imecs Zsuzsát, akinek festményeit most vehették először szemügyre.

A megnyitó és az azt követő terefere is a békebeli, különleges eseménynek számító, sok székelyudvarhelyit megszólító tárlatnyitók meghitt hangulatát idézte. Jó volt látni és megtapasztalni, hogy a zömében érett korú vendégsereg nem csak jelenlétével, de gondos öltözetével, pár szál virággal és kedves szavakkal is kifejezte az alkotó iránti tiszteletét, szeretetét.

Az ünnepi beszéd után sem maradt üresen a terem, nézelődött, beszélgetett a társaság. Lehet, hogy az olvasónak említésre sem méltó apróságnak tűnnek ezek a fent említett semmiségek, de milyen jó lenne, ha az alkotóember iránti tisztelet kifejezésének ezeket a jelzés értékű gesztusait más, hasonló kulturális rendezvényen újra és újra megtapasztalhatnánk.

Ősi motívumok – új köntösben

A Nagy-Imecs Zsuzsa életpályáját röviden felelevenítő P. Buzogány Árpád művelődésszervező, és a kiállított festményeket méltató Kovács Árpád művészettörténész is kiemelték, hogy már ifjú kora óta a népművészet bűvöletében él, s bár építésztechnikusi végzettsége van, nagy jártasságot szerzett a bútorfestésben, sőt, kipróbálta a fafaragást és a különböző festészeti technikákat is megtanulta.

Az első, önálló tárlatának többnyire pasztell-technikával készült alkotásain nem véletlenül köszönnek vissza a magyar népi díszítőelemek, a tulipán-, páva-, virágmotívumok. Ezeket variálja sajátos módon, egyéni látásmóddal és tölti fel új, jelképes tartalommal, élve a művészi szabadság adta határtalan lehetőségekkel.

A belső teremben tájképeket is láthatunk – Nagy Imecs Zuzsa természet iránti szeretetének lenyomatait. Amíg a festett bútorokat idéző festményeken a sötét háttér dominál, a tájképek levegősebbek, színesebbek, kompozíciójukat tekintve játékosabbak és merészebbek is – a művészi fantázia sokkal inkább teret kap ezeken.

A kísérletező kedv, a balladás, kicsit komorabb hangulat, a színek és formák ritmusa, a harmónia megteremtésére való törekvés, de mindenek felett a szépteremtés – ezek jellemzik a Nagy-Imecs Zsuzsa alkotóműhelyében született munkákat.

Érdemes betérni, megnézni a kiállítást, mert a figyelmes szemlélődőnek a festményekről nem csak egy tájrészlet, egy stilizált virág vagy madármotívum köszön vissza, hanem kirajzolódik az alkotó személyisége, életpályájának legfőbb mozgatórugója, miszerint a tradíció az alkotásra született embernek és a közösségnek, amelyet szolgál minden időben megtartó erőt és kifogyhatatlan ihletforrást jelent.

Nagy-Imecs Zsuzsa első, önálló kiállítása november 22-én, csütörtökön nyílt meg. A tárlatot három hétig lehet megtekinteni a városi könyvtár alagsorában, a látvány-és hangzóanyag részlegen.