Ha már begyógyulatlan sebeknél tartunk, hadd említsem meg, hogy ahányszor az asszony egy apukát bilivel a kezében lát, szóvá teszi ezt, hogy milyen jó ezt látni. Szerencse, hogy mi nem hoztunk bilit, mert egész nap sétáltatna vele fel-alá, hogy mások lássák. De ha ellenben Kicsikét elkapja a kakálhatnék és nála jelentkezik, akkor képes engem felhívni telefonon a tábor másik felében, és megvárni, míg odaérek, s elviszem a gyereket a budira, nehogy már ő kivétel legyen ebből a kasztból, aki most megmutatja kaszttársainak, hogy nálunk a családban is rend van, és fontosabb az ő árnyékban ülős kötögetése, mint az én képriportom. Ha már az udvarhelyi múzeum bemutatta az Anna - asszonysors a XX. században című kiállítást, én is bemutatom néhány képben a XXI. századi embersorsot.