Vágjunk a közepébe. Ez itt az első fajta, amit tanító bácsi megmutat, a neve váradi alma. Íze sajátos, nem is savanyú, nem is édes. Nem egy leves alma, inkább száraz, nagyméretű. A fa sokat terem, szakaszos terméshozás nem jellemző rá, növekedési erélye nagy. Javasolnám, hogy már most tisztázzuk le a szakaszos terméshozás vagy alternancia fogalmát, mert még fogunk vele találkozni. Vannak fák, melyek hajlamosak arra, hogy egyik évben túlteremjék magukat, következő évben pedig ne adjanak semmit. Ez azért rossz, mert a jól termő évben (spontán termő évben) a sok gyümölcs apró marad, a következő évben pedig éhezik a család, nyafognak a gyerekek, mert nincs gyümölcs, örül az asszony, hogy nincs pálinka. A Váradi alma nem hajlamos alternanciára. Szeptemberben szokták szedni Szávai Mártonék, októberben érik meg a pincében annyira, hogy fogyasztható legyen, és januárig tartható el falusi pince-körülmények között. A szállítást jól bírja, friss fogyasztásra alkalmas, de lepénynek is finom, állítja a tanító bácsi.