Képriport
Az istálló következik. Előtte álldogál egy csendes iparos, akit úgy mutatnak be mint az állatok gondozóját. A beszélgetés érdekes: „Maga az állatok gondozója?” „Igen” „Akkor menjen be, kérem, és hozza ki az állatokat!” Itt beleszól a fehér anorákos legényke mint házigazda: „Nem tud bemenni, mert fél az állatoktól!” „Fogd be a pofád, kölyök, hányszor megmondtam már!” Tényleg megmondta már vagy ötvenszer ma. A gyermek előadja, amit aznap már sokszor hallottunk, hogy a csődör nagyon vad, életveszélyes. Benedek még valahogy bírja cérnával, de László Szabolcsnak, a helyi rendőrség parancsnokának már erősen ég a tenyere, nehezen tudja visszafogni magát. Tény, hogy a gyerek kéri a pofont, könyörög érte. Neki is bő szókincse és gazdag jókívánság-felhozatala van, amelyből én legtöbbször a „Gyere, gecizzek a szakálladba!” örömében részesülök.