– Jó napot! Csókolom! Nem jó napot te, jó reggelt! – kiabálják nagy hangon a Budvár negyedi gyerekek, akik a Gyulafehérvári Caritas nyári iskolájába járnak. Már amelyiküknek nincs tele a szája a reggelire kapott péksüteménnyel.

Bodó Csilla és Leskó Barbara tanító nénik tartják a nyári iskolában a foglalkozásokat. Ezen a héten a kicsik, vagyis az elemisek vesznek részt a világkép-tágítón. Jövő héten az 5-8. osztályosok tanulhatnak. Júliusban már volt egy nyári iskola, annak a folytatása ez a mostani.

Az idei téma az országok, népek. Képzeletben minden nap máshová utaznak. Kedden vándorlásba fognak a kicsik, hiszen a keddi az ő napjuk, a roma nap.

Dániából jöttem, mesterségem címere

Hétfőn Dániában jártak, ami azért fontos, mert sok Budvár negyedi jár rendszeresen a skandináv országba, mesélik a tanítók.

Főleg lomizni mennek, a dánok a régi cuccaikat kirakják, hogy aki kéri, ingyen viheti, a Budvár negyediek pedig elhozzák és eladják.

Dániáról Tibi bácsi mesélt a gyerekeknek, akik elámultak, hogy nem is olyan egyszerű a vágyva vágyott országba eljutni, ott érvényesülni, és aztán a sok jó cuccal hazajönni. Dániában drága a szállás, és kempingezni, sátorozni is tilos, ezért a hosszú utazás után gyakran a parkban alszanak a Budvár negyediek.

Ahhoz, hogy átengedjék a határon, az elhozott tárgyakról is papírja kell, hogy legyen az embernek. Szerdán Kínába, csütörtökön Indiába mennek. Az előző, július végi táborban pedig már voltak Magyarországon, Romániában, Törökországban és Görögországban.

Pecsét a vándorlevélen

Na de térjünk vissza a mába, mert nem mindennapi kalandok várnak ránk. Először a 3-4. osztályosokkal ülünk fel a sátoros szekérre, akiknek Csilla tanító néni hamarosan a roma elnevezéssel és eredettel kapcsolatban tesz fel kérdéseket.

De csak miután mindenki kap egy vándorbatyut, amibe majd belekerül a vándorlevél. A vándorlevélre a gyerekeknek rá kell írniuk a nevüket és születési dátumukat. Utóbbit a tanító néni diktálja le többüknek. A kétezres leírása okoz problémát egyeseknél, de valahogy sikerül a 26-ból 2006-ot varázsolni. Fontos, hogy tudjad, mikor születtél! – biztatja a betűkkel és számjegyekkel bajlódókat a tanító néni.

Mit jelent, hogy roma?

– Há cigány!

– Cigánytánc!

– Zenélünk! – kiabálják a gyerekek, akik a románnal is összefüggésbe hozzák a roma szót.

Kiderül, hogy a roma szó szótöve, a rom embert jelent, a roma embereket.

A Baxtaly Detehara! Del Andas Tut! – vagyis: Szerencsés reggelt! És Isten hozott! cigány köszönések is sorra kerülnek, ahogy a cigány nyelvről beszélnek.

Magyarországról! – hangzik a válasz arra kérdésre, hogy honnan származnak a cigányok. A romák eredetét is megbeszélik: Indiából jöttek nagyon régen, egy uralkodó erőltette, hogy térjenek át a vallására, de a cigányok nem akartak, inkább elvándoroltak.

Bárhová is mentek, mindig megőrizték a szabadságukat, ezért kellett vándorolniuk, mindenünnen továbbállniuk – meséli röviden a tanító néni.

Égen, földön kerekeznek

A zöld a füvet, a kék az eget jelképezi, középen a piros kerék pedig a lovasszekeret. Hová megyünk a szekérrel? Fáért! – kiáltja az egyik gyerek. A vándorlás miatt a határok népének is nevezték a cigányokat.

Megtudjuk, hogy nagyon sokféle cigány népcsoport létezik. Vannak a lovaryk, a beások, a gáborok, a sátorosok, arliják stb. Gábor cigányokat a környéken is láthatunk, náluk az asszonyok színes lerakott szoknyában, a férfiak széles karimájú fekete kalapban, „rend ruhában", és hegyes orrú cipőben járnak. Minél gazdagabb a család, annál több a lerakott ránc a szoknyában – mondja Csilla néni.

Miből éltek a cigányok?

Zenéből! – hangzik az egyöntetű válasz. Később ez cizellálódik: eladták az állatokat, kosarat fontak, üstöt, fazekat készítettek. A cigányok himnuszát is meghallgatjuk, és a gyerekek cigány zászlókat rajzolnak.

A tanító néni kiosztja a színes ceruzákat, – már fogytán vannak –, hegyeznek és csereberélnek egymás közt a gyermekek.

Sándor lett kész leghamarabb, ő a többiektől eltérően egyszer a kék és zöld alapot készítette el, arra véste rá jó erős pirossal a szekérkereket.

Táncra perdül a világ

Minden nyári iskolás napnak van vendége, ahogy a dán napnak Tibi bácsi, úgy a roma napnak Ilonka és Imre a meghívottai, akik Emil bácsi kíséretében érkeznek. A két fiatal a városi roma napon a tánccsoport tagjai voltak, ők tanítják most cigánytáncra a kicsiket.

Nagy a felbolydulás és az öröm. Barbi tanító néni is átjön a kicsik csoportjával, akik addig két mesét hallgattak.

Előbb Imre és Ilonka fordulnak néhányat. A lányok Ilonkától, a fiúk Imrétől próbálják ellesni a lépéseket. Van, aki egyből bátran ropja, mások szégyenlősebbek.

A Budvár negyed Emil bácsija, Szász Emil közben elmondja, hogy rengeteg nagy terve lenne ezekkel a gyerekekkel, de nincs hozzá partner. Meg kellene tanítani őket varrni, a fiúkat asztalosmesterségre oktatni, legyen egy inasiskola legalább, hogy szakmával rendelkezzenek. Hanem elvesződnek.

A szülőkkel már nincs mit kezdeni, de ezekben a gyermekekben még van potenciál. Csak a helyi önkormányzat nem partner ebben, pedig jó lenne, ha segítenének. Valami EU-s pénzeket kellene megfogni. Addig is megpróbál a magyarországi ismerőseitől segítséget kérni.

Az élet ostornyele

A tánc után a nagyok színezős-kivágós feladatot kapnak, egy elrontott arcot kell helyrepofozniuk, addig megnézzük, a kicsik mivel foglalkoznak. Épp a mesét rajzolják.

Az ostor nyele csupa szín, a tündér haja rózsaszín, és bár egyik olvasott mesében sincs, egy kerekfülű nyúl és egy Hello Kitty is lapít a lapokon. Kendőket terítenek a földre, lecsücsülnek a rajzaikkal együtt.

Barbi tanító néni rendre kihívja őket, mutassák be, mit rajzoltak, melyik mese tetszett nekik, és miért. Az, hogy a cigány átverte a gazdag embert, mindenkinek nagyon tetszett. És miért verte át? Mert szegény volt, és nem volt pénze – mondják a gyerekek.

Volt, akinek A nap gyermekei mese tetszett, ami arról szól, hogy miért barna a cigányok bőre. Merthogy a nap örökbe fogadta a cigányokat, és mindig velük tart.

Én inkább szeretnék fehér lenni

– mondja halkan egy kislány.

Natasa még óvodás, egyéves körüli kis rokonát hopocálja. Vágyakozón néznek át a szakadt drótkerítésen. A kicsi minden áron be akar jönni. Megérkezik a mostoha nagymama, – Nevelt fiam leánykája ez – mondja. Ő beengedi két lépés erejéig a kislányt. Hárman nézik már a játszadozó gyermekeket.

Míg a kisebb csoportosok mesélnek, majd az udvaron ugróköteleznek, és minden tanító néninek, engem is beleértve, virágot szednek, a nagyok a teremben ügyességi játékokat játszanak. Műanyag pohárra helyezett pingpong labdát vezetnek egy földre rajzolt vonal mentén, illetve úgy táncolnak, hogy két gyerek megpróbálja a homloka közé szorítva tartani a labdát.

Persze, igyekeznek mindent megtenni, hogy a másiknak ne sikerüljön. Fújják a labdát, zavarják az épp soron levő gyereket. Amikor mégis összejön a dolog, nagy taps a jutalma. Aki a versenyt megnyeri, tallérokat kap, amiket a tábor végén, az ötödik, különleges és meglepetés napon beválthat.

Iskolába akarnak járni

Ezek a gyerekek szeretnek iskolába járni, a szülők többsége is mindent megtesz, ami tőle kitelik – mondja el Csilla. A délelőtti oktatást egy ügyes, a Tompa László Általános Iskolából kijáró tanító néni tartja. A délutánit a Caritas vállalta fel.

Tíz éve még előfordult, hogy a gyerek hazavitte a füzetet, és másnapra már nemhogy házi feladat, de füzet sem volt, mert elégették, emlékezem. – Ma már nincs ilyen. Ha valakinek elvesz a Caritas által adott füzete, újat kell vennie, ha drága, spirálos füzet volt, drága, spirálos füzetet vesz – kénytelenek vigyázni rá, tudjuk meg Barbarától.

Itt és most úgy tűnik, nem sokban különbözik ez az iskola és közösség egy többségi iskola gyermekeitől. De ahhoz, hogy ez a mostani állapot legyen, nagy harcot vívnak a tanítók, amíg együttműködésre kész csemetéket nevelnek a kis vadócokból.

Az elején minden kettő kocolódott, „ölték meg egymást". Olyan gyerek is volt, aki egész nap nem volt hajlandó kimászni az asztal alól, ott bömbölt és hisztizett. Most vannak elválaszthatatlan barátok, egymásnak segítenek, ha kell – meséli Csilla.

Olyan gyerek is van, aki tizennégy éves, de tíznek néz ki. Első osztályt járta ki, nem tud írni, olvasni. A többiek azért tudogatnak. Ez a nyári iskola azoknak szól, akik iskoláskorúak és járnak is iskolába. Úgy könyörögte be magát, hogy szeretne jönni.

Tiszta tudomány

Ha nincs tiszta ruha, nem jönnek iskolába. Egy szülőnek finoman jelezték a tanítók, hogy kicsit jobban odafigyelhetne a gyerek öltözködésére. Annyira a szívére vette, hogy csak kínosan tiszta ruhában engedi a gyereket. Ha nem tud mosni, vagy szárad a ruha, nincs iskola. Vesznek újat. Több gyerek is vadonatúj kétrészes együttesben jön. A cipő lehet egy kicsit szakadt, vagy kicsit nagy, de a ruhának tisztának kell lenni.

Van, hogy elkésnek, mert elalusznak. Azok, akik nem járnak rendszeresen meghatározott időre dolgozni, azok számára az idő egy képlékeny dolog. Nehezen tudnak alkalmazkodni. Ilyenkor kihagynak egy napot. Más azért hiányzik, mert aznap nincs tiszta ruhája. Megszólják egymást a gyerekek, ha nem tiszta az öltözetük.

Minden nap van egy kis olvasás-írás, vagy egy kis matek. A kicsik ma az A betűt gyakorolják, az előkészítősök betűelemeket írnak. Ha nem kapnak, kérik a feladatot – mondja Csilla.

Legyen értéke a tárgyaknak

Pénteken ajándékot kapnak az egész heti tevékenységükért. A beérkező adományokat is így osztják szét a negyed lakói között a Caritas munkatársai: a gyerekeknél a tanulást, felnőtteknél az önkéntes munkát jutalmazzák velük. Megdolgoznak értük, így lesz értéke a kapott holminak – mondja Leskó Barbara.

Ebéd következik, egyre fáradtabbak a lurkók, és egyre fáradtabbak a tanítók is. Kettesével mennek kezet mosni. – A desszertet csak később adom oda, hazaviszik, mert különben megfájdul a hasuk a sok ételtől – mondja a tanító néni.

Tódor Ildikó egyike annak a kevés kislánynak, akik ide járnak. Nem tudom, véletlen-e, de sokkal több a fiú, mint a lány. Főleg a nagyobbak között. Ildikó szerencsés gyerek, a szülei addig akarják iskolába járatni, amíg csak lehet. Ők maguk a szociális segélyből élnek, nyáron még akad egy kis munka kiegészítésként. Szénázni, kapálni, gyomlálni viszik őket a gazdák.

„Erősen szeret a leányka tanulni, ide járni. Még otthon is eléveszi a füzeteket, forgassa, mondja, anyu, meg foglak tanítani – mondja az édesanya. Mi nem tudunk elmenni, hogy dolgozzunk, mert nincs osztályunk, nem tudunk írni-olvasni, nem vesznek fel sehova.

A két gyermeküknek más, jobb életet remélnek. – Legyen az, ami ő szeretne lenni – mosolyog Covaci Ildikó, az édesanya.

– Jól bánnak vélük itt, foglalkoznak velük. Ha nem foglalkoznának, nem szeretne ide járni, mondja Demeter Veronika, akinek Levente fia nem ide, a Budvár negyedbe, hanem a Tompa László iskola főépületébe jár iskolaidőben.

Nem akarnak hazamenni

Ebéd után hazamenés, de előbb ki kell választani, ki maradjon takarítani. Nagy a jelentkezés, mindenki maradni szeretne inkább, mint hazamenni. Kérdésekkel döntik el, ki legyen az, aki tovább maradhat az iskolában, letörli az asztalokat, székeket és utána segít felmosni. Nem nagyon sikerül a válasz, nehéz volt a kérdés, végül kiszámolással eldől, ki lesz a nyerő páros.

Boldogan ugrik fel a két legény, a többiek sorba állnak a desszertért, majd hazamennek.

Állok a lépcsőn, a benti és a kinti élet között. Végignézek a Budvár negyeden. Ennyi móka, törődés és kacagás után én sem szeretnék oda hazamenni.