A Bordás család borbélyként, fodrászként ismert Székelyudvarhelyen. Te mekkora voltál, amikor olló és fésű járt a kezedben?

Családomban több mint fél évszázados múltra tekint vissza a fodrász szakma: mint ismeretes, szüleink példáját követve testvérekül is többen ezt a szakmát választottuk. Egy nagyon kedves gyerekkori emlék kötődik első hajvágásomhoz: elsős, azaz alig 6 éves múltam, amikor is egyik osztálytársamnak a „bretonja" benőtt a szemébe és én hiába mondtam, hogy nem tudom levágni, ő folyton csak azt hajtogatta, hogy „nekem ne dumálj, Bordás, benne van a véredbe' ", - majd levágtam... Arra már nem igazán emlékszem, hogy mennyire volt sikeres ez a munkám, de ez már nem is lényeges, végül is Andris volt az, aki először tudatosította bennem, hogy követnem kellene szüleim példáját.

Hogyan folytatódott a gyerekkori, fésűvel-ollóval való játszadozás, mikor kezdted érezni, hogy te is ezt a szakmát folytatod, akárcsak a testvéred?

Mindig kéznyújtásra maradt gyerekkoromban is az olló és a fodrászatban alkalmazott kellékek, mivel fodrászcsaládban nőttem fel, reggel az ébredéstől a lefekvésig a téma a családban mindig a fodrászat volt, akárcsak ma. Akár egy rabságnak is nevezhetem, ami lassan 33 éve tart (amiből 18 évet aktívan a szakmában töltöttem el) és sosem unalmas, mert mindennap valami kedveset, újat fedezek fel a szakmámmal kapcsolatosan, s ezt annak is köszönhetjük, hogy a divat is folyamatosan változik.

A Kossuth utcai fodrász-szalonotokban hogy osztottátok el a munkát?

A munkamegosztás nagyon egyszerűen zajlott az elején, amikor elkezdtük tanulni a szakmát a szüleim klientúrájából dolgoztunk, de nagyon rövid idő alatt kialakult a sajátunk, mivel ez is – mint minden szakma – bizalmon alapszik, személyes kapcsolatokon a kliens és a szolgáltató között.

Mekkora voltál, amikor a szüleid már teljesen rád bíztak mindent, amikor úgy csináltál meg egy frizurát, hogy abba nem szóltak bele?

Szüleim elmondása szerint elég hamar tanultam, természetesen kisebb tévedések becsúsztak-becsúsznak, mivel emberből vagyunk – senki sem tökéletes, csakis kizárólag a reklámokban...

A Bordás-fodrászaton kívül még hol tanultad a szakmát? Hol lehet a fodrászat csínját-bínját, a kifinomult dolgokat megtanulni?

Otthon az alapok elsajátítása és több éves szakmai tapasztalat után adódott a lehetőség, hogy elsősorban az anyaországban, Budapesten olyan szakemberek mellett tanuljak, mint például a 91 éves Tárnoki Laci bácsi. Ő a világon több kitüntetést, elismerést gyűjtött be, mindemellett ő tanította-nevelte ki a jelenlegi legelismertebb, legsikeresebb fodrászokat, Magyarországon és határokon túl is. Laci bácsin kívül nagyon sok köszönettel tartozom az aranykoszorús fodrászmesternek, Bálintné Horváth Tündének az alázatáért és nagylelkű segítségéért, amit irántam tanúsított szakmailag, Pitti Péter Pálnénak, vagyis Arankának, továbbá nem utolsósorban a néhai Lapis Imrének. Anyaországon kívüli mesterek nyomában is rendszeresen járok, évente legalább egyszer, ilyenek voltak az utóbbi periódusban például Luis Kraemer, Bertram K. vagy Mark Clayton stb.

A fiatal „fodrászlegény" mikor kell már beszélgetős, a vendéget szóval is tartó szakember legyen? Mennyire fontos az, hogy egy fodrász tájékozott, művelt legyen? Ez befolyásolja-e azt, hogy a vendég vissza-visszatérjen vagy kizárólag az elvégzett munka minősége és az ára?

Nemrég egy nemzetközi tanulmány került a kezembe, amely azt boncolgatja, hogy miért térnek vissza egy adott szolgáltatásért a szépségiparban a vendégek. Nagyon meglepődtem, amikor azzal a ténnyel kerültem szembe, hogy az elvégzett munka minőségéért és milyenségéért csak és csakis alig 20%-a tér vissza a klienseknek. A fent említett kutatási eredmények szerint a kliensek 40%-át elsősorban a szalon elhelyezkedése, annak berendezése, designja, hangulata stb. vonzza, másodsorban a vendégek kb. 30%-a személyiségünk, intelligenciánk, tájékozottságunk, kreativitásunk, lexikális ismereteink miatt tér vissza, vagyis az is fontos, hogy mennyire vagyunk homo sapiensek...

Mikor kezdtél főleg női frizurákkal, az ún. hajszobrászattal foglalkozni?

Mint ismeretes, családomban a férfifodrászatnak van nagy hagyománya, de számomra a női fodrászat egy kihívás volt, nevezhetném egy kényszernek is, vagy külső és belső motivációnak. Mivel amúgy is nagy százalékban megegyezik az elmélet és a technikák, sőt úgy tartják, hogy a női fodrászatban sokkal sikeresebbek azok a fodrászok, akik a férfi ágon szakosodtak először. Ez abból következik, hogy gyakoribb a férfiaknál a rövid haj és sokkal pontosabb munkát, hajvágást igényel, mert a rövidebb hajnál az esetleges hibák is sokkal látványosabbak!

A hajszobrászat alatt én nem a klasszikus utcai, viselhető frizurákat, formákat, hanem a színpadi, sokkoló látványfrizurákat értem. Erre valók számomra a bemutatók, hogy valami pluszt, művészetet tudjak bevinni a szakmámba. Természetesen ezek a nagy, látványos frizurák nem mindig kényelmesek és könnyűek, mivel elég sok póthajat, alátéteket használok. Többnyire ezeket merev szerkezettel látom el, csakis így tudom megmutatni a kíváncsiskodó közönségemnek, hogy mi született meg a fejemben.

Honnan inspirálódtál, milyen újságok, internetes oldalak, stb. ihlettek, illetve honnan lehet ezeket a nem mindennapi dolgokat megtanulni?

Inspirálódni lehet természetesen, rengeteg médium áll a rendelkezésünkre napjainkban, de számomra ez nem elfogadott, mivel ezeket nem érzem sajátomnak, szerintem semmilyen területen nem korrekt lemásolni mások munkáját. Véleményem szerint elsősorban nagyon sok alázatra, elszántságra van szükség. Nekem senki nem tanította a fodrászatban „alkalmazható művészetet", de éveken keresztül tanulmányoztam és a mai nap is az egyik kedvenc időtöltésem közé tartozik a pontfestészet, amit egy neves festőművésztől tanultam, s közel három éven át majdnem heti rendszerességgel gyakoroltam, hogy fejlesszem a színvilágomat, színérzékemet. Közel két éve járok tanárhoz, szobrászművészhez fejleszteni a formaérzékemet, ahol agyagból formálok többnyire figuratív alakokat, alakzatokat.

Ennek a szakmának mennyi köze van a képzőművészethez?

Amint előző gondolatomban már kifejtettem, az én szintemen már nem is tudnám elképzelni a szakmámat a képzőművészet nélkül, sőt irányzatok és művelődési korok nélkül, túlságosan egyhangú, sablonos lenne az életem és a munkám is. Nagyon nagy hatással van rám még a zene, sőt az építészet is. Aki ismeri a munkáimat, bemutató-frizuráimat, „hajkölteményeimet", valószínűleg tudja, hogy miről beszélek.

Rendkívül sokágú ez a dolog, hiszen a hajfestéstől a hajépítésig, a hajkezeléstől a tanácsadásig sok minden beletartozik. Mi az, amit a leggyakrabban csinálsz, klienseid mit rendelnek a leggyakrabban?

Az én felfogásom az, hogy a kliens az első és azt hiszem, hogy elsősorban ennek a felfogásnak is köszönhetem a sikereimet. Természetesen készséggel állok rendelkezésre a szakmámmal kapcsolatos kérdésekben a szalonomba betérő nőknek, férfiaknak és nem utolsó sorban a gyerekeknek, hiszen ha hosszútávon gondolkodunk, akkor ők a jövő stabil kliensei és már gyerekként nem árt jó kapcsolatot ápolni velük és rájuk figyelni.

Hogyan telik egy átlagos hétköznapod?

Szerintem átlagosak a hétköznapjaim, nagyrészt a munka és az alkotás vágya köt le. Ezen kívül nagyon szeretek főzni, többnyire esténként és hétvégén gyakorlom. És folyamatosan javítom az életstílusunkat, táplálkozásunkat. Előszeretettel támogatok mindent, ami natúr, bio, főként, ami 70-80 éves néniktől származik falvakról. És ajánlom mindenkinek, hogy vigyázzunk a Földünkre, ehhez elsősorban életformaváltásra van szükség. Számomra is – mint minden gondolkodó ember számára – elsősorban a családom, a szeretet, a nyugalom és a béke van az elsődleges helyen, de ha a Maslow-féle piramiselméletet vesszük, akkor nagyon elégedett lehetek, mert úgy érzem, hogy az önmegvalósítás szintjén vagyok.

Miért és mikor költöztél Marosvásárhelyre, miért pont oda?

Mindig is vonzott a nagyobb város. Valamikor nem is tudtam volna elképzelni szülővárosomon kívül élni, de mint tudjuk a szerelem sok mindenre képes. Azt hiszem, hogy itt kezdődött az én életemben az önmegvalósítás olyan szempontból, hogy egyrészt függetlenítettem magamat szakmailag is a szüleimtől, másrészt meg elköteleztem magam a házasságra.

„Udvarhely kisváros és nem fejlődhettél volna ilyen jól véleményem szerint" - írja a honlapodon üzenetében egy volt tanítványod. Tényleg így van, így érzed te is?

Valóban a kisváros mindig zártabb és a lehetőségek sokkal szűkebbek, ahogyan nő a város, ezzel egy időben a kapuk is egyre gyakrabban nyílnak és az emberek is sokkal nyitottabbak, igazából egy világvárosban, fővárosban lehetne a legnagyobb lehetőség a divat-szépségszakmában. Egy kisvárosban sokkal többet, keményebben kell dolgoznod sokkal kisebb elismerésért, szakmai és emberi tekintélyért.

Bemutatókat is tartasz, nemcsak otthon. Ezeknek mi a lényege, mit ismerhet meg ilyenkor a közönség?

Mint egy kihívás, valami extra motivál és motivált mindig ezen a rendezvényeken, nem a pénzért, mert ezt senki nem fizeti meg, akárcsak a művészet bármely területén. Gazdag művész sosem egyenlő az igazi jó művésszel, akinek világrengető és őszinte gondolatai vannak, melyeket meg is mutat. Csak megismernek, elismernek, gratulálnak, szeretnek és referenciamunkák! Számomra nagy értékek ezek... De nagyon jó partnereim vannak, két elismert divattervező, koreográfus, fotósok, különböző médiumok képviselői stb. Kölcsönösen támogatjuk egymást, én is készségesen segítek nekik és fordítva is.

Természetesen mindig az aktuális vagy elkövetkezendő divatot és irányzatokat beépítve valamilyen tematikára szoktam, ill. szoktuk felépíteni, ami legtöbbször összefügg a hely szellemével és stílusával is. Legutóbbi bemutatómnak a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthont, mely a Lechner-iskola szellemében, szecessziós stílusban épült, s mint tudjuk, ezen irányzat után jelenik meg az Art Deco. Én a modern Art Decot jelenítettem meg a munkáimban, ily módon teremtettem kapcsolatot a frizurák, a látvány és a palota között, amely eredetileg a székelység hagyományai ápolására hivatott és számomra nagy elégtétel, hogy a Kultúrpalotában mutathattam be legújabb kreációimat és még a Maros megyei önkormányzat is támogatta a rendezvényemet, ezzel is elismerve tevékenységemet.

Nem is beszélve arról, hogy ezen a rendezvényen adakozásra ösztönöztem és nyereményekkel motiváltam a közönségemet. A cél az volt, hogy támogassuk a Szent Erzsébet gyerekotthont: nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan gyerekek mellé tudtunk állni és szép összeggel tudtuk támogatni azokat, akik árván maradtak, rászorulóknak számítanak. Szükség van ennél nagyobb elégtételre? Van ennek ára? Meg lehet vásárolni pénzért?

Valóban nem... Nyertél már szakmai elismeréseket is? Milyeneket, melyik volt a legfontosabb?

Kaptam, nyertem, van bőven a „fiókban", de mivel sosem hittem a reklámokban, így saját magamat sem reklámozom. Nem az a fontos, hogy a munkapontod körül ki legyen tapétázva a fal, legtöbb esetben részvételi diplomával... Sokkal inkább hiszek az egyszerűségben, a reklámmentes életben: hagyjuk, hogy beszéljen helyettünk az elvégzett munkánk.

Egy érdekes történetem van a reklámmal kapcsolatosan: egy évvel ezelőtt egy Bukarestben is jelen levő, hajkozmetikumokat forgalmazó, de világszerte elismert cég romániai igazgatónője látogatott el a szalonomba és „megszidott", hogy miért nem teszem ki az én különleges munkáimról a fotókat, posztereket? Az ő irodájában, poszter méretben, az én egyik munkám van kitéve, mert a kedvence lett. A szóban forgó modellt a tavaly készítettem, egy több ezer éves hagyományra és kultúrára épülő japán gésáról van szó. Kissé összegyűlt a szememben a könny... Vagy amikor nemzetközi szakmagazinokban jelenik meg rólad és a munkáidról valami... Vagy említhetném Románia legnagyobb példányszámban eladott napilapját, ahol címlapra kerültem nemrég... Kell ennél nagyobb elismerés?

Meddig szeretnél eljutni a szakmában, hová szeretnél fejlődni, milyen hosszú távú terveid vannak?

Az elkövetkező egy évre tervezek csak, nincsenek elvárásaim, csakis magammal szemben. Elég nagy dologra szántam rá magamat, mivel nagyon sok segítséget kaptam neves szakemberektől és úgy gondolom, hogy most rajtam a sor. A fent említett alapítványból, gyerekotthonból egy fiatal lányt veszek magam mellé a szalonba és megtanítom neki a szakma csínját-bínját, ezzel is bebizonyítva, hogy nem kell pénz ahhoz, hogy jó szakember legyél! Továbbá úgy néz ki, hogy az év elején szerződést írok alá egy firenzei divatcéggel, ahol tovább bővíthetem az ismereteimet. Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 688