Mit szól ehhez az egész történethez? Lehet ebből bármiféle diplomáciai kavarodás, bonyodalom?

Hát ez nem politikai ügy, nem kormányközi ügy, nem tekinthető diplomáciai bonyodalomnak, egész egyszerűen az történt, hogy hosszú-hosszú évtizedek adósságát teljesítve végre valakinek eszébe jutott, hogy Nyirő József hamvait haza kéne hozni, úgy, ahogy a végakaratában ez szerepelt.

Erre felkértek bennünket, a Magyar Országgyűlés Hivatalát: erre azért volt szükség, mert a madridi temetőben a sírgondnokság a magyar államé volt, a magyar államon kívül más nem tudta volna elindítani ezt a folyamatot. Hosszú hónapokon keresztül ment nyugodt, csöndes mederben a szervezés, informális és formális üzengetések, egyeztetések zajlottak, én még a korábbi román kormány kulturális miniszterét is szóban, személyesen felkértem arra, hogy valamilyen formában vegyen részt ebben az ünnepségben.

Ez nem csak egy kegyeleti szertartás, egy újratemetés lett volna, hanem valamilyen módon Nyirő József hazatértének a megünneplése is. Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, derült égből a villámcsapásként jött az új kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése, hogy egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy a saját szülőföldjében feküdhessen és mindenféle nemtelen, gyalázatos vádakkal illetnek bennünket, őt is személyesen.

Az a hajtóvadászat, amit az urnák után folytatott a mai román kormány meg annak a belügyminisztériuma, az már a komikum határát is jócskán átlépte. Én egyik pillanatban majdnem sírtam, a másikban a térdemet csapkodtam a nevetéstől, ilyen abszurd komédiának még nem voltam a részese, k¬ülönösen akaratlanul nem.

Ilyenkor mi a megoldás? Valamilyen jegyzéket, vagy levelet küld-e ezentúl?

Én annyit megtettem korábban, amikor elkezdődött ez a feszültségkeltés az új bukaresti kormány részéről, hogy Anastase házelnök asszonynak, akivel már volt személyes kapcsolatom, vendégül láthattam Magyarországon, illetve a román felsőház elnökének is írtam egy-egy levelet.

Kértem jószolgálati közbenjárásukat az ügyben és úgy tudom, ezt természetesen nem tőlük, hivatalosan, hogy azért a román politikai elit, a román politikai pártok ebben nem egységesek, tehát nem mindenki érdekelt hál' Istennek a román politikusok közül a nemzeti feszültség újraélesztésében, abban, hogy itt minden áron konfrontációra törekedjék.

Én fölfogom agyilag, hogy így mondjam, az abszurditás ellenére is, hogy az új román kormánynak választások előtt kell az, hogy a magyar kártyát ismételten kijátssza. Kell neki a feszültségkeltés, mert mi mindent tudna ígérni a jövőre nézve a román embereknek. Az új román kormány pontosan ugyanazt az utat fogja folytatni, ami a megszorításokat, a gazdaság- és a szociálpolitikát illeti, mint az elődje, amibe belebukott.

Most, hogyha nem tudnak ígérni, akkor muszáj valamivel elterelni a figyelmet. Ez egy ezeréves trükk – sajnos bizonyos körökben mindig beválik, de mégis azt gondolom, hogy az Európai Unión belül, hiszen most már mind a két ország ezen kereten belül van, másfajta módozatokat kéne az egymással való bánás tekintetében eltanulnunk.

Mi, a magunk részéről nem vagyunk érdekeltek a feszültségkeltésben és én azt hiszem, meg vagyok győződve róla, hogy a magyar-román államközi, kormányközi és az emberek, népek közötti kapcsolatnak csak az együttműködés az egyetlen járható útja. Ennek nincs alternatívája.

Előbb-utóbb szerintem azok is be fogják látni, akik most hirtelen kormányra kerültek, vagy ha nem fogják belátni, akkor annak szerintem elsősorban ők fogják a kárát látni.

Együttműködésről beszél, de hát a jelen állás szerint erre szinte nincs is lehetőség.

A jelen állás az most ilyen, amit látunk: egy hisztérikus, paranoid és ugyanakkor komikus reakciósorozat az új román kormány részéről. Ezt már hadd ne kommentáljam tovább, hiszen mindenki tapasztalhatta az elmúlt néhány napban. El fog múlni, ez az ünnepség szépen, méltóságteljesen lezajlik, talán még egy helikopter is néz bennünket fölülről, ahogy ez errefelé szokás évtizedek óta.

Mikor elmegyünk szépen haza, akkor úgy érzik, hogy diadalt arattak rajtunk, mert megakadályozták Nyirő József újratemetését. Én pedig azt mondom, hogy addig ameddig a román kormány nyíltan föl nem számolja a jogállamot Romániában, addig nincsen módja megakadályozni Nyirő József hamvainak újratemetését itt székelyföldön.

Az egy vízválasztó lesz, amikor minden olyan papírt beszerzünk, ami eddig is megvan, csak ők ezt vitatják és majd június 20-án a bíróság eldönti, hogy az a hiba, amit nem mi követtünk el, tehát ránk nézve semmilyen negatív következményekkel nem lenne szabad, hogy járjon, az a hiba az milyen súlyú és akkor hogyan és miképpen kell kiküszöbölni.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a román törvények szerint maximum 40 eurós pénzbüntetéssel lehet súlytani, ha ezt a szabálysértést valaki elköveti és egy ilyen papírt nem ad ki a temetés előtt, és kettőlejes illetéki igazolást kellett benyújtani hozzá, tehát egy ekkora súlyú ügyről beszélünk.

Amikor majd mindent, annak rendje és módja szerint türelmesen teljesítünk, és a végén kifogynak az ellenérvekből, hogy most éppen még mi hiányzik, akkor el fogjuk temetni Nyirő Józsefet, akkor is, hogyha ez bizonyos román politikusoknak nem tetszik.

Arra szeretném őket is felhívni, hogy ugyanolyan tisztelettel viseltessenek a mi emberi és közösségi méltóságunk iránt, mint amilyen tisztelettel mi szeretnénk az ő emberi és közösségi méltóságuk iránt viseltetni.