A Borvíz Útja elnevezésű (vicc)program kb. másfél évnyi türelemjáték után a befejezéshez közeledik. Pedig mekkora volt a lelkesedés, amikor tavaly megtervezték és hozzáfogtak.

Probléma probléma hátán, de idén késő nyáron, illetve ősszel sikerült úgy belehúzni, hogy a terv nagy része megvalósult, a felújított vagy újonnan épített utak, objektumok használhatóak. Ilyen a bicikliút, ami az Orbán Balázs utca végétől, a települést jelző táblától indul és a szejkefürdői buszmegállóig tart.

Amíg kiérsz a városból, a megszokott sebességgel húznak el melletted a kamionok (mint tudjuk, ezek emelkedőn nem tudnak lassabban menni, képtelenek), illetve a személygépkocsik – utóbbiak vezetői kb. kilencven százalékban sietnek, úgyhogy a biciklis csak ne mind akadályozza őket, húzzon le az útpadkára. Vagy a búsba.

Az új bicikliút a városvégi „tudásemlékmű" tövéből indul. Ha már itt vagyunk, hadd mondjuk el, hogy a sokak által furcsállt betonépítményt a hetvenes években húzták fel, s a tányér lángja tulajdonképpen a tudást, a tudományt, Székelyudvarhely iskolaváros-jellegét jelzi.

Értesüléseink szerint Verestóy Árpád szobrász-rajztanár készítette (az 1957-ben emelt főtéri szoborcsoportból az öntőmunkás is az ő műve), a fehérre meszelt, öt-hat méter magas építmény tetején egy tányérszerű valami van, ebben van a „láng" fémlemezből kivágva. Valamikor pirosra volt festve.

Sokan tévesen „olimpiai lángnak" hiszik, s arra gondolnak, hogy talán az 1980-as moszkvai olimpia „tiszteletére" készítették. A betonépítmény tulajdonképpen egy stilizált emberi kar, és a tenyerén van a tál a lánggal. No de üljünk fel a biciklire.

Az első benyomásunk az, hogy a szegélykővel kirakott kerékpárút széles, illetve kényelmes. Maga az út elkészült, s habár még hivatalosan nem adták át (nem vágtak el fölötte szalagot), teljesen más érzésünk van ezzel kapcsolatban, mint azzal, ami még csak tervben van, de remélhetőleg egyszer megvalósul. Tekerünk tovább.

Mivel a terület nem egyenletes, kell felfele is hajtani, emelkedők és ereszkedők váltják egymást. De az egészben van valami nagyon biztonságos: az autók jó messze vannak tőled, nem kell állandóan lehúzódnod, még integethetsz is nekik, s az is feltűnik, hogy két bringa kényelmesen elfér egymás mellett, tehát ha egy szembejönne, talán még pacsizni is lehetne egyet menetközben.

A révbe érés tulajdonképpen a buszmegállót jelenti: a padok és a faépítmény után hirtelen véget ér utunk, a szegélykövek itt zárókőként is szolgálnak. A vendéglőhöz és a színpadhoz vezető úttal szemben ugyan van még egy lejáró-feljáró, de erre azt mondanánk inkább, hogy lesz, mert egyelőre csak egy homokkal beszórt, néhány négyzetméteres rész jelzi, hogy ha idén nem is, de jövőre elkészül. Így van ez a legvégén is, ott egy kavicsos valami jelzi, hogy jövőre itt kell fel- meg lehajtani.

Összességében elmondható, hogy lesz ebből valami, mégpedig egy nagyon jó bicikliút. Ha a jó példa ragadós lesz, akkor talán tovább is fejlődhet – ránézésre meg lehetne csinálni azt is, hogy a régi úton tovább vezetni Szombatfalván, befele, a házak között. S ha (feltehetően) a munkások által otthagyott palackok és egyéb szemét is eltűnik, akkor még jobb lesz. S egyébként multifunkcionális: a gyalogosok is ezt használják, s ha valaki „aragázszekérrel" megy tűzifáért vagy borvízért, neki is ez ajánlott.

Ami a Szejkefürdő felújítását illeti, a néhány hónappal ezelőtt még romos állapotban levő mofetta mára gyakorlatilag kulcsrakész. Befejezettnek tekinthető az országút melletti borvízkút tetőszerkezete, egyre több új pad, kockaköves út létesül a helyen.

Ha olyan tökéletes nem is lesz, mint hajdanán, Orbán Balázs idejében, a Szejke kezdi megkapni azt a megbecsülést, amit múltja és kirándulóhely szerepe, illetve udvarhelyisége megérdemel.