Kiderült, hogy az elmúlt két évtizedet egy Iași-i pszichiátrián töltötte.
Közel húsz éve halottnak nyilvánított, de még élő páciens számára próbálnak személyazonossági i
gazolványt készíttetni a Iaşi-i ...
2018. október 23., kedd
(Színes/Érdekességek)
Hiába nyert alapfokon a polgármester, az Ítélőtábla elrendelte a Székely Mikó Kollégium felirat eltávolítását.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata kénytelen volt eltávolítani a Székely Mikó Kollégium bejáratánál ...
2018. október 22., hétfő
(Országos/Országos)
Kisgyereket ütött el az udvarhelyi sofőr és elhajtott a helyszínről.
Csütörtökön délután 4 órakor a 31 éves udvarhelyi M. I. elütött Bétán egy hároméves gyereket és elhagyta a helyszínt. A rendőrség ...
2018. október 19., péntek
(Itthon/Kék fény)
... hogy a többiek is i
gazoltak, bizonyára sokkal keményebb lesz a bajnokság is. Az első Szuperliga-idényünkben az volt a célunk, hogy bennmaradjunk a legjobbak mezőnyében. Idén már az, hogy elcsípjük az európai ...
2018. október 18., csütörtök
(Sport/Országos asztalitenisz)
... keresi i
gazát bírósági úton az egyház.
Az ANRP az Egyházkerület kérését 2016-ban azzal az érveléssel utasította vissza, hogy a telekkönyvi nyilvántartásban a Református Székely Mikó Kollégium szerepel, ...
2018. október 12., péntek
(Országos/Országos)
... ellen, akik feleltek a „nemzeti összetartozás napján" (Trianon-évfordulón) az iskola udvarára rajzolt Nagy-Magyarország térképért.
Korábban Porsche Éva i
gazgatónő és Görbe Péter megyei főtanfelügyelő ...
2018. szeptember 28., péntek
(Itthon/Intézmények)
Az ellenzék számonkérte a PSD-s Petre Daeát, akit felelősnek tartanak a betegség gyors terjedéséért. Vajon megy, vagy marad tisztségében?
Az ellenzék azzal vádolta meg a PSD-s minisztert, hogy képtelen ...
2018. szeptember 26., szerda
(Országos/Országos)
Kettő közülük folyékony halmazállapotú, de a harmadik se meglepő. Kitalálod?
Az ásványvíz, a sör és a fabútor volt a legfőbb exporttermék a 2018-as év első felében Hargita megyében – derül ki a ...
2018. szeptember 26., szerda
(Gazdaság/Trendek)
...
Megkeresésünkre Ülkei Zoltán, a Polgármesteri Hivatal város
gazdálkodási osztályának vezetője elmondta: a szokásos őszi útkarbantartás keretében zajlanak a munkálatok.
A tervek szerint délig be is ...
2018. szeptember 26., szerda
(Itthon/Intézmények)
Kulisszatitkok az inkubátorház i
gazgatójától. Figyelem, X-mentes tartalom!
Miután jól átfésültük, kiszimatoltuk, és feje tetejére állítottuk az udvarhelyi inkubátorházat, Szakács-Paál Istvánt (Szinuszt) ...
2018. szeptember 21., péntek
(Gazdaság/Trendek)
Fogalmunk sincs, de mindenkinek van véleménye.
Adott egy romániai kisebbségi magyar iskola, egy magyarországi testvériskola, egy közös program június 4-én (éppen a trianoni évfordulón avagy szépen ...
2018. szeptember 20., csütörtök
(Vélemény/Vélemény)
Sosem érdemes olyant kényszeríteni a tárgyalópartnerre, amit az nem tud teljesíteni. Annak csak civakodás lesz a vége – véli Tankó Attila, a Merkúr kereskedelmi i
gazgatója.
Szűkszavú, de mosolygós ...
2018. szeptember 17., hétfő
(Gazdaság/Trendek)
Jövő hétvégén
gazdasági konferenciát szervez vállalkozó kedvű fiataloknak a HBC és a Műhely – L’atelier Egyesület a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorházban.
Szeptember 20–23. között StartUp&Down ...
2018. szeptember 13., csütörtök
(Gazdaság/Trendek)
Az elnök ellenkezett, de elfogadták szerdán az idei első költségvetés-kii
gazítást.
Elfogadta szerdai ülésén a szociálliberális kormány az idei első költségvetés-kii
gazítást, annak ellenére, ...
2018. szeptember 06., csütörtök
(Országos/Gazdaság)
Deák Dénes házában a lábtörlőn is bocik mosolyognak, s a
gazda sem egy savanyú ember.
Onnan tudjuk, hogy egy
gazda odavan az állataiért, hogy nem csak az istállóban látunk tehenet, hanem az otthonában ...
2018. augusztus 23., csütörtök
(Gazdaság/Gazda)
... autópályán gázolt el egy kisteherautó egy medvét – közölte szombaton a brassói regionális út- és hídügyi i
gazgatóság (DRPD).
Az intézmény sajtószóvivője, Elekes Róbert szerint a balesetben személyi sérülés ...
2018. augusztus 20., hétfő
(Országos/Országos)
... Összességében nem tudná összehasonlítani, hogy az idei vagy az elmúlt év volt-e jobb, hiszen „van, amiből idén lett több, van, amiből meg az elmúlt esztendőben". Az árakat sem i
gazán tudják növelni, mert ...
2018. augusztus 07., kedd
(Gazdaság/Gazda)
Csütörtök délután a Bethlen Gábor utcában történt a baleset. Egy 36 éves nőt ütöttek el.
Augusztus 2-án, 13 óra után 20 perccel az székelyudvarhelyi 48 éves N. F. a Bethlen Gábor utcában ütötte el ...
2018. augusztus 03., péntek
(Itthon/Kék fény)
... és kisebbségi jogok érvényesüléséről évente átfogó jelentést készítő civilek arra reagáltak, hogy a román elnök kedden megtámadta az alkotmánybíróságon a kihirdetésre váró új közi
gazgatási törvénykönyvet, ...
2018. augusztus 01., szerda
(Országos/Országos)
Vasárnap több százan tüntettek a székelyföldi megyéket „elmagyarosító” közi
gazgatási törvény ellen.
Néhány száz személy vonult fel Bukarestben vasárnap a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil ...
2018. július 30., hétfő
(Országos/Országos)