Ottjártamkor épp egy alacsony, de zömök, sötét arcú főnök ordináré módon üvölt a 130 kilós, kidobólegény-szerű fickóra, mert az nem tudja, honnan kell felnyitni a motorháztetőt. Az pedig csak néz maga elé kiábrándultan, a merev kormányt markolva szorosan, s bambán mondja magának: „Păi şi ce dacă, păi şi ce dacă nu ştiu?". A palántákhoz még annyira sem értenek, mint az autókhoz, csak kereskedők, nem ők termelték.

Szakemberek véleménye szerint lutri tőlük vásárolni, nem egészen biztos, hogy az ember azt kapja, amit vásárolni szeretne. Kérsz egy csípős almapaprikát? Tessék, nyomja a kezedbe. Egy ökörszív paradicsomot? Tessék! Az esetleges átverésre pedig csak nyáron-ősszel, a termés beérésekor jössz rá, mikor már nincs, kihez menj panaszkodni, épp valahol máshol árulnak épp valami mást.

Igaz, a veszély nem akkora, mint a gyümölcsfáknál, egynyári növényekről lévén szó, jövőre lehet mást ültetni. Nem jár ezzel senki úgy, mint az az ismerősöm, aki negyven éve próbál batul gyümölcsfát ültetni a kertjébe, vásárolt a piacról már vagy huszat, és abban reménykedik, hogy az elmúlt években vásároltak közül, amelyek még nincsenek termőre fordulva, lesz legalább egy batul, mert a régebben ültetettek közül egy sem az.

Nem mernék megesküdni, hogy a déli testvéreink is hasonló alapon árulnak palántákat,

de nem is akarom kipróbálni.

Mi eddig főleg kertész barátainktól szereztünk palántákat, s amit nem sikerült tőlük, azt a piacon helyi termelőktől vettük meg. Tudom ajánlani a tejtermékes részleg előtt, az 1-es számú parcella környékén áruló kopaszra nyírt embert. Úgy ismerik a piacon, mint „a bolgár kertész", becsületes neve talán Boti, de ebben már nem vagyok biztos.

A tőle vásárolt palánták még eddig mindig azt teremték, amit mondott, soha nem vert át, palántái edzettek, a mi klímánkhoz szokottak voltak. Bizonyára más megbízható termelő is van a piacon, általában a helyi árusok tudják, kitől érdemes vásárolni.

Hajrá! Kertészkedésre fel!