Mátkaváros szorgos méhecske polgárai messzeföldön híresek az aranyló mézükről. De nagy a baj, az idők szele rossz felé fújja a méheket, túl sok lett az akácméz, és túl kevés a repceméz. Mit lehetne tenni?

Mit, mit, nem sokat habozott a méhkirálynő és a bölcsek tanácsa, eldöntötték. Egyszerű a válasz, ki kell vágni gyökerestül az akácfákat, behinteni a helyüket sóval, majd elégetni a fájukat. Biztos, ami biztos, szívós fajta az akác. És hogy miért baj, ha több van az egyikből, mint a másikból? Mert a tanács azt mondta.

Székelyudvarhelyen, az iskolavárosban, egy iskoláért kell, hogy aggódjanak szülők, tanárok, diákok. Az erdélyi magyar média mostanában több komoly iskolaügyről tudósított, de ritkán fordul elő, hogy a bajt a magyaroknak magyarok csinálják – jön az nélkülünk is, idén el is mentek sokan szavazni, hogy hátha majd megvédenek idén a képviselőink a bajtól.

Erre a helyi képviselőink, akárcsak a kis mesében a méhek képviselői, összedugják a fejüket, és döntenek.

Eldöntik, hogy ha a piac kér az egyikből, és nem kér a másikból, akkor márpedig tenni kell ám, éspedig nekik kell lépniük. Ha a szülők és gyerekek nem látják, mi a jó nekik, és rossz intézménybe adják a gyermekeket, akkor egyszerű a dolog, el kell vágni tőlük a lehetőséget. Mert a falu bölcsei tudják, mi a jó másnak.

Illetve ők jobban tudják.

Az apolgármester megmondja: túl kevés a gyerek, de mégiscsak túl nagy miattuk a forgalom, mert nem jó felé mennek a kis lábaikkal meg autóikkal, át kell őket csoportosítani a nagy könyvben.

Fel sem merül, hogy esetleg a szakoktatással, önmagával vagy a róla kialakult képpel, kellhet valamit kezdeni, mert esetleg amiatt kicsi rá az igény. Arról nem is beszélve, hogy kis igény mutatkozik. Nem jó így, mert megmondtuk. Punktum.

„A jelenlegi gazdaságfejlesztési stratégia szerint a szakoktatást kellene erősíteni Udvarhelyen" − nos, egy ilyen oktatási terv után óhatatlanul is felmerül a sötét kérdés, hogy a gazdaságfejlesztési stratégia megalkotásakor vontak-e be gazdasági szereplőket, netalán számokat.

De elég a rosszindulatból, feltételezem, hogy jó a gazdaságfejlesztési stratégia, a munkaadók szempontjából valóban több szakképzett munkaerő kell, és hajlandóak is nekik éhbérnél egy kicsikét többet fizetni. Ez így rendben is volna.

Ám az a bizonyos csúnya nyugati métely, a piacgazdaság, amit szidni divat, egyszerre áll kínálatból és keresletből. Ha valóban felmérték a keresleti oldalt, érthetetlen számomra, hogy

miért bántak el így a kínálati oldallal?

Miért az átrendezés, miért Udvarhely egyetlen világi, magyar nyelvű elméleti iskoláját kellene bántani? Miért azelőtt, hogy megkérdeznék a szülőket és gyermekeket, hogy miért mennek inkább a Marin Predába, mintsem szakiskolába? Nem lehet, hogy ez a probléma egy kissé összetettebb annál, hogy emberanyagot kell dobni a szakiskoláknak, és minden jó lesz?

És mi van akkor, ha a diákok nem kérnek a jóból, és inkább ingáznak messzire, de nem járnak úgysem szakiskolába?

Ha a tanártársadalom félelmei nem alaptalanok, és netalán egyes szakiskolák szintjének emelése a cél a jobb jegyeket szerző diákok becsatornázásával, akkor az elég ijesztő képet fest a városatyák kompetenciájáról az iskola és az oktatás működését illetően.

Illetve diákokon kísérletezni ugyancsak nem olyasvalami, aminek, én a magam részéről, tapsikolni tudnék. És ha esetleg az ingatlanra áhítozik ez vagy amaz a szereplő... De Udvarhelyen nem történhet ilyesmi, csakis a diákok jóléte a fontos.

Csak ne kérdezzük meg őket, meg az őket nevelőket-oktatókat, hogy ők hogyan látják a helyzetet, hiszen ott van a négyéves terv, azt pedig bizony teljesíteni kell, mert az idő fogytán. Az iskolavárosban kevés a szakmunkás, tikk-takk. Esetleg meg lehetne kérdezni a szakmunkásokat is, hogy jó-e nekik az állapotuk, mert lehet, hogy a munkaadójukkal nem mindenben értenenék egyet. Tikk-takk.

Fából vaskarika

Ugyanekkor fel lehetne hozni, hogy sok informatikai cég vezetője pénzt és erőt nem sajnál a kiemelten jól fizető ágazatot fejleszteni Székelyudvarhelyen, hogy a város ne maradjon a múlt században. De ők sem tudnak előrelépni, mert nincsen elég képzett munkaerő. És a tanácsban tudnak erről. Legalábbis néhány jóindulatú tag.

Nem biztos, hogy a következő évtizedekben is megéri fémet feldolgozni az EU területén, amikor Kína és más ázsiai gazdasági óriások aprópénzért állítanak elő tonnákat, de az informatikai tudás már ma húzza előre a román gazdaságot.

Ha muszáj változtatni a természettudományok-angol szakon, akkor miért ne lehetne esetleg olyan elméleti képzést indítani, amellyel a káposzta is megmarad, a farkas is jóllakik, azaz a gazdaságot megtámogatják angolul tudó informatikusokkal, az átszervezést megejtik, és a diákok is jól járnak?

A hatástanulmány, közvéleménykutatás, az érintettek megkérdezése és a számok nem a gyengék ismérvei, hanem a bölcseké. Aki pedig azt hiszi, hogy önmagától tudja, mi a jó másoknak, az minden, csak nem bölcs.

Vallomás: Az első pedás természettudományok-angol évfolyamban jártam, bocsássanak meg, ha elfogult vagyok.