Kinek nagyobb a rúdja?
MEGOSZTÓ
Tweet
Sok hűhó semmiért... De mi a tanulság?
Maradt a régi alkotmány, de valami mégis...Igenre buzdított a polgármesteri hivatal, majd nem
Rövid idő alatt meggondolta magát a polgármesteri...Teljes a káosz a MOGYE tájékán, de még van remény
Megpróbáltuk összefoglalni, hogy mi minden történt a...Oprea csókol, Dușa asszisztál. Fotó: Mediafax / Mihály László
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN
Csíkszeredában 2015-ben egy román zászló felhúzása akkora eseménynek számít, hogy az ideiglenes miniszterelnök is eljön megcsókolni a trikolórt. Abban a városban, ahol egy nyakas, keménykezű, az övéiért kiálló polgármestert sikerült korrupciós gyanúba keverni és (egyelőre) lemondatni, muszáj volt megünnepelni ezt a győzelmet.
Számomra felfoghatatlan, hogy vannak olyanok, akik még mindig a zászlóállításokban és a katonai parádékban látják a lehetőséget, hogy megmutassák: igenis, mi itt vagyunk és őrködünk felettetek, mindent megengedhetünk magunknak veletek szemben, ahogy 1989. előtt, úgy utána is.
Kicsit olyan ez, mint a híres Orániai rend felvonulása évről-évre Belfastban – ha nem provokálnák minden évben a katolikusokat, talán a béke is közelebb jönne. Ha a Mircea Dușa-féle politikusok azzal foglalkoznának, hogy Bukarestben miniszterként vagy más hivatalnokként becsületesen dolgozzanak, nem pedig hónapról hónapra zászlófelvonásokkal és hasonlókkal fitogtatnák erejüket, akkor már rég előbbre járnánk.
Ha a Hargita megyei rendőrség vezetője nem egy fotóst rángatna be a megyei őrsre, mert le merte fényképezni a zászló felhúzásának próbáját, hanem a megyében igen szép számban leledző szervezett bűnözői csoportok egyik vezetőjét citálta volna be puszta kézzel az őrszobára, esküszöm, megemeltem volna a kalapomat előtte. Nyilván, hogy nem tudnám elfelejteni akkor sem azokat a dolgokat, amiket a székelyföldi masszív erdőirtásokkal kapcsolatosan írtak róla és említett, igen jó barátjáról, aki a maroshévízi néptanács dolgozójából hadügyminiszterré küzdötte fel magát.
Ha nem arra törekedne minduntalan, hogy a megye magyar ajkú lakosságát provokálja, akkor az ember nem mosolyogna egyfolytában azon, hogy a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó Victor Ponta „magyarszakértőnek" tartja. Ha nem az lenne unos-untalan a fontos, mint annak idején a napköziben pisilés közben, hogy jé, nézz ide, nekem úgyis nagyobb van, mint neked, akkor talán lenne valami.
Istenigazából akkor lenne valami, ha a közelgő kormányváltást úgy élnénk meg, hogy azt sem tudjuk, hogy kik mentek és azt sem, hogy kik jöttek. Ha nem ismernénk Pontát és a sleppjét, amihez a zászlócsókoló miniszterek is tartoznak – mondjuk azon sem csodálkoznék, ha egy-két év múlva már az új kormányban jutna beosztáshoz az egykori prefektus. Ha meg tudnánk tanulni úgy élni, hogy ezek a dolgok kimaradnának az életünkből, akkor kijelenthetnénk, hogy győztünk.
Ha mi sem a székely zászlóink nagyságával foglalkoznánk, hanem azokkal a területekkel, ahol tényleg olyan folyamatos jogtiprásban van részünk évtizedek óta, ami beláthatatlan következményekkel lehet a jövőnkre nézve: az anyanyelvi oktatástól elkezdve a kétnyelvű feliratokig vagy a jogtalanul elkobzott és vissza nem adott ingatlanjainkig. Mert ha legalább ezek megoldódnának, nem idegesítenének az ilyen erődemonstrációk.
Akkor a zászló is maradhatna a megyei rendőrség udvarán. Mert Dușáékon kívül az égvilágon senkit nem érdekelne, hogy nekik mekkora van.
Hozzászólások | Szabályzat |
|
|
|