Délelőtt sétálunk. Jönnek velünk a barátnők is, egyik gyerek szebb, mint a másik. Dicsérgetjük egymáséit, hogy milyen aranyos, és milyen jó, hogy a tied már ezt is tudja, a mienk még annál is jobban. Hárman megyünk egymás mellett, hogy senki ne tudjon elkerülni, s ha szembe jön, lépjen le a járdáról. Mert neki még gyereke sincs, még arra sem volt képes.

Ez a tested lesz most majd az űrhajó!

Lassan, kimérten, csigatempóban megyünk, élvezzük a napsütést és azt, hogy bámulnak az emberek. Megosztjuk egymással, amit tudunk, tapasztalatot cserélünk, igen. Kismama-tapasztalatot. Mi már bilizünk, de ti még nem. Mi már lassan kezdünk járni, de ti még nem. Mi növünk, növekedünk, mint nyárban a fuszulyka. Ők még kicsik, de mi már nagyok vagyunk.

Rászólunk arra a bolond fiúra, aki mindig póráz nélkül sétáltatja a kutyáját, hogy menjen már el a játszótérről mellőlünk, amíg mi alszunk, s a kutya ne nyaljon meg minket, mert fertőző. Ha meg pofázik, akkor felhívjuk aput, hogy jöjjön már oda kocsival, mert nem tudunk nyugodtan aludni. De odébbáll a kutyás tőlünk, amikor megtudja, hogy apu mivel foglalkozik, és hogy hány ismerőse van.

Ha pedig bekakilunk, az sem baj, a drótkerítés mellett kerítünk alkalmat rá, hiszen mi olyan szépet tudunk kakilni, hogy öröm nézni a szomszéd blokkból.

Hát tapasztald meg, mi mindenre jó!

Leülünk egyet a parkban. Tologatjuk a babakocsit. Megosztjuk, milyen nehéz a gyerekkel, de nem mennénk vissza dolgozni semmi pénzért.

„Jolánkáék is elintézték harmadik évre. Mi is el fogjuk, ha nem jön össze a következő. Milyen anya, aki bölcsődébe adja a gyermeket? Csak a pénzt nézik egyesek!"

Elköszönünk a barátnőktől, akiknek sokkal satnyább a gyermeke, s nem is szoptatnak annyit, de már a mellük meg van ereszkedve. Különben is, olyan olcsó pelenkát vesznek, aztán csodálkoznak, ha pirosodik a kicsi segge.

Dél fele jár, be kell mennünk az áruházba. Felülünk a bevásárlókosárra, hadd lássa mindenki, hogy mi milyen szépek vagyunk! Éppen csak benézünk, műkörömágyat kell, hogy vegyünk. Nem hagyhatlak a bejárat előtt, hiszen ma már olyan világot élünk, hogy a kezünkből is ellophatnak minket, nemhogy a bejárat elől.

Látod, hogy mosolyog nekünk a néni? Nem úgy, mint ez az idétlen suhanc, aki szinte nekünk tolta a bevásárlókocsit, egy pont olyant, amin mi is ülünk. Kivillant a tetoválása, éppen néztük, hogy apunak is ilyen van a karján meg a vállán, csak sokkal, de sokkal nagyobb és vastagabb.

Nem baj, ha leverjük a csipszes zacsit a polcról, ott van az áruhordó fiú, majd visszateszi, azért fizetik. Apu is szokta mondogatni nekünk, hogy nem azért ad húsz embernek munkát, hogy azok ne dolgozzanak, hanem azért, hogy dolgozzanak, és éljenek meg. Apu nagyon tapasztalt, mi vagyunk már a harmadik családja neki, azt mondja. A második élettársa egyébként is egy hülye liba, nem szokott köszönni nekünk, amikor szembejön velünk a járdán, de minket nem érdekel, nyelvet öltünk rá, pedig azt sem érdemli meg.

Fizetünk, mosolyog nekünk a kasszás néni, az a nyugdíjas bácsi is odagügyög nekünk, hogy milyen aranyosak vagyunk, az ő unokája is pont ilyen szép és okos meg kacagós, mint amilyenek mi vagyunk.

Megyünk haza, telefonálunk ezerrel, letoljuk a kocsit az átjáróra. Nem, nem néztünk szét, ez igaz, de hát láthatta az a kancsi sofőr is, hogy mi igenis le akartunk lépni a járdáról, nem tudjuk, hogy mit ordibál ki az ablakon. S különben is menjen lassabban, figyelhetne ő is, ne csak mi figyeljünk ilyenkor, amikor napsütés közben szemerkélni kezd az eső.

Egyél, igyál, játsszál jó sokat!

Este megyünk előadásra. Öröm nézni, ahogy futkározunk a széksorok között. Egy ideges bácsi ránk szól, mondván, hogy ő is fizetett a jegyért, szeretne odafigyelni. Hát figyeljen. Majd felhívjuk aput, hogy jöjjön ide, és tegye helyre a palit. Igaz, most éppen fontos megbeszélése van, ezt már akkor leszögezte, amikor valamelyiknap mondtam neki, hogy mi ma jövünk előadásra. Na, sebaj, bekaphatja a pasas, hiába mormogja, hogy „köcsög", meg „hülye pi...a", azt hiszi, nem halljuk. Kikérjük magunknak. Különben is, ahogy nézem, nincs is gyereke, s nem tudja, hogy mit jelent, s amúgy is úgy van öltözve, hogy az ilyen ne szóljon ránk.

Hazasétálunk, de megállunk a parkban pisilni. Jaj, akkor kakilni is, mert kell, s mi már kinőttünk a pelusból is! Papír az mindig van nálunk, mi pedig bárhol és bármikor. Letakargatjuk a papírral, nehogy valaki észrevegye.

Nem jut eszünkbe, hogy fel voltunk háborodva, amikor kakis popsitörlőt fújt a szél a csemeténk arcába. A játszótéren. Mert egyesek nem képesek elmenni a kukáig. A kakilás az más, ha kell, akkor kell, tán hozzunk bilit magunkkal?

Pont most kell, hogy jöjjenek Elviráék is. Rózsaszín pokróc a legénykén, megáll az eszem – gondoljuk, de csak annyi fut ki a szánkon, hogy „Olyan szép fiad van, mint egy leányka!"

Amíg kedélyesen csevegünk, egy néni megszólít, hogy a gyermek tépi a virágokat az ágyásból. „Maga ne mind káricsáljon, magának is volt gyermeke. Azé' van a néptanács, hogy ültessen újat!" – oktatjuk ki a nénit.

Az előadás egyébként unalmas volt, táncoltak meg énekeltek, de mi voltunk a legszebbek, olyan szépen táncoltunk a székek között, kár, hogy leküldtek a színpadról. Kicsit sírtunk, kicsit recsegtettük a pufuleces zacskót, kicsit összenyálaztuk a szomszéd néni lakktáskáját, aztán elaludtunk szépen.

Estefelé van már, haza kell mennünk, le kell feküdnünk, apu vár otthon, most szólt telefonon, hogy hol vagyunk, és hol a vacsora. Fáradt szegény, sokat dolgozott.

Meglásd, kicsim, majd a napiban is te leszel a legszebb és a legügyesebb és a legjobb! Mert tűzoltó leszel s katona. Vadakat terelgető juhász. Látod, elalszik anyuka.

Különben is, te vagy a névjegye, ha valaki kérdi.