Amikor reggel felébred és belelépik a két évvel ezelőtt a tengerparton vásárolt kínai, de tartós gumipapucsába, már tudja, hogy ez egy nagy nap lesz. Régebb is az volt: május elseje a munka ünnepe, zéró munkával. DE: cu mici, cu bere, cu tot (a cikk olvasásához zenei aláfestésnek ezt ajánljuk). Azazhogy mégis nagy kihívás: a családnak, a rokonoknak ma ő a fő-főszakácsa.

Még mielőtt a család összekapná magát, húszéves Daciájával a legközelebbi multi-áruházba siet, ott vásárolja meg az említett szentháromságot: nejlonba fagyasztott miccset, zsírtól csillogó kolbászokat, s a néhai brazil vagy kínai disznó testéből kimetszett, egymásra helyezett, bepácolt szövetdarabokat.

Vesz egy papírzsáknyi olyan székelyföldi szenet, amit Németországban csomagoltak újra, azzal a meggyőződéssel, hogy import, nyugati termék. Ezzel marad. Kenyér, mustár, amennyi kell, be a kocsiba. S persze sör, ipari mennyiségben, dobozos, olcsó – a számlát gondosan elteszi, mert a sógort ez alapján fogja megkopasztani.

Mire az asszony és a lurkók lehozzák a blokk elé a plédeket, az összecsukhatós kempingszékeket, a napernyőt, ő a garázsból bepakolja a rostélyt, amit grătar-nak hív.

Iarba verde de acasă

A hely, ahová délelőtt kiér, egy kies horgásztó partja, de az is megtörténhet, hogy közvetlenül az aszfaltút mellett veri fel a tanyáját, a lényeg a zöld fű és az, hogy találjon némi fát a közelben. A kocsit leparkolja a tó partjára, ajtó ki, motorháztető fel, szól, illetve ordít belőle a „zene".

Süt a nap, értelemszerűen leveti átizzadt ingét, benyomja az első sört, de előtte elkoccint egy kis cujkát is a sógorral, aki szintén kocsival jött ki erre a nagy ünnepre. Gyűl a „popor" a tó mellett, a hangulat emelkedőben és a gyomrok is elkezdenek korogni.

La noi orice zi e sărbătoare

- mondja a tíz méterrel tovább leparkolt ismeretlennek, aki szerint a miccs valóban a világ legjobb étele s Románia a földkerekség legjobb élőhelye. Csupán azér nem vittük többre, bré, me' a nagyok s annakidején a magyarok nem engedték – úgy vagyunk ezzel, mint a focival, hogy a bírók mindig ellenünk vannak, ezér' nem nyer semmit a Steaua. „Ásá jészté, bőj..." – állapítja meg, miközben felállítja a rostélyt, s újabb vastag kortyot húz a sörből.

Következő mozzanat a farkaslaki szén begyújtása egy Adevărullal, a zacskó sört nemes egyszerűséggel a tóba teszi – erre az egyik ottani horgász szedi a cókmókját és odébbáll száz méterrel. Beindul a füst, kiszáll az útra, egy arra poroszkáló újgazdag köhögni kezd a kabrióban, ami szintén zenétől hangos.

Să lăsați în pace, el nu vrea scandal

Miután komótosan bekeni a rostélyt szalonnával, felhelyezi rá a miccset, a fapálcával átszúrt kolbászokat és a kicsontozott húscafatokat. Szódavízzel, illetve a kezében lévő sörrel locsolja, a füst még nagyobb lesz, a zene még jobban üvölt a kocsiból.

Az asszony közben melltartóra vetkőzik, lefittyed az oldalán a fehér, zsíros úszógumi, talpa sáros lesz a jövés-menéstől. A kölykek rúgdossák a labdát, közben egymást is, berepül a labda a tóba, még egy horgász megy el káromkodva mellőlük („Maradtatok volna otthon Moldvában, köcsögök, vagy sülnétek meg a blokkban, anyátokat..."). Haragosan nézi, ő vissza, de „szkándált" nem akar egyik sem, béke van, unumáj, ca la vremuri.

Az evés szentsége végre elérkezett, „na, hai să mîncăm". Iszonyatos csámcsogás, böfögés veszi kezdetét. Dupla fogpiszkálóval szúrja a miccseket, mártogatja a mustárba, harapja a kenyeret, tekeri befele, sörrel nyomtatja, a zsír lecsurog az állán. Az egyik gyermek a fa mellé pisil, estefelé oda is szarik.

Asta e românul orginal

Evés és sorozatböfögés után kifekszik a napra, percek alatt pirosra sül a bőre. Amikor nem bírja, bemászik a napernyő alá, megmártózik a tó vizében, majd nemes egyszerűséggel belepisil. Közben meg eszébe jut, hogy itt kényelmesen lemoshatná a kocsit – nosza, odaparkol a víz mellé, elő a kefét, a vegyszert, máris nyomja ezerrel, a sör az autó tetején melegedik.

Kedvet kap a sógor is, neki is megéri, bré, mert otthon fizetni kell a vízért, itt meg ingyen van. A halak meg nyuvadjanak meg békében. Horgászok már csak a túlparton vannak, ők is. Közben megy a politizálás, a hájmájlászămă cu Băsescu, Ceaușescu era mai bun, se fură iarăși, bőjj, românul e hoț, băgamiaș p...la în clasa politică, ungurii sunt vicleani. És így tovább, közben elfogy a meleg sör, újat emel ki a tóból.

Egy szundi és egy fingsorozat után esteledni kezd, hájdéc ákászö, feláll, megrázza a koszos plédet. A rostélyt, maradék sört, asszonyt, pereputtyot bevágja a kocsiba, a sógor fizet, mint a katonatiszt, irány haza, fogpiszkáló lóg a pofájából. A műanyagtányérok, papírok, flekkenmaradványok szerteszét, még csak eszébe sem jut, hogy össze kéne szedni. Otthagyja. Mint a kutya a szarát.

Lemeszeli a rendőr. „Bőjj, nu ne mai trageți la dreapta..!"- bődül el hangosan, amikor észreveszi. Nincs, amit csináljon, idegesen kiszáll – de még mielőtt az alkoholszonda előkerülne, előkerül egy százas az ő zsebéből, így mindketten jól járnak. A dompoliciszt csak sajnálhatja, hogy ma szolgálatba osztották, mert a miccs ma igazi volt. Ca la vremuri. Int, továbbmegy, „așa se face la noi". Békés a hangulat, nem úgy, mint pár hónappal ezelőtt.

Amikor a blokk mellett beparkolja a garázsba a tiszta autót, s az oldalának támasztja a grătart, zsebében megszólal a mobiltelefon. Ideges, beleszól.

„Am fost la iarba verde, măi, Mitică, a fost mișto de tot, de ce pi...da m...sii n-ați venit, măi..?"